erős felhőzet
szórványos felhőzet
Szabaddá válni a rabságban
Gyermekkorunkban, amikor megbüntettek, általában bezártak. Minket, mozgékony fiúkat annál inkább tört a nyavalya, hogy legalább az ablakon kiszökdössünk az udvarra. De az ablak túl magasan volt, az ajtózár kulcsa sehol. Azt tudtuk csinálni, hogy sorra vettük a szekrényeket, polcokat, kihúztuk a fiókokat, benéztünk a tisztaszoba vitrinje mögé, próbálgattuk a padlásfeljárót, hátha találunk valamit. Sok új felfedezéssel gyarapodtunk, amit aztán titkon őriztünk, mint valami zsákmányt. Így teszek a kényszerű bezártság alatt is. Az egyórás séta, az imádság és a házi teendők mellett bőven jut idő szellemi kutatásra, olvasgatásra. Mögéje nézhetek az eseményeknek, a járvány okainak, tanulságainak, és átértékelhetem életemet Isten előtt. Nem föltétlen a halálfélelem miatt – ámbár ilyenkor az is jót tesz –, inkább azért, hogy kijózanodjam ábrándjaimból, és eloszlassam illúzióimat. Alkalmat kaptam arra, hogy imádkozzak azokért is, akik ezt a járványt tudva vagy tudatlanul elindították, útjára engedték. Azokért is, akik ebből hasznot húznak, vagy éppen fegyvernek használják, hogy minket teszteljenek. Nemcsak az immunrendszerünket, hanem egyáltalán engedelmességünket, tekintélytiszteletünket, szabálykövető lojalitásunkat. Egyáltalán azokért, akiknek hatalmat adtunk a szavazáskor, még fizikai szabadságunk felett is. Imádkozom azért az amerikai disznópásztor fiúért, aki száz évvel ezelőtt megbetegedett a disznófarmon, majd betegen besorozták katonának, és áthurcolta a spanyolnáthát Európába. De ugyanúgy imádkozom az aszpirin feltalálójáért és gyártóiért is, akik milliárdos hasznot húztak abból a népek közt elültetett téveszméből, hogy az aszpirin nagy tételben gyógyít. Volt is, több mint húszmillió halottja Európának. Azóta, mennyi vírus, járvány söpört végig a világon. Minden emberöltőre jutott kettő-három: SARS, MERS, HIV, pestis, tüdőbaj, madárinfluenza, ebola stb. Hány embertársunk élhetne ma is. Imádkozom az egészségügyben dolgozókért, hogy gyötrődő szolgálatuk minél több embertársunknak adja vissza a reményt. Imádkozom törékeny magunkért, hogy találjunk értelmet a négy fal között is: humorral, játékkal, szellemi-lelki önképzéssel, fizikai tevékenységgel. Töltsük meg tartalommal ezt a kegyelmi időt. „Szeressetek tettetés nélkül, ragaszkodjatok a jóhoz” – írja Szent Pál (Róm 12, 9). Hogy feltöltődjünk ez idő alatt, és ne az elvesztegetett órák-napok miatt keseregjünk. De imádkozom az amerikai professzorért s a kínai kutatóért is, akik a kanadai egyetemen összeszűrték a levet, hogy az Ebola-járvány elleni vakcina kifejlesztése mellett könnyedén besegítsenek a vuhani labornak. Ott már tudtak a denevértől származó vírusról. Sőt már tesztelték is. Ennyiben már Bill Gates-nek is könnyű dolga lett, ha már az 5G-s forradalma nem sikerült. Döbbenetes képek peregnek le szemeim előtt, látva, ahogy Bergamo utcáin tízesével haladnak a katonai teherautók, tele halottakkal, akik áldozatául estek a gyilkos kórnak. A spanyolnátha idején is kazlakban álltak a halottak a halottasházak előtt. A túlélők meg lesokkoltan meredtek a látványra… Olaszországban mára már több orvos is elhunyt, s vagy ötven pap. Egyikük épp egy fiatalabb betegnek adta át a lélegeztetőgépet. Felajánlva ezzel életét is Istennek. Szabad volt, mert élete Isten kezében volt. Mert a belső szabadságot senki nem tudja elvenni tőlünk. Isten sem kényszerít rá. Még az ilyen próbatételek idején sem. Hanem megkínál vele. Felkínálja, hogy döntsünk mellette. Amikor a külső körülmények gúzsba kötnek, a tőlünk erősebb erők térdre kényszerítenének, „Ő maga is megáll az ember igenjének küszöbe előtt”. (Carlo Caretto: Városban pusztai magányod) A keresztviselés felkínálásával Krisztus Urunk a feltámadás alternatíváját nyújtja. Micsoda időzítés! Mert ilyenkor leegyszerűsödnek bennünk a dolgok. Megvilágosodnak a kérdések: mi visz közelebb, mi tesz hozzá az élethez? És mi az, aminek bennünk is meg kell halnia? Mi a fontos, és mi a mellékes? Mert Ő úgy szeret, hogy Egyszülött Fiát adta értünk, hogy, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Hogy annyira szeressük Őt, hogy egy percig se tudnánk megcsalni. Mert Jézus Krisztus feltámadt, vele mi is üdvösségre juthatunk!
Sebestyén Péter katolikus plébános
