Florin Cîțu miniszterelnök tegnap azzal büszkélkedett, hogy a havi átlagbér idén „sokkal gyorsabban” emelkedett, mint az infláció mértéke, és ennek következtében nőtt a vásárlóerő. A kormányfő önjelölt tolmácsként rögtön le is fordította, hogy a folyamat közgazdasági értelmét biztosan mindenki megértse: „Ez azt jelenti, hogy a román állampolgárok minden egyes megkeresett leje többet ér. Hogy a PSD-sek is megértsék: így nő a vásárlóerő” – fűzte hozzá közösségi oldalán a miniszterelnök, aki a lakosság mellett nélkülözhetetlennek tartotta, hogy üzenjen az ellenzéknek. Jól hangzó, szépen csengő állítását a jegybank és a statisztikai hivatal adataira alapozza, amit egy egyszerű, szemléletes grafikon formájában is közzétett. Ebben valóban az látszik, hogy január és május között – tehát az idén alatt ne az egész évet, hanem csak az év első öt hónapját értsük – az inflációs ráta 3–4 százalék közötti sávban mozgott, de töretlenül emelkedett, a havi nettó átlagkereset növekedési ütemét jelző diagram ezzel szemben jelentős kilengéseket mutatva hónapról hónapra valahol 5 és 12 százalék között ingázott. Májusban például a növekedés üteme 12 százalékról 9 százalékra csökkent. Nos, nem kívánok számháborúba keveredni sem a jegybankkal, sem a statisztikusokkal, sem a kormányfővel, senkivel, de az én barométerem szerint mind az infláció, mind pedig a reálbér növekedése mást mutat. Nagyon mást, épp az ellenkezőjét annak, amivel a kormányfő tegnap sikerként dicsekedett. Konkrétan azt érzem, hogy az árak havi növekedési ütemét nem az eső közeledtét jelző fecskék föld közeli cikázása, hanem a vonuló, magasba emelkedő vadludak röppályája írja le. Miközben az a nettó havi kereset, amit másképp bérnek, fizetésnek nevezünk, az év eleje óta esetemben felfelé fikarcnyit sem kerekedett. Moccanni moccant, csak nem jó irányba. Az üzemanyag literjéért ellenben év eleje óta közel 1 lejjel többet pengetek, a tankolások alkalmával az úgy mára kb. 20-25 százalékos drágulásnak felel meg. Ugyanezen idő alatt 4 lej 5 baniról 5 lejre emelkedett annak a kenyérnek az ára is, amit naponta-kétnaponta ugyanattól a csíkszeredai pékségtől vásárolunk. Ez is 20-25 százalékos árnövekedést takar. Hivatalos fizetőeszközünk eközben 5 lejre gyengítette magát az euróhoz képest: tiszta szerencse, hogy csak néhány euróban rögzített számlát, nem pedig albérletet, devizában felvett hiteltörlesztő részletet fizetek. De attól még minden olyan termék ára, ami külföldről érkezik – és mi az, ami nem? –, az árfolyammal és nemzetközi szállítási konténerdíjak emelkedésével együtt nőtt. Próbáltak mostanában az interneten közvetlenül Kínából rendelni alkatrészeket? Ha nem, akkor ne is tegyék! Közben építkezünk: jobb, ha erről nem is beszélek. Az építkezési alapanyagok – kavics, homok, cement – és a vasféleségek ára legalább a duplájára, a faanyagoké durván a háromszorosára emelkedett. Pénzem vásárlóerejét csak azzal tudom megőrizni, ha előremenekülök: azaz a mester keze alá szükséges kötőanyagot a kelleténél egy hónappal korábban veszek. Ez is spórlás, mert az az ár, amit ma kifüggesztenek, jövő héten biztosan nem az lesz. A kedvezmény az, ha holnaputánra újabb 5–10 százalékot nem emelnek. Ez a valóság, tiszta őrület! Engedjék meg, hogy én is segítsek értelmezni a miniszterelnöknek: ez azt jelenti, hogy román állampolgárként minden egyes megkeresett lejem hónapról hónapra kevesebbet ér. Hogy a PNL-sek is megértsék: sír az oroszlán az erszényemben.

Domján Levente