Sógor Enikő: a szikla tetején minden irányból fúj a szél

Fotó: László F. Csaba

Rengeteg sztereotípia él a köztudatban a nők társadalmi szerepvállalásáról. Előfordul, hogy baráti társaságok is késhegyre menő vitát képesek folytatni arról, mi a nők dolga. Nehéz igazságot tenni, inkább meg se kíséreljük. A hölgyválasz eredetileg olyan táncot jelentett, amikor a nők kérik fel táncra a férfiakat. Képletes értelemben ugyan, de ennek ad helyet a Hargita Népe új sorozata. Hölgyválasz rovatunkban vezető tisztséget betöltő Hargita megyei nők mondják el, ők hogyan látják a világot és a benne betöltött szerepüket. Sógor Enikő négygyermekes édesanya és Csíkszerda alpolgármestere. A város egyik vezetőjeként nap mint nap bizonyítja, hogy itt az ideje lebontani a nőkkel szembeni előítéleteket.

– Milyen, az alpolgármesterséghez hasonló szerepet töltött be korábban?

– Négy gyerek felnevelése is egyfajta vezetői funkció (mosolyog), legalábbis kell hozzá felelősségvállalás és rengeteg energia, amit alpolgármesterként is tapasztalok, hogy szükséges. Legyen mindenre energiám, és hogy minden tettemért, kijelentésemért vállaljam a felelősséget. Korábban egy korai fejlesztő intézetet alapítottam és vezettem tíz évig, két lábon álló hibrid intézmény volt. Kórházi és civil oldalból tevődött össze. Alapképzettségem pszichológus, munkám során számtalanszor kaptam visszajelzést – mindennapjaikat vezetésben töltő – társaimtól, hogy Enikő, te akkor is vezetsz, amikor nem akarsz. Valószínű, valamiféle adottsággal is rendelkezni kell, hogyha ilyesmire szánja el magát az ember. Tudatosan soha nem készültem erre a pályára.

– Mikor született meg a döntés, hogy a közéletben vezetői szerepet vállal?

– Mondhatnám, szinte véletlenül kerültem ebbe a helyzetbe, ugyanis választások előtt mindkét tábor részéről érkezett felkérés. Az is lehet, hogyha a régi tábor nem keresett volna meg (Ráduly Róbert-Kálmán és képviselő-testülete), akkor nem mondok igent az újonnan induló csapatnak (a jelenlegi városvezetés, élén Korodi Attila polgármesterrel). Kihívásnak és megtiszteltetésnek éreztem. Ráadásul kiemelték, szükség van rám a változáshoz, így igent is mondtam a felkérésre. Hogy a polgármester alpolgármesterként számított rám, külön megtiszteltetés számomra és újabb kihívás. Azt érzem, van dolgom ebben a pozícióban, és még ha nem is egy mandátum alatt, de komoly változásokhoz tudok hozzájárulni.

– Milyen fogadtatásban részesült a vezetők és kollégák részéről kinevezésekor?

– A vezető kollégák részéről nyitottságban volt részem. Nyilván találkoztam öntudatlanul működő beidegződésekkel, amelyek automatikusak, nehéz megfognom azt a mozzanatot, amitől másképp viszonyulnak hozzám, mintha férfi lennék. Mondhatnám úgy is, hogy egy közös tanulásnak vagyunk részei, hogy ez miként is működik, hiszen nekik is éppen olyan új, mint nekem. Semmiképpen nem negatív, sokkal inkább úgy fogalmaznék, hogy időnként egy pici függöny van közöttünk, amitől nem mindig látjuk egymást teljesen és amit humorral kell kezelni, vagy észre sem szabad venni. De azért vannak nehéz perceim, napjaim. Ilyenkor mindig azt keresem meg elsősorban, hogyan lehet másképp értelmezni, keretezni a helyzetet, de semmiképpen nem ürügyként hivatkoznék női minőségemre, vagy védőpajzsként használnám nehéz helyzetekben azt, hogy egy többségében férfiakból álló vezetői környezetben én vagyok egyedül nő. Nehéz, de szép és izgalmas.

– Érintettük már részben, de milyen további képességeket fedezett fel az elmúlt időszakban önmagában alpolgármesterként?

