Sokszínű, élménydús, gyergyói

Egyedi sajtélmények a Caritas Vidékfejlesztésnél FOTÓ: Barabás-Pál Hajnalka

A kultúra, a művészet, a gasztronómia, a hagyományok és a turizmus sokarcú kavalkádja volt az Egyfeszt második kiadása a Gyergyói-medencében. Csütörtöktől tegnap estig szédítő kínálattal várták a helyieket és a turistákat a szervezők az összművészeti fesztivál megannyi helyszínére be- és kikapcsolódni, élményeket szerezni, megismerni Gyergyó értékeit és nevezetességeit.

Aszínház- és könyvudvarban csütörtökön este tömegeket vonzott az Egy popfesztivál musical, a Szín-kron csoport és a Salamon’s Jam Orchestra előadásában, de a hét többi napján is részese volt a zene az irodalmi előadásoknak. Sokan voltak kíváncsiak Földes László Hobo énekes, dalszerző, színész, előadóművész beszélgetésére Juhász Anna irodalmárral: szó volt költészetről, Hobó számára fontos dalokról és versekről, amelyek élete meghatározó élményeit adták. A szervezők Nemes Nagy Ágnes születésének századik évfordulóján irodalmi koncerttel készültek: két tehetséges fiatal zenész, Tempfli Erik és Hegedűs Bori mutatta meg, miképp szólal meg értelmezésükben a XX. századi magyar irodalom legendás alkotója.
Harminckét képzőművész installációival nyitotta meg kapuit az Ecce képzőművészeti kiállítás az Egyfeszt keretében pénteken Gyergyószentmiklóson. A képzőművészeti udvarnak helyet adó zsinagóga épületében emellett csütörtöktől vasárnapig workshopok, komolyzenei koncertek, zsinagóga-bemutatók és a külső-belső tereket betöltő nem mindennapi alkotások várták a szemlélődőket.
– Az installáció lehet az erőssége a képzőművészeti udvarnak, sőt, az egész gyergyói régiónak az Egyfeszt összművészeti fesztivál kereteiben. Az idei kiállítás neve, az Ecce pedig az elmúlt néhány hónap beszélgetéseinek, kompromisszumainak, lehetőségeinek és munkájának megmutatása: íme, ezt alkották a meghívott képzőművészek. Mivel én tartottam a kapcsolatot a kiállító művészekkel, benne voltam végig a folyamatokban, és személyesen éltem meg az alkotások létrejöttét, részese voltam annak az energiának, ami az alkotás folyamatát jellemzi – vázolta a kiállítás létrejöttének mikéntjeit Orosz Annabella, a kiállítás kurátora, a képzőművészeti udvar működtetője.
Hozzátette: még készül a Folk duó állandó graffitije a Gábor Áron utca 62. szám alatti parkolórészen, amely a fesztivált képviselve illeszkedik abba a környezetbe, ahol megteremtődött.
– Minden terheltsége és súlyos tartalma mellett ennek a térnek a használatára az alkotók többsége pozitívan reagált, alkotói lendülettel dolgozott – mondta Túros Eszter művészettörténész a megnyitón, az évek óta használaton kívüli zsinagóga épületére utalva. A képzőművészeti udvarban szombaton és vasárnap is várták az érdeklődőket: a képpoézis és az agyag illusztrációs workshopok által a gyermekekhez és a fiatalokhoz közelítették a művészetet, de komolyzenei koncertekben sem volt hiány, fellépett a Sectio Aurea, Volosi, Kubinyi Júlia és a Rustico, valamint a Kósa&Friends Kamaraegyüttes.
A fiatalok számára népszerű Alter udvarban csütörtökön Réthi Botond, Kolumbán Barna Csongor és Zsigmond Panna helyi festők kiállítását lehetett megnézni, az általuk tartott workshopon lehetett festeni, esténként pedig népszerű zenei fellépők váltották egymást. Az első kiadás legnépszerűbb fellépőjét idén is elhívták, a magyarországi Carson Coma zenekar koncertjén most is megtelt az udvar.

