Naponta várjuk, követjük a statisztikákat és próbáljuk értelmezni őket. Sztálinnak tulajdonítják a kijelentést, miszerint „Egy ember halála: tragédia, egymillióé: statisztika...”, más forrás szerint viszont Kurt Tucholsky német szatirikus fogalmazta meg ezt a blődséget. A járvány kirobbanása után hosszú ideig annak drukkoltunk, hogy Hargita megyében ne legyen fertőzött, s azzal áltattak a fészbukos vírusszakértők (akik legalább ennyire értenek a nőkhöz meg a focihoz is, hogy a főzést most ne hozzam szóba), hogy annyira szegények vagyunk, hogy ide még a vírus se jön be; más szerint nem vagyunk annyira mobilisak, hogy behurcoljuk mi magunk a vírust; s megint mások szerint vagyunk annyira jófiúk, kiválasztottak s rendelkezünk olyan genetikai állománnyal, hogy az a fránya kórokozó sem fog rajtunk. Aztán csalódnunk kellett, az elkerülhetetlen minket sem került el, a baj előbb az udvahelyi térségben ütötte fel a fejét, Csíkszeredában pedig éppen egy kórházi alkalmazottat sújtott elsőként. Tegnap már 19-re emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma az országos válságtörzs jelentése szerint, a prefektusi hivatal közleményében a két nappal korábban közölt 17 fertőzéses eset szerepel. Csalódnunk kellett: nem vagyunk sem szegényebbek, sem röghözkötöttebbek, sem kiválasztottabbak, mint mások, talán a helyi hatóságok jobban kezelték a kérdést, mint máshol, s lehet, hogy a többieknél kissé fegyelmezettebbek voltunk. Vagy csak egyszerűen szerencsénk volt. De attól még nem került el minket a vész, nálunk is felütötte a fejét, s lassan, de biztosan emelkedett a fertőzöttek száma. Az már a statisztika játéka, hogy hová sorolják a nem megyénkbeli fertőzöttet: a lakhelye szerinti megye számsorát rontja-e vagy azét, ahol igazolták a fertőzöttséget? Vagy a más megyében saját kérésre végzett teszt által igazolt betegség melyik megyében jelenik meg? De talán nem is annyira fontosak a nagyközönség számára ezek az adatok, bár a járványtanászok számára bizonyára fontos információkat szolgáltatnak a járvány várható alakulásának vonatkozásában. A számok számunkra annyiban érdekesek, hogy tudjuk: itt van a baj, s jól tennénk, jól tesszük, ha mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne terjedjen, ne terjesszük. S bármekkora is legyen a fertőzöttek – vagy ne adj Isten: a kór következtében elhalálozottak – száma, azok a hatóságok számára valóban statisztikai értékkel bírnak, de a családoknak, a hozzátartozóknak, a közelieknek félelmet, rettegést vagy mély gyászt – azaz tragédiát – jelentenek. Az pedig nem számszerűsíthető. Tehát ne abszolutizáljuk, de ne is bagatellizáljuk a számokat, tekintsük egyszerűen információnak, amit használni tudunk további döntéseink előkészítésére. Ne tegyük magunkévá az „Egy ember halála: tragédia, egymillióé: statisztika...” féle szemléletet, mert bárki is agyalta ki, csak egy gonosz ember gonosz gondolata lehet.

Sarány István