Sorozatokban élnek a munkák

Fülöp József grafikus legújabb munkáit nemrégiben láthatta a csíkszeredai közönség a Megyeháza Galériában. A fiatal csíkszeredai alkotó műveit Túros Eszter művészet­történész értelmezi. 

Fülöp József a közelmúltban a Budapest Galéria ösztöndíját élvezhette, egy hónapon keresztül vendégeskedett a Klauzál tér 2-es szám alatt található műteremlakásban. Itt kezdte el, itt érlelte sorozattá legújabb alkotásait, innen jött csíkszeredai kiállításának címe is.
Fülöp József rendszerint sorozatokban gondolkodik, munkái sokkal jobban is működnek így, mint egyenként, külön. A sorozatban, ebben a hosszasan fenntartott alkotói folyamatban mélyülnek el tartalmai, válnak érzékelhetővé irányjelzői. Az otthonosságig ismételt vonalainak hálójában rajzolódnak ki összefüggések. Úgy hálózza be világát, mintha annak töredezettségét, egymástól idegen jelentésrétegeit kívánná így valamiféle egységbe rendezni, ily módon belakhatóvá, élhetővé tenni azt. Végső soron minden eddigi sorozata az ember világba vetettségét, a magányának természetrajzát próbálja vizualizálni, mindig máshová helyezve a hangsúlyokat. Korábbi sorozatainál hol a nyelvi dimenziók, korlátok és lehetőségek, az artikulálható és az artikulálatlan, illetve értelmezhetetlen jelentésekkel bíró rétegek ütköztetése, hol az individuumot érintő személyes kérdések kerültek előtérbe, zsigeri reflexek, (ön)kifejeződések. Ezúttal, megtartva mozgásának kintről befelé tartó irányát, megszabadulva a hátterek zavaró zajától, lecsupaszítva, letisztítva alkotásait a mellékes, járulékos kérdésektől, lazítva, elengedve a figuratívhoz való ragaszkodást, ontológiai kérdéseket feszeget, hoz mozgásba. Az üres képterekbe úgy mozdul bele rajzaival, mintha ő maga sem tudná, hogy hol fog kilyukadni.
Vörös és fekete vonalak bonyolult szövedékébe keveredünk, melyek valamiféle rendszer illúzióját kelthetik. A bináris logika mentén szerveződő, geometrikus formákból építkező, gyakran határozatlan, látszólag céltalan vonalú, ösztönösen alakuló tér-képek gondolatilag folytatásai Fülöp József korábbi kiállításokról ismert sorozatainak, formailag mégis egyészen más hatást keltenek. Archaikus távlatokba mutató, a jelen feszültségeit gyakran figuratív formákba rendező, határozott keretek között mozgó, hullámzó vagy éppen tomboló alakzatai/alakjai helyett most valamiféle térkijelölés zajlik. A mozgás nem arcokon, gesztusokban vagy például táncoló figurákon válik érzékelhető, hanem terek rajzolatait hozza létre. A rajz, a mozgás eredményeként létrejövő surlódási felületek, ütközési pontok feszültségükkel teremtik meg a képek dinamikáját, így generálva jelentéseket.
A változó dinamikájú mozgás által kijelölt terek, labirintusokat idéző bonyolult képződmények azáltal válnak összefüggő egésszé, hogy végső soron ugyanazt szolgálják, fogódzók a végtelenbe vesző fehér felületeken.
Fülöp József rajzai egy kereső, kérdező, ugyanakkor tétova attitűdről, reflexív alkotói beállítódásról árulkodnak. Egy gondolkodási folyamat vizuális artikulációit láthatjuk, ahol az egyes képek úgy viszonyulnak az adott sorozatokhoz, a különböző sorozatok pedig úgy illeszkednek a többihez, ahogyan a nyelv épül fel elemeiből. Ahogy haladunk ebben a folyamatban, úgy juthatunk mélyebbre, sorozatról sorozatra bomlik alapjaira ez a vizuális nyelvezet egészen addig, míg csak egy látszólag céltalan mozgást, mantraszerűen ismétlődő, vizuális nyomaiban követhető mozdulatsort érzékelhetünk. És ebben a tétova botorkálásban egy idő után elkezd működni a szerkezet, az egész – párhuzamok, ellentétek, ismerőssé formálódó alakzatok, törékeny rajzolatok, emberi mintázatok válnak felismerhetővé. Megnyugtatóan.