Hirdetés

Sikeres volt a Dob-Ban Nemzetközi Ritmusfesztivál

HN-információ
Világhírű fellépőkkel, színes, változatos programokkal várták az érdeklődőket a szervezők a ritmusfesztiválra: két napig különböző zenei műfajokat hallhatott a közönség, és vasárnap fergeteges bulival ért véget a fesztivál. Sántha Zsuzsát, a fesztivál egyik szervezőjét kértük, értékelje a hétvégi eseményt.   Sántha Zsuzsa szervező szerint nagyon sikeres volt az idei fesztivál, ugyanis minden programot sikerült úgy megvalósítaniuk, ahogyan azt elképzelték. Mint mondta, idén is a változatosságra tették a hangsúlyt. A fesztivál az Agora Alapítvány szervezésében zajlott, de partnerként Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Hargita Megye Kulturális Központja és Magyarország Főkonzulátusa is sokat segített. Sántha Zsuzsa hozzátette: köszönet jár mindenkinek, aki valamilyen módon segített a szervezésben és a fesztivál megvalósításában. Kiemelte: nagyon hálásak a két remek helyszínért, amelyet a Szakszervezetek Művelődési Háza és a Mikó-vár biztosított. Minden úgy sikerült, ahogyan tervezték Számos program között volt dobos felvonulás szombaton és vasárnap is, így a zenészek nemcsak a Mikó-várban, hanem a városban is tudtak jó hangulatot teremteni, dobolni, hangoskodni. Mint megtudtuk, a Bordás József és Bágyi Balázs vezette háromnapos kurzusra huszonegy dobos jelentkezett saját felszereléssel. Balázs Zoltán, a workshop koordinátora szerint a tanulóknak nagyon tetszett a kurzus, mert tartalmas volt ez a három nap, sokat tanultak. Sántha Zsuzsa szerint nehéz kiemelni egy programot a többi közül, és azt mondani, hogy az volt a legkülönlegesebb, ugyanis úgy véli, minden fellépőnek sajátos volt az előadása, így nem is lehet összehasonlítani őket egymással. Szombaton a Cserei Csaba által alapított Urbal Tribal Band előadásában például a magyar népzene találkozott az afrikai ritmusokkal, és a helyi fiatal fiúkból álló Trio Katana együttes is bemutatkozott: dzsessz zenét játszottak. Őket egy blues zenekar követte, a Free Connection, és szombaton utolsó fellépőként a The Gabor Dornyei Sextet koncertezett, és elbűvölték a közönséget: ‒ Az együttes tagjai egyenként is felléphettek volna, annyira különleges előadás volt ez – mondta büszkén a szervező. Vasárnap az első fellépőnek tagja volt a fesztivál fiatal bemondója is, Jenifer Mohebbi, így fiatal, kezdő zenészek is bemutatkozhattak a csíkszeredai közönségnek. Utánuk a Szabó Zsolt Quintet következett, akik parádés koncertet tartottak. Annak ellenére, hogy a quintetben öten zenélnek, sok meghívott zenész volt még a színpadon. Ezt követően Bordás József dobművész mutatkozott be a nagyszínpadon: a DobMánia kurzus résztvevői már közelebbről ismerték, de a közönség ekkor láthatta, hogy milyen sokféle hangja lehet egy dobfelszerelésnek. A Funkorporation zenekar koncertjén már érezhető volt, hogy nagy buli lesz aznap este: funkos zenét játszottak, és jól megmozgatták a közönséget. A Besh o droM együttes világzenét játszott, és a szervező elmondása szerint csak még tovább fokozták a Funkorporation által megalapozott hangulatot, a fesztivál zárókoncertjén ugyanis mindenki táncolt. A két koncert között a Sháde Rémusz Banda cigánytáncosai léptek fel: a nagytata, édesapa és a fiú tízperces cigánylegényest adott elő: ‒ Akkora fizikai és lelki erő volt a legényesben, hogy mindenkinek tátva maradt a szája – tette hozzá a szervező. Egyre magasabbra kerül a léc Megmozdult a levegő is egy-egy koncerten, és a különleges helyszín fokozta az élményt: Sántha Zsuzsa elmondása szerint több fellépő jelezte, hogy különleges élmény volt a Mikó-várban zenélni, és a közönségnek is tetszett a helyszín, hiszen a vár udvarán a napsütés elől is el lehet bújni, zárt a tér, de mégis hatalmas az udvar. Mint Sántha Zsuzsa mondta, érezhető volt, hogy a hétvégén több rendezvényt is szerveztek a megyében, hiszen volt olyan év, hogy többen vettek részt a fesztiválon, de akik eljöttek a Dob-Ban fesztiválra, nem bánták meg, hogy így döntöttek. A fesztivált összegezve a szervező egyszerű választ adott: ‒ Én mindenkiről azt tudom mondani, hogy szenzációs volt – mondta mosolyogva. Úgy véli, minden évben egyre magasabbra kerül a léc, de mindig valami más miatt különleges a fesztivál: sajátos hangulata van a Ritmusfesztiválnak, és a közönség is tudja már, hogy évről évre mire számíthat: minőségi, változatos programokra, jó zenére és a szívek meg a dobok közös Dob-Banására. Kérdésünkre Sántha Zsuzsa elmondta: már tervezik a jövő évi fesztivált, egyeztettek fellépőkkel is, de időpontot még nem szögeztek le. Péter Ágnes          


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!