Hirdetés

Szabad zarándokolni

HN-információ
Korlátozott létszámban, de részt vehetnek a zarándokok a csíksomlyói búcsún ‒ közölte a Hargita Népével Csíkszereda Polgármesteri Hivatala. A kormány engedélyezte a zarándoklatok, búcsúk megtartását, de az illetékes minisztériumoknak még ki kell dolgozniuk a részvételi szabályzatot. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes megerősítette: Kovács Gergely érsek kérésére a kormány levette a tiltott rendezvények listájáról a zarándoklatokat, búcsúkat. – A csí ksomlyói búcsú felekezeti hovatartozástól függetlenül fontos zarándoklata kö zö sségünknek, a Kárpát-medencei magyarság egyik legjelentő sebb keresztény eseménye. A világjárvány miatt tavaly sajnos csak tévékészüléken keresztül kö vethettük, idén viszont, ha kisebb létszámban is, de újra ott lehetünk a nyeregben. A csí kszeredai kö zö sség húsvétkor példásan bizonyí totta, hogy a kö zegészségügyi szabályok betartásával, fegyelmezetten tud részt venni az ételszentelésen. Én biztos vagyok abban, hogy ugyanez a fegyelmezettség fogja jellemezni mindazokat a zarándokokat, akik ellátogatnak idén a búcsúba – nyilatkozta Kelemen Hunor. A csíkszeredai önkormányzat is arról tájékoztatott közleményében, hogy a továbbiakban lehet ilyen jellegű vallási eseményeket tartani, de az egészségügyi minisztériumnak és a kulturális minisztériumnak közös módszertant kell ezekre kidolgoznia. A módszertan a hét második felére készül el. ‒ Tehát lesz csíksomlyói búcsú, de járványügyi szabályozással, meghatározott létszámban vehetnek részt zarándokok. Amint a szabályzatot az illetékes minisztériumok elkészítik, az alapján elkészül a részvételi szabályzat, amit közölni fogunk ‒ olvasható a csíkszeredai önkormányzat közleményében. A csíkszeredai önkormányzat egy korábbi közleményében ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy tegnap egyeztettek a búcsú szervezőivel, de a részletekről még nem döntöttek. A közlemény szerint tegnap a városházán találkoztak az „érintett felek”. Korodi Attila polgármester, Sógor Enikő és Bors Béla alpolgármester Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érseket és a somlyói ferenceseket fogadták. A megbeszélésen jelen volt Borboly Csaba megyeitanács-elnök is. „Az együttműködést az elhivatottság vezérli, valamennyi fél elkötelezett abban, hogy a járványhelyzet nyújtotta maximális lehetőségek kihasználásával megszervezzék a búcsút” – áll a közleményben.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!