– Erősebb bennem az igény arra vonatkozóan, hogy minden körülmény között és helyzetben a lehető legtisztább fejjel, józanul hozzak meg döntéseket és gondolkodjak. Vezetőnek lenni azt jelenti, hogy mindig tudni kell kiválasztani a lehető legjobb irányt. Bízni a munkatársakban, hinni a jó kimenetelben, az eredményben, akkor is, ha más még nem látja, nem érti. Ott lenni mindig stabilan minden helyzetben. Látni a cipót a leggyengébb búzamagban is, akkor is, ha az időjárást és sok mindent soha nem irányíthatjuk. A vezetés másik fontos aspektusa az ítéletmentesség, azaz mindenki, akivel szemben állok, megérdemli a bizalmamat és ítéletmentességemet. Ugyanakkor a munka betöltésére elengedhetetlen a jó fizikai és pszichikai erőnlét. Szabadidőmben próbálom is erősíteni, mert időnként eléggé nagy a terhelés. Kicsit olyan, mint amikor állunk a szikla tetején és minden irányból fúj a szél. Nehéz olyan döntéseket hozni, amelyek mindenki számára népszerűek, el kell tudni viselni, hogyha fontos ügyről van szó, akkor nem mindenki ért, sőt kevesen értenek azokkal egyet. Vezetőként nem árt észben tartani, hogy melyek a prioritások, és mindig tudni azt, hogy milyen ügyet és kit szolgálsz. Talán akkor nemcsak egyéni érdekek mentén történnek a dolgok, hanem fontos elvektől és céloktól vezérelve, az emberekért és az egész közösség hosszú távú érdekeit képviselve.

– Alpolgármesterként érezte valaha, hogy másképp tekintenek Önre, mert nő? Úgy is kérdezhetném, hogy munkája során botlott sztereotipikus előítéletekbe?

– Emlékszem egy mozzanatra tavalyról, az RMDSZ Hargita megyei vezetőségének évzáró ünnepségére picit késve érkeztem, és azzal fogadott Kelemen Hunor, az érdekvédelmi szervezet elnöke, de jó, Enikő, megérkeztél, mert úgy akartam kezdeni a köszöntést, hogy hölgyeim és uraim, viszont körülnéztem, sehol nem volt egy nő sem. Felső vezetők szintjén tényleg kevés a nő. Sok szempontból nem egyszerű, ehhez részünkről jó humorérzékre van szükség és nagyon erős hitre abban, hogy sem jobbak sem rosszabbak nem vagyunk, mint a férfiak. Csak másképp működünk az élet egyes dolgaiban. Például sokszor nem tudják hogyan fogadják, ha én is kézfogással köszöntöm őket, de van, hogy én feledkezek meg, és akkor van olyan, hogy legfennebb biccentenek egyet felém. Talán a legveszélyesebb, ami nekünk, nőknek a neveltetésünkből jön – természetesen egyénfüggő, hogy kinek milyen gyerekkora volt –, hogy kihez hogyan viszonyultak a családban, a férfiak a nőkhöz, de ettől függetlenül különböző árnyalatai vannak, hogy egy nő mennyire érzi magát esetleg másodrendűnek, bármilyen szempontból is, mint egy férfi. Elengedhetetlen a hit abban, hogy egyre több nő lesz, aki veszi a bátorságot és vállalja, ha sok csapdája is van egy ilyen folyamatnak. A csapda, hogy sok helyzetben, amikor bátornak és kitartónak kellene lenni, akkor meghátrálunk és arra hivatkozunk, hogy nehezebb nőként, mert nem fogadnak el vezetőnek a férfiak, és a nemiség mögé próbálunk elrejtőzni. Ez belső erő és jelenlét kérdése, hogy sikerül-e, hogyha sikerül rátalálni erre a szálra és elengedni, illetve nem e mögé bújni, akkor lehet fejlődni. Nyilván, nem könnyű, mert másképp működik a két nem, ez legfőképpen a kommunikációs és kapcsolódási stílusban érhető tetten.

– Milyen más perspektívákat tudnak a női vezetők megnyitni munkájuk során hasonló állást betöltő férfi kollégáikkal szemben?

