Hirdetés

Romániában hivatalosan elismertetnék a lovasterápiát

HN-információ

Romániában többek között a magyarországi tapasztalatok alapján akarják elismertetni a lovasterápia szakmát, és elérni, hogy az egészségbiztosító finanszírozza a sérült vagy fogyatékkal élő gyermekek lovasterápiás fejlesztését – derült ki szombaton a Nagykárolyban rendezett első romániai lovasterápiás konferencián, ahol mintegy 120 romániai és külföldi szakember és érdeklődő, illetve a magyar és az olasz lovasterápia szövetség elnöke vett részt. A konferenciát szervező Közösségért Alapítvány 2009 óta hirdeti meg a MOL Románia által finanszírozott gyermekgyógyító programot. Amint András Imre, az alapítvány ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a programot a hasonló magyarországi program ihlette, melynek kiemelt támogatottjai az ottani lovasterápiás egyesületek. Így csak idő kérdése volt, hogy mikor jelennek meg Romániában is a lovasterápiás csoportok, amelyek támogatást igényelnek. Violeta Stan, a Gyermekkori Fogyatékosság Európai Akadémiájának (EACD) romániai koordinátora, a konferencia szakmai irányítója az MTI-nek elmondta, a magyarországi és az olaszországi szövetség megalakulásának története tanulságokkal szolgált a romániai lovasterápiás szakmának. „Ez a konferencia indíthatja el azt a szervezkedést, azt a lobbitevékenységet, amely elvezet oda, hogy Romániában is elismert szakma legyen a lovasterapeuta” – jelentette ki Violeta Stan. Hangsúlyozta, ha egy sérült gyermeket lóra ültetnek, az még nem számít lovasterápiának. Fontos, hogy személyre szabott terápiás stratégia alapján szakképzett terapeuták foglalkozzanak a gyermekekkel. Edvi Péter, a Magyar Lovasterápia Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, felajánlotta a konferencia résztvevőinek, hogy magyarországi akkreditált képzéseken szerezzenek lovasterapeuta oklevelet, és vegyenek részt a magyarországi szakmai fórumokon. Hozátette: a lovasterápiát mozgáskoordinációs vagy neurológiai problémákkal küzdő, és viselkedészavaros gyermekeknek is ajánlják. „Ez sem csodaszer, de nagyon sok esetben sikerül eljutni általa oda, hogy egy gyerek, aki korábban az otthonában sem tudott közlekedni, immár önállóan ki tud menni a mosdóba. Aki foglalkozott fogyatékosokkal, az tudja, hogy milyen fontos eredmény ez” – fogalmazott Edvi Péter.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!