Hirdetés

Stelian Ion: Történelmi pillanat az EU és Románia számára, hogy az Európai Ügyészség elkezdte működését

HN-információ

Stelian Ion igazságügyi miniszter szerint „történelmi pillanat az Európai Unió és Románia számára”, hogy az Európai Ügyészség (EPPO) kedden megkezdte működését.

Az európai állampolgároknak nagyok az elvárásaik az új európai intézménnyel szemben. Meggyőződésem, hogy az európai főügyész és csapata magas szintű szakértelemről fog tanúbizonyságot tenni, biztosítva az Európai Unió pénzügyi érdekeinek hatékony védelmét. Továbbra is támogatni fogom az Európai Ügyészség tevékenységét, mivel tudatában vagyok annak, hogy sikere a tagállamok hatóságaival való szoros és hatékony, kölcsönös bizalmon alapuló együttműködéstől függ” – idézi Stelian Ion igazságügyi minisztert a tárca keddi közleménye.

Az EPPO kedden kezdte el tevékenységét, és feladatköre értelmében fellép az uniós pénzügyeket érintő csalásokkal szemben. Hatásköre lesz arra, hogy kivizsgálja az uniós pénzügyi érdekeket sértő bűncselekményeket az együttműködésben részt vevő tagországokban, így Romániában is, és hogy az elkövetőket büntetőeljárás alá vonja, mutat rá a tárca.

Románia azon tagállamok közé tartozik, amely folyamatosan támogatta az EPPO mihamarabbi megalakulását és tevékenységének elindítását – áll még a közleményben.

A dokumentum emlékeztet, hogy az igazságügyi minisztérium újabb eljárást indított a Romániába delegált európaiügyész-jelöltek kiválasztására. A jelentkezési dossziékat június 27-éig fogadják, és július 7-e és 9-e között kerül sor az interjúkra.

Románia 15 delegált európai ügyészt jelölhet. Eddig hat jelölt kinevezésére tett javaslatot, amelyet februárban jóvá is hagyott az Európai Ügyészség (EPPO) ügyészi kollégiuma.

A delegált ügyészek az EPPO nevében járnak majd el saját tagállamukban, és ugyanolyan hatáskörökkel rendelkeznek a nyomozás és a vádemelés terén, mint az állam többi ügyésze.

HN-információ/Agerpres



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!