Ízek kavalkádja a Gasztro utcábanfotó: Boncina-Székely Szidónia

A Retró udvar is nyújtott néhány különleges látnivalót: a régi autók kiállítását idén is elhozták és kibővítették egy telefon­kiállítással is. Az 1900-as évek elejétől napjainkig, a „kurblitól az érintőképernyőig” láthattunk különböző készülékeket Kovács István telefongyűjteményéből. Az udvar fő fellépője a 90-es években aktív, akkoriban vezető erdélyi magyar rockzenekar volt, az Incognito. Az Egyfeszt második kiadására újra hazajöttek a nagyvilágban szétszóródott tagok, és összeállt a zenekar egy koncert erejéig.
Az idei Egyfeszt egyértelmű sztárja a Pro Art Galériában berendezett játékudvar volt, a szervezők meglepetésére nagyon sok fiatal érdeklődött a bőséges társasjáték-kínálat iránt. Ezek között a gyergyószentmiklósi Incze Gábor játékfejlesztő által készített Tactiki is helyet kapott.
– A játékudvarban egyik fontos célunk, hogy az idelátogatók megismerjék a sakkhoz hasonlító, stragégiai játékot, amely a világpiaci kínálatban is megtalálható – mondta el érdeklődésünkre Incze Gábor játékfejlesztő, a játékudvar programfelelőse. Hozzátette: a játék iránt érdeklődő látogatók, amennyiben sikerül elsajátítaniuk a szabályokat, részt tudnak venni a vasárnapi bajnokságon.
A játékudvar sikerén felbuzdulva tervezik a társasjáték-napok rendszeresítését a városban, versenyeknek is helyet adnak majd.
A fesztivál leglátogatottabb helyszíne a város szívében lévő Gasztró utca volt: a sétálóutcában felállított standok válogatott finomságokkal várták a megéhezett fesztiválozókat. Idén a barbeque képviselte a fő vonalát a gasztronómiai kínálatnak, ami nem feltétlenül csak húsokat jelentett, hiszen a füstölés technológiájával számos étel elkészíthető, tudtuk meg az utcát végigjárva.

Színpadon a kilencvenes évek gyergyói sztárzenekara FOTÓ: Barabás-Pál Hajnalka

Szarka Zsófia blogger látványfőzéssel kápráztatta el az érdeklődőket: a hagyományos felvidéki ételek közül ezúttal egy lakodalmas étel készült, paprikás csirkebecsinált pereccel. Aki finom desszertre vágyott, megkóstolhatta Farkasinszky Ildikó grillsütőben készült süteményeit szombaton délután: az amerikai típusú, fedett sütőben ezúttal sonkás-sajtos füstös pogácsa, valamint dán palacsintagolyó készült. És ha még ez sem lett volna elég, Madaras Aliz francia típusú süteménypultjában bőséges kínálatból lehetett választani.
A gasztronómiai vonal – bár kissé más vonatkozásban – a Caritas Vidékfejlesztés Egyedi sajtélmény elnevezésű eseményén is gazdagodott. Székelyföldön egyedi kezdeményezésnek lehetett részese a csatlakozó kilenc, Kovászna és Hargita megyei sajtkészítő: ugyanazzal a recepttel, de más-más pincékben érlelődött, másképpen kezelt sajtjaikat hasonlították össze. A benevezők az eseményen közösen készítettek Szénasajtot.
Konrad Suter svájci sajtmester, a Vidékfejlesztés mentora alkotta meg azt a receptet, amelyre kilenc Kovászna és Hargita megyei sajtkésztő „volt vevő”. Ők kapták meg a recept mellett a gyártási naplót és szabályzatot, majd elkezdődött a közös munka.
Közben a sajtélményre készült sajtokból és más sajtkészítményekből is lehetett kóstolni, vásárolni, jelen volt egy mezőgazdasági gépeket, kellékeket forgalmazó cég, fejőgép-bemutatót tartottak, volt takarmánykiegészítő kínálat, és méhészeti termékeket is lehetett vásárolni. A Szénasajtot áldás után kóstolták meg a résztvevők.
Az Egyfeszt városon kívüli rendezvényei Borszéken, Remetén, Ditróban, Szárhegyen, Alfaluban és Csomafalván zajlottak. Amint Ráduly Andreától, a települések rendezvényeinek koordinátorától megtudtuk, a hőlégballonozás bizonyult a legnépszerűbbnek a programkínálatban, de a gyergyóditrói kisvonatos falunézést is sokan kedvelték; a szárhegyi Lázár-kastély gazdag programkínálata ugyancsak sok érdeklődőt hívott a legendás helyszínre.

HN-összefoglaló

: an accessible web community