Hirdetés

Sikeres zenei fesztiválok Csíkszeredában

HN-információ
Egyik zenei fesztivál jött a másik után Csíkszeredában: július 18-án ért véget a kilenc napot felölelő, ám mégis századokon és országokon átívelő régizenés utazás, de mielőtt még feldolgozhatta volna a közönség a régizene hatását, újabb zenés fesztivál következett: két év után idén ötnaposra bővült a Csíki Jazz, és két világsztár is fellépett a Mikó-vár színpadán. A fesztiválok szervezőit kértük arra, hogy tekintsenek vissza, értékeljék ezeket a tartalmas napokat. Idén hat országból, 178 művész előadásában és közreműködésében, kilenc napon át hat helyszínen, tizenöt koncertet hallhatott a közönség a Régizene Fesztiválon. A Zene-híd nemzetközi konferencián két szakmai előadáson és két könyvbemutatón vehettek részt az érdeklődők, és nem maradt el a reneszánsz gyermeknap sem, amely zenével, tánccal, harcászati bemutatóval és kézműveskedéssel szintén időutazásra hívta a kicsiket és nagyokat. ‒ Rendkívüli boldogság számunkra, hogy színvonalas, jó hangulatú volt az idei fesztivál, és örömünket leljük a fellépők, a közönség visszajelzéseiben – közölték lapunkkal a fesztivál szervezői. Sikeres volt a Régizene Fesztivál Mivel Filip Ignác, a fesztivál művészeti vezetője fellépőként, a Nyári Egyetem oktatójaként, szervezőként és nézőként is részt vett a Régizene Fesztivál rendezvényein, ezért őt kértük arra, hogy foglalja össze, hogyan zajlott az idei Régizene Fesztivál. Röviden: tartalmas, de nehéz időszak volt ez számára, és úgy véli, a közönség hálásan fogadta az idei előadásokat: ‒ A fesztiválzenekar előadásán telt ház volt, és úgy éreztük, hogy a közönség magába szívta a zenét, amit játszottunk – osztotta meg előadói tapasztalatait Filip Ignác. A Codex együttes koncertjén is fellépett, hiszen tagja a zenekarnak. A közönség láthatóan nagyon várta az előadást: Filip Ignác szerint ez érthető, hiszen helyiek zenéltek a helyi közönségnek. A kevesebb néha több Az előző évekhez képest a Nyári Egyetemen kevés kurzus volt, de mint megtudtuk, minden mesterkurzuson beteltek a helyek, ezért egyáltalán nem volt érezhető, hogy feleannyi képzés indult, mint máskor. Kevesebb volt a külföldi meghívott is, hiszen szervezéskor még nagyon bizonytalan volt, hogy lesz-e lehetőségük a külföldi előadóknak ideutazni – tudtuk meg Filip Ignáctól. Mindezt nem sínylette meg a fesztivál minősége, hiszen minden napra jutott előadó. ‒ Úgy gondolom, hogy sikerült tartalmas programot összeállítani, minden napnak megvolt a maga sajátossága – mondta. Idén kiderült, hogy van előnye annak, ha kevesebb fellépő van a megszokottnál, és ez igaz a mesterkurzusok mennyiségére is. Filip Ignác szerint van előnye annak, ha nincs túl sok fellépő, hiszen ha túl nagy a kínálat, akkor a közönség megoszlik, és az is célravezető tud lenni, ha kevesebb, de színvonalasabb hangversenyt rendeznek. Mint mondta, a közönség hozzáállása pozitív volt. A Nyári Egyetem résztvevői is nagyon lelkesek voltak: Filip Ignác a fuvola mesterkurzuson oktatott, és mint mondta, a tanulók sokat gyakoroltak, napról napra készültek. Mindenki új, eddig ismeretlen anyagot kapott, és ahhoz, hogy a kurzuszáró hangversenyen fellépjenek, meg kellett tanulniuk az új dallamokat: Filip Ignác szerint a résztvevők meg is tanulták. Nem szórakozni jöttek a tanulók, hanem tanulni. Számokban összegezve: hat mesterkurzus, hat oktató, öt közreműködő kísérő és fordító, 48 résztvevő, amelyből öt passzív hallgató. A hallgatók mesterkurzusokon szerzett tudását két gálahangversenyen követhette a közönség. A szervezők a közönség több évtizedes támogatását úgy hálálják meg, hogy Régizenei Ösztöndíj Alapot létesítenek a koncert- és mecénásjegyek eladásából származó bevételekből. Az ebből befolyó összeget régizenei pályára készülő középiskolás, egyetemista és pályakezdő fiatalok tehetséggondozására fordítják, nyilvános pályáztatás formájában. Jövőben július 9–17. között rendezik meg a Csíkszeredai Régizene Fesztivált. Egy kicsit jobban sikerült a Csíki Jazz, mint ahogyan tervezték A Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál július 25-én ért véget: a fesztivál főszervezőjét ‒ de azt is lehet mondani, hogy az édesanyját ‒, Szilágyi Nórát kértük, tekintsen vissza az fesztiválra. Szilágyi