Hirdetés

Rendhagyó módon gyűltek össze a nők

HN-információ

Tizedik alkalommal gyűltek össze az Áradat Egyesület Lány- és Asszonytalálkozójának résztvevői, ezúttal az online térben. Az egész napos eseményen a kreativitás vagy a szabadság megélésének lehetőségei a pandémia alatt téma volt terítéken. Számos szakértő osztotta meg gondolatait, de évfordulót is ünnepeltek az egyesület tagjai.

A Csíksomlyói Lány- és Asszony­találkozót évente szervezik meg, és immár tíz éve minden évben több száz asszony és lány érdeklődik a program iránt. Idén a járvány miatt csak az online térben tudták megszervezni a találkozást, de így is sikerült egy meghitt, bensőséges és tartalmas eseményt tartani. Az elmúlt években több mint 150 asszony és lány vett részt a találkozón.
– A siker titka az, hogy az érdeklődők lelkiekben töltekezhetnek, kiszakadhatnak a hétközna­pokból és új ismeretekkel térhetnek vissza családjukba. Az előző évekből olyan visszajelzéseink is vannak, hogy a nőegylet foglalkozásai keretében viszik tovább az éves témákat – mondta Schmidt Zsófia szervező, az Áradat Egyesület önkéntese.
Az egyesület 2010-től fejti ki a régióban közösségépítő és mentálhigiénés tevékenységét. Több pillérre támaszkodnak, mint a keresztény felnőttképzés, de fiataloknak is biztosítanak lehetőséget. A Kárpát-medencei Asszonyok Érdekszövetségének sugallatára tíz évvel ezelőtt szervezték meg az első Asszonytalálkozót Csíksomlyón. Az Erdély különböző települései­ről érkező lányok, asszonyok találkozását, a nők és családanyák lelki-szellemi gyarapodását hivatott szolgálni.
– Egyre nagyobb népszerűségnek örvend, tavaly közel 180-an voltak jelen. Arra keressük a választ, hogy milyen feladatok várnak a lányokra, asszonyokra és a női civil szervezetekre. Emelett pedig a nemzeti öntudatot is erősítjük, pozitív példák bemutatásával – mondta a szervező, aki kiemelte az ötletek, tapasztalatok és kapcsolatok fontosságát.
Mint mondta, az idei találkozó témáját a tavalyi rendezvényen fogalmazták meg, akkor nem is sejtve, hogy mennyire aktuális lesz.
– Nehéz és bizonytalan év van mögöttünk. Az online tér ugyan határokat szab számunkra is, de igyekeztünk kihívásként tekinteni a helyzetre. Az egyes előadások kiegészítették egymást, s reméljük, az érdeklődőket sikerült jó tanácsokkal ellátni, ami a testi és lelki egyensúlyt illeti – fűzte hozzá Schmidt Zsófia.
A résztvevők tapasztalatokat is cseréltek egymással, rávilágítva a tényre: mindenki küszködik valamilyen stresszel, akadállyal, melyet a járvány csak megnehezít.
– Sikeresnek mondhatjuk az idei találkozót is, noha a megszokottól eltérő módon zajlott, de a kialakult légkör és hangulat, erőt és hitet adhat a résztvevőknek az előttünk álló adventi időszakra és a további megpróbáltatásokkal való megküzdéshez – zárta gondolatait a szervező.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!