Hirdetés

Sürgős a lehalászás: Fókuszban a Szent Anna-tó vízminősége

HN-információ
Csupán egy környezetvédelmi engedélyre van szükség ahhoz, hogy elkezdődhessen a Szent Anna-tóban lévő ezüstkárászok lehalászása. Egy évvel ezelőtt is úgy tűnt, hogy elkezdhetik a munkálatot, ám többek között a bürokrácia útvesztőiben elakadt az ügy. Így várhatóan a jövő hónap elején helyi és külföldi szakértők segítségével indul az ezüstkárászok kihalászása – közölte lapunkkal Dósa Elek Levente, a Pro Szent Anna Egyesület ügyvezetője. Az elmúlt közel tíz évben jelentősen romlott a Szent Anna-tó vízminősége. A helyzet aggasztó és sürgős beavatkozást igényel – állapították meg különböző felmérések alapján a kutatók. A tó vízminőségének megőrzése érdekében a terület tulajdonosa – a lázárfalvi Szent Anna Közbirtokosság és az égisze alatt működő Pro Szent Anna Egyesület – fenntartja az eddigi érvényben lévő szabályokat, ezért továbbra is tilos a tóban való fürdőzés és közvetlenül mellette a piknikezés, illetve az állóvíz melletti nem kijelölt ösvényeken kívüli sétálás. Mindez nem elég a vízminőség teljes javításához, szükséges a tóban túlszaporodott ezüstkárász (Carassius gibelio) lehalászása is. A kutatók ez idáig számos felmérést végeztek, és az elmúlt több mint egy évben azon dolgoztak, hogy elkezdődhessen az említett beavatkozás, ám eddig egyelőre sikertelenül. A munkálatokat többek között a bürokrácia késleltette, és emiatt új rehabilitációs tervet, illetve tanulmányokat kellett készíteni – tudtuk meg Dósa Elek Leventétől, a Pro Szent Anna Egyesület ügyvezetőjétől. Megjegyezte: jelenleg csupán egy környezetvédelmi engedélyre várnak ahhoz, hogy június elején elkezdhessék a térségünkben nem őshonos invazív halfaj lehalászását, amely felborította a vulkanikus tó ökológiai egyensúlyát. – Kaptunk egy ígéretet, amely szerint hamar kibocsátják az engedélyt. Bizakodó vagyok azért is, mert ez kötődik egyéb munkálathoz is, például a külföldi szakértők munkájához, és a június eleji dátumokról őket már értesítették. Úgyhogy jó eséllyel június elején kezdjük a munkát – mondta Dósa Elek Levente. Hangsúlyozta: a vízminőség megőrzésének érdekében továbbra is ragaszkodnak azokhoz a szárazföldi intézkedésekhez, amelyeket az elmúlt években hoztak. Ezért a turisták megértését kérik. – Tehát minden olyan aktivitás – a csónakázáson kívül –, amely vízérintkezéssel jár, az továbbra is tiltott. Az elmúlt években divatos lett a Stand Up Paddle, és nagyon sokan megkeresnek, hogy azt miért nem lehet. Azért nem lehet, mert a vízzel való érintkezés gyakorlatilag elkerülhetetlen. Elveszíti az ember az egyensúlyát, beleesik a vízbe, és ez egy kiskapu lehet a fürdőzésre – részletezte a Pro Szent Anna Egyesület ügyvezetője. Hozzátette: május elsején tíz új csónakot helyeztek a vízre, a nyár folyamán még további tízzel bővítik a csónakállományt. A kézi evezős bárkákat félórás és egyórás intervallumokra lehet bérelni. Újdonság az is, hogy a kirándulóhelyen új ökobüfével várják a látogatókat, ahonnan – a szezon kezdetéig csak hétvégente, utána mindennap – frissen sülteket vásárolhatnak a turisták, illetve a parkoló szomszédságában padokat is kihelyeztek. Biró István


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!