Nóra elmondása szerint a fesztivál ideje alatt azt érezte, hogy csak úgy lebegett a Mikó-vár fölött, mert külső nézőpontból is próbálta követni az eseményeket, de a nézők és az előadók helyébe is bele kellett képzelnie magát. ‒ Néha próbáltam leülni egy-két dal erejéig, általában a hangosítókhoz, mert ott nem mert zavarni senki – mondta nevetve. Mint mondta, úgy érzi, hogy sikerült teljesíteni a közönség elvárásait, önmagával szemben azonban nem teljesen elégedett, mivel nem jutott elég idő mindenre. ‒ Azt gondolom, hogy ez nem látszott, mert végül minden a helyére került, de szerettem volna többet kommunikálni a különböző csapatokkal – tette hozzá. Voltak azonban segítségei, akiknek a munkája a háttérben zajlott: mindig számíthatott Varga Csabára, aki a jazzkocsmáért felelt, és Mihály Lászlóra is, aki a gyermekmegőrzőért és a kommunikációs csapat irányításáért volt felelős. Az önkénteskoordinátor Ferencz Evelin volt, aki szintén megkönnyítette Nóra munkáját, továbbá Kraft Noémi, a színpadi menedzser és Némethy Zsuzsa, a backstage felelős munkája is nagyon jelentős volt. Nóra szerint a közös munka gyümölcsöző volt, hiszen Ferencz Evelin kérésére a Jazzfesztivál stábja besegít majd az Alter tábor szervezésébe, és a Filmszeredával is partnerségbe lépett a Jazzfesztivál, hiszen Mihály László, a Filmszereda szervezője sokat segített a Jazzfesztivál szervezésében. Nem maradt el semmilyen program, sőt, időközben még egy könyvbemutatót is beillesztettek a vasárnapi műsorok közé. Szilágyi Nóra érdeklődésünkre elmondta: úgy véli, sikerült minden programot úgy megrendezni, ahogyan azt eltervezték: ‒ A legtöbb program épp úgy valósult meg, ahogyan megálmodtuk, vagy talán egy kicsit jobban – mondta mosolyogva. Családias, laza hangulat Szilágyi Nóra előadóként is részt vett a fesztiválon, hiszen a Mesehetes együttesnek ő az énekese. Úgy véli, ez a koncert is éppúgy sikerült, mint ahogyan azt elképzelték: családias volt, a zenészek laza hangulata jól illeszkedett a dzsesszes hangulathoz. Mint Nórától megtudtuk, a Mesehetes zenekar tagjai vezették minden este az örömzenélést a Mikó-várban a koncertek után, így kellőképpen ráhangolódtak a vasárnapi koncertre. Majdnem tökéletes koncertélmény A Dhafer Youssef Trió koncert végén szemmel láthatóan csalódás érte a közönséget, hiszen a több percen át tartó taps után sem jöttek vissza a színpadra, pedig több résztvevő is azt mondta, hogy feledhetetlen zenei élmény volt a teljes koncert. Érdeklődésünkre Szilágyi Nóra elmondta: valószínűleg félreértés történt, a pontos okát azonban nem tudta megmondani. Szerinte a triónak nem állt szándékában visszamenni a színpadra, mivel úgy volt teljes a koncert, ahogyan befejezték. ‒ A trió tagjai nem beszélnek jól angolul, ezért valószínűleg nem bátorítani akarták a közönséget a visszatapsolásra, hanem közölni, hogy ennyi volt a koncert – tette hozzá a főszervező. Váratlan nehézségekkel is szembe kellett nézniük: az egyik előadót például nem akarták felengedni a repülőre a hangszerével, és már az első nap technikai hibával álltak szemben, vasárnap pedig elvették az áramot. Szilágyi Nóra elmondása szerint sikerült gyorsan megoldani ezeket a problémákat, így végül a közönség egyáltalán nem érezte, hogy gond van. Szilágyi Nóra elmondta: a támogatók nélkül nem tudtak volna ilyen színvonalas fesztivált szervezni. Csíkszereda polgármesteri hivatala nélkül el sem kezdhette volna a szervezést, és Korodi Attila polgármester, Sógor Enikő alpolgármester, Prigye Kinga, a kulturális iroda vezetője személyesen is segített a szervezésben. Továbbá a főtámogató, az OTP Bank mellett a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Megyei Tanács jelentős támogatásával tudtak sok és változatos előadót meghívni, valamint kézműves-foglalkozást szervezni a gyerekeknek. Kifejezte háláját az Octopus kommunikációs csapatnak, akik időben hírt adtak az eseményekről. A vizuális kommunikációban Antal Rozalinda is sokat segített, Nóra asszisztenseként ő volt az, aki mindenre figyelt. A Fenyő Hotel munkatársainak is köszönetet mondott a főszervező, hiszen gyönyörű szobában szállásolták el a zenészeket, akiknek olykor-olykor nagyon különleges kéréseik voltak. Péter Ágnes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!