– Talán már a klisé kategóriájába tartozik, hogy a nők jobban tudnak kommunikálni, szociálisan érzékenyebbek, jobban figyelnek az emberi vonatkozásokra. Fogalmazhatnék úgy, hogy a férfiak célokban, tervekben és programokban gondolkodnak elsősorban. Nőként emberekben, emberi sorsokban, viszont semmiképpen nem szeretnék ennyire sarkítani egyik nem irányában sem. Nagyon sok érzékeny és emberséges férfival vagyok körülvéve. Az viszont bizonyos, hogy társadalmilag nem annyira elfogadott, hogy egy férfi is úgy működjön, szemben a nővel, akitől valamiféle elvárás, hogy empatikusabb legyen még most is. Ezért is örülök, hogy itt lehetek, hogy leromboljak néhány sztereotípiát, és hogy egyre több nő merjen vezető funkciót elvállalni, ezáltal a férfi és női minőségek egyre inkább egyenrangúvá tudnak válni, illetve kiegyensúlyozódnak. Nőként nem hajtunk könnyebben fejet, nem erről van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy a győzelem helyett a békét részesítjük előnyben.

– Mennyire összeegyeztethető család és karrier?

– Húsz évig voltam majdnem kizárólag édesanya, ez abból is adódott, hogy sem a férjem, sem pedig én nem a környékről származunk, így nem voltak nagyszülők és rokonok a közelben segíteni a gyereknevelésben, férjem pedig nem tudott részt venni a mindennapjainkban hivatása, gyakori távolléte miatt. Döntöttem, hogy velük maradok, pár éve lazult az otthoni jelenlét fontossága, a gyerekeimnek nincs akkora szükségük már rám, mint korábban, mert felnőttek. A háztartást a férjemmel megosztva vezetjük, amióta inkább itthon tartózkodik. Család és karrier együtt, a húsz év alatt sokat tanultam, több tanfolyamot, második egyetemet is elvégeztem, az anyaság éveit ki lehet használni önfejlesztésre, ami előnyömre vált a későbbiekben, volt mivel továbbinduljak. De kisgyermekekkel nagyon nehéz, ehhez kell egy olyan férj vagy bevonható nagyszülők, akik ugyanúgy részt vesznek a mindennapok, megszervezésében. Nem egyszerű, látom a hivatal mindennapjaiban is, ahol kisgyerekes munkatársaink vannak. Talán a hivatali élet is kellene lazítson, változtasson ezen a merev intézményi formán, sokkal családiasabb irányba kellene elmozduljon. Kellene a gyerekeknek külön játszó-váró szoba, ahol a gyerek kényelmesen megvárhatja dolgozó édesanyját, a döntéshozóknak, de magának a társadalomnak is lenne hozzátennivalója ezen a téren. Vannak jól működő nyugati minták erre vonatkozóan. Nekünk is vannak terveink, de elsősorban a központi szabályozások kellene veszítsenek merevségükből.

– Van valami esetleg, amit a beszélgetés végére hozzáfűzne?

– Egyik legfontosabb szempont talán, amit mindennap igyekszem tudatosítani, hogy minden helyzet egy kihívás, egy új esély arra, hogy kialakítva új megoldásokat, működésmódokat elinduljunk és rajta maradjunk a növekedés és a fejlődés útján. Minden szerep: legyenek női-férfi szerepek, a vezetői vagy munkatársi is csak eszköz abban, hogy jobbá tehessük magunkat és a környezetünket, a világot, ki-ki a maga helyén a legjobban végezve a dolgát. Az egész helyzetet ne úgy éljük meg, mint a társadalom elszenvedői. Merjük felvállalni magunkat és tudatosítsuk, hogy igenis, nem vagyunk áldozatok az életben. Nőként, női vezetőként, de általában emberként se úgy éljük az életünket, mint áldozatok. Könnyű ebbe belecsúszni, hogy mindig valami vagy valaki más a hibás, ha nem úgy alakul az életünk, ahogy szeretnénk: a kormány, a hivatal, a merev vagy hiányos rendszabályok, az infláció, a másik nem, a főnököm, a szomszédom, az időjárás stb.

Vlaicu Lajos

: an accessible web community