Svájciak látogatása Erdélyben

Terepszemle

A Farkaslakán bejegyzett Életminőségért Alapítvány elkötelezett híve a közösség- és vidékfejlesztésnek, a kisléptékű családi parasztgazdaságok nemcsak gazdasági, hanem tudásbeli támogatásának is. Az alapítvány célja az emberek egyéni kompetenciáinak gyarapítása, a vidék fejlesztése képzés és együttműködés révén, illetve a fenntartható gazdaság ösztönzése támogatások révén. Pakot Mónikával, az alapítvány képviselőjével beszélgettünk.

– Milyen célból jött létre az itteni szervezet?

– Magát az alapítványt a svájci Stiftung Lebensqualitaet hozta létre 2016-ban azért, hogy a támogatás célirányos és gördülékeny legyen. Azóta is szoros az együttműködés a két szervezet között. A svájci alapítvány Mythenfond alapja olyan gazdákat vagy szervezeteket támogat amelyek képesek együttműködni és tudásukat továbbadni, multiplikálni. Támogatásban részesült a gyergyószentmiklósi Agro Caritas, az Oltárkő Parasztszövetkezet és egy két gazda akik földrajzilag távolabb esnek a régiótól, de elkötelezettek a kisléptékű családi gazdaságok mellett. A támogatási alap magánemberek illetve a Schwyz kantonban működő cégek és intézmények adományából származik. A támogatóknak és a potenciális támogatóknak évente szervezünk erdélyi tanulmányutat, hogy közelebb kerüljenek az erdélyi kultúrához és életvitelhez, hogy megismerjék az itt élő emberek életformáját, kihívásait, hogy elinduljon egy párbeszéd, egy embertől emberig működő közös gondolkodás.

– A közelmúltban szerveztek Svájcból egy tapasztalatszerző körutat is. Melyek voltak ennek az állomásai?

– A tanulmányúton Székelyföld és Szászföld vidéki és urbánus településeit látogattuk meg. Első állomásunk a Gyergyószentmiklóson működő Agro Caritas volt, ahol egy tangazdaság működik, és rendszeres támogatást élvez a Mythenfond alaptól. Közösen készítettünk egy sajtot, amit majd érlelés után Svájcban fogunk megkóstolni. Ezt követően Bányász József portáján folytattuk a látogatást. Erdélyi részről elsősorban neki köszönhető, hogy ez az együttműködés életre kelt, hiszen az Agro Caritas volt igazgatójaként Stefan Knobellel, a svájci alapítvány elnökével közösen fogalmazták meg a tudástranszfer szükségszerűségét. Ma már Bányász József saját gazdaságot vezet, amely példaértékű nemcsak a minőségi sajtok révén, hanem az egész általa, a családja által „gyakorolt” életforma révén is.

Pakot Mónika | Fotó: Simó Márton

– Kikből áll a svájci támogatói kör?

– A svájci csapat egy baráti társaságból verbuválódott össze, akik annak idején együtt katonáskodtak – köztudomású, hogy ott még igazán létezik a sorkatonaság intézménye, a tartalékosokat, míg állományban vannak, évi rendszerességgel behívják gyakorlatra. Nagyjából ugyanaz a csapat vesz részt a kiképzéseken, és ennek az a hozadéka, hogy a baráti-bajtársi kapcsolatok az évtizedek során fennmaradnak, ők mind a mai napig jó barátságot ápolnak egymással. A nyitottságuk és érdeklődésük a történelem és hadviselés iránt adta meg a lehetőséget, hogy meghívjuk dr. Nagy József gyergyóremetei történészt, aki egy órában összefoglalta számukra a székelység történetét és megalapozta a következő napnak az élményeit. Hiszen utunkat a Gyimesekben folytattuk. Az ezeréves határnál a kelet és nyugat találkozási és ütközési pontjainak a helyszínén a két nemzet – a román és a magyar – hadviselésének a történetét idéztük fel, meglátogattuk a gyimesi skanzent, majd a Csíkszépvízen működő Székely Határőr Emlékközpontban egy nagyszerű interaktív tárlatvezetés során felidéztük a székelyek történelmét. Székelyudvarhelyen az iskolaváros jelentőségéről és a történelmi egyházak szerepéről beszéltünk, ami különösen a kommunista rendszerben bizonyult igazán megtartó erőnek.

– Merre folytatódott a tanulmányút?

– Székelyföldet elhagyva a Szászföldre utaztunk. Segesváron és Berethalmon a valamikori gazdag és kulturálisan fejlett szász nemzet utolsó bástyáinak a küzdelmeit és értékmentéseit észleltük. Meggyesen egy aktív, még élő szász közösséggel találkoztunk és ízlelgettük a dialektuskat. Tóth Edit-Hajnalka egyházi zenész a gyönyörű barokk orgonát mutatta be és szólaltatta meg a kedvünkért, majd hálaadásként közösen énekeltük a Dicsérd az Urat (Lobet den Herren) című egyházi éneket. Nagyszeben, mint végállomás egy igazi pezsgő kulturális város, lehetőséget nyújtott egy multikulturális közeghez történő csatlakozáshoz, itt belemerülhettünk a város mozgalmas világába.

A beszélgetés végén Pakot Mónika még hozzátette: „… Úgy gondolom, hogy a résztvevők egy teljesen más élménnyel tértek haza Svájcba, mint amilyen elképzelésekkel érkeztek. A személyes találkozások közelebb hoztak embereket, és ezáltal kultúrákat is. Most már ezek a közvetlen tapasztalatok élnek bennük és adódnak tovább. Ez pedig megalapozhatja a jövőbeni együttműködések további sarokköveit is.”

Simó Márton

 

: an accessible web community