Hirdetés

Szebb volt a karácsonyuk

HN-információ
A csíkszeredai Juventutti Alapítvány decemberben meghirdetett jótékonysági akciója széles körben mozgósította az embereket. Mint megtudtuk: 54 családhoz értek el az ajándékcsomagok, és összesen 160 gyermek karácsonyát tették szebbé az adományozók. Teljesítették ugyanakkor 30 rászoruló gyermeknek a kívánságait is. December elején beszámoltunk a csíkszeredai Juventutti Alapítvány karácsonyi adománygyűjtő akcióiról. A Mit hozott az angyal? felhívás keretében 10 csíkszeredai család 30 rászoruló gyermekének az angyalnak címzett kívánságait lehetett teljesíteni. Mint kiderült, a kezdeményezés igen népszerű lett, hiszen néhány nap alatt lefoglalták a Juventutti honlapján közzétett leveleket. – Az ajándékokat eljuttattuk a családokhoz, és átadtuk a gyermekeknek. Köszönjük mindenkinek, aki segített, hogy ennek a 30 gyermeknek idén kicsit szebb lehessen a karácsonya – közölte Balázs Brigitta. A Juventutti másik felhívása a Karácsonyi JóPont akció volt. A kezdeményezés során 19 gyűjtőpontot helyeztek el a város különböző részeiben, és tartós élelmiszereket, illetve tisztító- és tisztálkodási szereket vártak. Az adakozóknak pénzbeli hozzájárulással is támogathatták az akciót. A Juventutti karitatív koordinátora elmondta: a kitűzött célt elérték, sőt elvárásaikon felüli volt az eredmény. – A hatalmas összefogásnak és rengeteg adománynak köszönhetően idén 54 család összesen 160 gyermekéhez sikerült eljutnunk. A családok bőséges csomagot vehettek át az adományozók jóvoltából. Az elmúlt években már megtapasztaltuk azt a hatalmas összefogást, amely felhívásaink során keletkezik Csíkszeredában, és nagyon hálásak vagyunk mindenkinek – jelentette ki Balázs Brigitta. A gyűjtés nyolc partner bekapcsolódásával zajlott. Online adományként és banki utalással 1030 lej, a városban elhelyezett JóPontos adománygyűjtő dobozokban pedig összesen 2850 lej gyűlt össze idén decemberben. A beérkező összeget tartós élelmiszerre fordították, és így jöhettek létre a gazdag ajándékcsomagok. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!