Hirdetés

Sikeres akkreditáció

HN-információ
Újabb akkreditációs bizottság látogatott egyetemünkre április első hetében, ezúttal a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karának Román nyelv és irodalom – Angol nyelv és irodalom szakát ellenőrizték. Erről kérdeztük a tanulmányi program felelősét, dr. Tódor Erika-Máriát, a Humántudományok Tanszék tanárát. – Mi a célja egy ilyen akkreditációs ellenőrzésnek? – Ezek a látogatások időszakos ellenőrzések, a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Ügynökség – román rövidítése ARACIS – által kinevezett bizottság a helyszínen is megnézi egy adott szak működését. A szabályzatnak és a bejáratott szokásoknak megfelelően a mostani bizottság is három egyetemi oktatóból és egy hallgatói képviselőből állt. A Covid időszaka alatt több esetben online zajlottak a látogatások. Ezúttal jó, hogy lehetőség nyílt a személyes találkozásra, ilyenkor több mindent meg tudunk mutatni a képzésünkből, az egyetem felszereltségéből, a hely, a szak alaphangulatából, amit a puszta statisztikai adatok másként tükröznek. A tulajdonképpeni látogatást természetesen a szakra vonatkozó adatok összegzése előzi meg, az ügynökség által előírt szempontok alapján. Ez az előkészület nem kis munka, de jól tükrözi a csapatmunka és az intézményi kommunikáció hatékonyságát, és természetesen minél jobban működik a feladatok pontos leosztása, annál élhetőbb a feladatok elvégzése, a határidők betartása is. – Kikkel találkozik egy ilyen látogatáson a bizottság? – A látogatás során a bizottság elsősorban a programfelelőssel dolgozik, de találkozott az egyetem vezetőségével, a tanszék oktatóival, a hallgatókkal, majd a szak volt hallgatóival is, és olyan munkáltatókkal, akik a szakon végzett hallgatóinkkal dolgoznak. Hasznosak ezek a beszélgetések, mert sok olyan szakmai visszajelzést kapunk, amelyek függvényében mi is tovább tervezhetünk. Természetesen mi a régió egyetemeként nemcsak ilyen alkalmakkor találkozunk a volt hallgatóinkkal és munkáltatóikkal, hiszen intézményünk folyamatosan követi a helyi igényeket és a fejlesztési trendeket, így a mostani esemény egy mozzanata volt az amúgy is folyamatosan épülő és működő együttműködéseknek. Fontosnak tartom kiemelni azt, hogy a mostani konkrét esetben is nagyon jó volt a szakunkon végzetteket viszontlátni, ahogy alakítják szakmai életútjukat, és azt is, ahogyan fél szavakból szót tudunk érteni még több év távlatából is. Az akkreditációs bizottság a látogatás után pozitív véleménnyel távozott, mivel minden értékelési szempontot teljesítettünk, ezért nem fogalmaztak meg további változtatási vagy fejlesztési javaslatokat. Ez a szak az egyetem létesítésének történetében az elsőként elinduló szakok közé tartozik, immár húszéves tapasztalattal és folyton megújuló lendülettel várja hallgatóit. Köszönet jár ezért a tanszék összes oktatójának, akik állandó önképzésükkel, pozitív és biztató hozzáállásukkal a Covid és poszt-Covid időszak nehézségeit rugalmasan és hatékonyan kezelték, kutatásaikkal és a tanszéken évente megszervezett nemzetközi konferenciákkal fenntartottak egy olyan szakmai, háromnyelvű (magyar, román, angol) párbeszédet, amely a folytonos fejlesztésben, az innovációban, a kreatív tudástranszferben érdekelt. – Hogyan érintette önt személyesen a mostani akkreditációs folyamat? – A szak építésében és fejlesztésében már a kezdetektől jelen voltam, korábban tanszékvezetőként, most programfelelősként – a saját kutatói és oktatói tevékenységem mellett mindig meghatározó felelősséget éreztem a szakért. Most ezt a folyamatot, a közös munkát is megerősítette, visszaigazolta az ellenőrzés kedvező eredménye, a külső értékelés: jó érzés tudni, hogy őszintén vállalhatjuk eredményeinket, nincs takargatnivalónk, nem kell magyarázkodnunk. Természetesen jó volt látni azokat a szakembereket, tanárokat, újságírókat, szerkesztőket stb., akik valamikor a mi padjainkban ültek. Egy olyan szakról van szó, amely egyszerre kapcsol össze a globális és országos trendekkel, oly módon, hogy közben megtart, itthon tart és otthonoságérzetet ad a „mi-dolgunk-a-világon” mindennapos töprengéseihez.

Sántha Kriszta-Hanna



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!