Hirdetés

Polgármesterek a medvegondokról

HN-információ
A veszélyes medvék azonnali eltávolítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelet gyakorlatba ültetésének folyamatáról tájékoztatta a csíkszéki települések elöljáróit tegnap délelőtt Fodor József-Tamás, Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter tanácsadója, vadgazdálkodási szakértő a Felcsíki Műjégpálya protokolltermében. A megbeszélésen a községvezetők javaslatokat fogalmaztak meg a kormányrendelet módosítására. Többek között elhangzott, hogy a kormányrendelet gyakorlati kivitelezésében az egyik legnagyobb problémát az okozza, hogy csak nagyon kevés állatorvos kíván szerződést kötni az önkormányzatokkal. Július végén fogadta el a kormány a településeken emberéletet veszélyeztető medvék eltávolítását szabályozó 2021/81-es számú sürgősségi kormányrendeletet. A hónap elején a szenátus szakbizottságainak együttes ülésén a szenátus védelmi, közigazgatási, víz- és erdőügyi, környezetvédelmi, illetve mezőgazdasági bizottsága is elfogadta azt a jogszabályt, amely a településeken emberéletet veszélyeztető medvék eltávolítását célozza. Eszerint azonnal eltávolítható minden olyan medve, amely a településeken veszélyezteti a lakosságot. A kiemelés módja háromféle lehet: a nagyvad elhajtása, altatása és áthelyezése, illetve az eutanázia vagy a kilövés. A környezetvédelmi szaktárca által kezdeményezett rendelet értelmében medvetámadás esetén első lépésként a hatóságokat a 112-es egységes segélyhívó számon kell értesíteni a nagyvad jelenlétéről. Ezt követően a segélyszolgálat értesíti az adott településen működő azonnali beavatkozásra jogosult csapatot. A sürgősségi beavatkozó csapatot a polgármester vagy az alpolgármester vezeti, ugyanakkor jelen kell lenniük a csendőrség tagjainak, az illetékes vadásztársaság szakembereinek, illetve egy állatorvosnak. Hargita megyében számos településen még nem alakították meg a beavatkozásra jogosult csapatot. Egyelőre a 67 önkormányzatból 25-nek van szerződése a vadásztársaságokkal, 29 önkormányzatban pedig folyamatban van, míg 10 nem indította el a szükséges eljárásokat, továbbá 16 önkormányzatnak van már szerződése egy állatorvossal, 15-nek nincs, és 33 önkormányzat esetében folyamatban van. A tegnap délelőtti, a sürgősségi kormányrendelet gyakorlatba ültetéséről szóló tanácskozás után Fodor József-Tamás vadgazdálkodási szakértő meghallgatta a kormányrendelet gyakorlatba ültetésével kapcsolatos eddigi tapasztalatokat is, hiszen amíg a rendeletet a képviselőház elé terjesztik, addig lehet módosítani rajta. A tanácskozáson több település vezetője is megjegyezte: problémát okoz az, hogy medvekonfliktus esetén csak az állatorvos altathatja el a nagyvadat, míg erre a feladatra nehezen találnak embert. A panaszok között sorolták azt is, hogy a RO-ALERT-es riasztásra egy-egy helyszínen megjelenik a lakosság zöme, illetve gondot okoz az is, hogy nagyon sok helyen településhez közeli területen etetik a nagyvadakat. A miniszter tanácsadóját arra kérték, hogy erre vonatkozó szabályzatot is dolgozzanak ki.

Biró István



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!