borús égbolt
szórványos felhőzet
Rend a lelke…
Terepmunkáim során többször figyelem a porták elejét, a köztereket, a félreeső utcákat, a buszmegállókat, az iskolák környékét. A szemetelés témája közösségi oldalakon is naponta felbukkan, mint régi jó ismerős, mert elméletben mindenki elfogadhatatlannak tartja ezt a magatartást. A gyakorlat viszont ebben az esetben is mást mutat, a szeméthegyek egyre növekednek, ősszel és tavasszal a szervezett takarítási akciók során egyre több a hulladék, egészen elképesztő darabok kerülnek zsákokba olyan helyekről is, ahonnan sosem gondoltuk volna. Mert mit keres a téli kabát, a régi babakocsi és a sörösdoboz az erdő mélyén? Az iskola előtti téren az üdítősdobozok? És a buszmegállóban a tökmaghéj? Feltehetően emberi kéz által kerültek oda, még akkor is, ha szinte hihetetlen, hogy a tiszta, rendezett környezetből érkező gyerekek a kapun kilépve átváltoznak szemetelő egyénekké. Vajon kitől látták, hogy így kell? Hogy a mérhetetlen fogyasztás menő, és az eldobott kólásdoboz azt is jelenti, hogy volt pénzük rá?
Az idén életbe lépett uniós irányelv, miszerint tilos az egyszer használatos műanyag termékek gyártása, némi reményt adott arra, hogy változik valami. Mindaddig, amíg meg nem láttam egy üzletben ugyanazon termékek papírból és fából készült változatait… Ekkor tudatosult számomra, hogy a belénk rögzült viselkedésmintákat kedvére használja a piaci kínálat, és ebből a „kettősből” nagyon nehéz kiszállni, megálljt parancsolni a mérhetetlen fogyasztásnak. Mégsem lehetetlen. Az a kevés jó példa, ami előttünk áll, talán elegendő lesz arra, hogy elkezdődjön egy változás, egy olyan szemléletváltás, ami jobb irányba tereli a társadalom egy részét.
A minap egy szemetes, ütött-kopott buszmegállóhoz érkezve idős házaspárt láttam ott várakozni. A bácsi már nagyon türelmetlen volt, percenként az órájára nézett, és többször is szóvá tette, hogy a busz késik (pedig nem késett). Mivel már a szemlélődésre is ráunt, fennhangon szólt a feleségének: bárcsak lenne kéznél egy seprű, unalmában hozzálátna és tisztává varázsolná ezt a koszos helyet… A szemléletváltásunk akkor kezdődne el és öltene társadalmi méreteket, ha végre magunkénak éreznénk a talpalatnyi földet, amely az otthonunk.
Boncina-Székely Szidónia
