Hirdetés

Romániában is fejlesztenek koronavírus-oltást

HN-információ

Virgil Păunescu, a Román Orvostudományi Akadémia alelnöke, a temesvári OncoGen Központ koordinátora közölte nemrég, hogy a kutatóközpont könnyen tárolható és beadható koronavírus elleni oltóanyagon dolgozik, amely akár életre szóló immunitást is biztosíthat a fertőzés ellen. A tudós szakember azonban nehezményezi, hogy egyetlen romániai hatóság sem mutat érdeklődést a szer iránt – nyilatkozta a G4Media hírportálnak. 

Figyelemreméltó a Temesváron zajló munka, és a Cantacuzino Intézet már aláírt egy együttműködési megállapodást a vakcinát fejlesztő, elsősorban a rákbetegségek kezelésében élen járó gén- és sejtterápiákat folytató OncoGennel – hangsúlyozta a kutató. 
Virgil Păunescu azt is közölte, hogy a világjárvány kezdetén az egészségügyi szaktárca államtitkára, Dragoș Ciuparu összehívott egy találkozót az ország mintegy húsz kutatóközpontjának képviselőivel. Felkérte a jelenlévőket, hogy állapítsák meg, a hazai szakemberek mit tudnak hozzátenni a vírus terjedésének megfékezéséhez. Az OncoGen ekkor jelezte, hogy megpróbálkozik egy oltóanyag létrehozásával. 
A kutató kifejtette, az általuk létrehozott vakcina nem hagyományos, antitesteken alapuló szer. Az OncoGen által a rák gyógyítására kifejlesztett módszer szerint az oltóanyag a sejtek és nem az antitestek szintjén reagálna. Ráadásul a beadása szájon vagy orron át, cseppek formájában történne. Ehhez hozzáadódik az az előny is, hogy a szert Romániában is elő lehetne állítani, továbbá a tárolása nem jelentene nagy kihívást, hiszen akár a hűtőszekrényben is biztonságosan tárolható lenne. 
Az OncoGen által tavasszal, az államtitkár jelenlétében tett javaslat nem tartalmazta, hogy mekkora összegre lenne szükség az oltóanyag kifejlesztéséhez, mivel a járvány kezdetén még nem tudták megállapítani ezt. Azt viszont már tudták, hogy a minisztériumnak vakcinafejlesztésre összesen 3,5 millió lej (720 ezer euró) állt rendelkezésére. Emellett a Cantacuzino Intézettel kötött megállapodás értelmében további 700 ezer euró finanszírozást tettek hozzá a projekthez: ebből 200 ezret idén, a maradékot jövőben utalják át.
Virgil Păunescu rámutatott, hogy csak a tesztelési fázis lebonyolításához kétmillió euróra lenne szükség. Ebből 500 ezer euróba kerül az állatkísérletek elvégzése (amire Romániában nincs lehetőség, mert ehhez génmódosított egerekre van szükség), egymillió euróba kerülne az első ezer adag vakcina legyártása, míg további 500 ezer euróba a negyven önkéntes honorálása a klinikai tanulmányok elvégzéséért. 
A kutatás első három hónapja ígéretes volt, ugyanis a tudósoknak meggyőződése volt, hogy jó úton járnak, július végén megjelentek az első őket igazoló tudományos cikkek: rámutattak, hogy a kutatások során nem az antitestekre kell figyelniük a vakcinafejlesztőknek, hanem a T-limfocitákra (a fehérvérsejtek egyik alcsoportja). A tanulmányok során a 17 évvel ezelőtt Sars-Cov-1-ben szenvedő betegeken kimutatták, hogy míg az antitestek által kiváltott immunitás csak egy-két évig tart, addig a T-limfocitákban létrejövő ellenállás még mindig jelen van a szervezetükben, tehát feltehetően egész életre szól. Ez lenne a Temesváron kifejlesztett vakcina előnye is: életre szóló immunitást ad.
A román hírportálnak nyilatkozó kutató sajnálatosnak tartja, hogy abból az 1,5 milliárd euróból, amit a román állam az Európai Uniótól kapott, nem fordítanak 5 milliót erre a kutatásra. Véleménye szerint a politikusok tanácsadói nem értik, hogy mi zajlik a kutatólaboratóriumokban, és ezért nem hagyatnak jóvá finanszírozást. Meglátása szerint a Cantacuzino Intézettel kötött megállapodás a garancia arra, hogy jó úton haladnak, de még az ország legelismertebb, az intézetben dolgozó szakemberei sem tudták eddig áttörni a politikai falat. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!