Hirdetés

Plagizáltak a doktoranduszok

HN-információ

Bezárták a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia két – jogi és közbiztonsági – doktori iskoláját, miután több plágiumra derült fény – adta hírül a bukaresti média. A döntést Monica Anisie oktatási miniszter hozta meg, aki a szaktárca etikai kérdésekkel foglalkozó bizottságának javaslatára megvonta öt évig a rendőrakadémia doktori iskoláinak működési engedélyét. 

Ez azt jelenti, hogy a felsőoktatási intézményben egy ideig nem lehet doktorálni, és a jelenlegi doktoranduszok sem tudják megvédeni dolgozatukat a következő öt évben a rendőrakadémia keretében.
A plágiumokról Emilia Şercan oknyomozó újságíró számolt be, aki kiderítette, hogy magas rangú politikai és közigazgatási pozíciókat betöltő személyek szereztek érdemtelenül doktori címet úgy, hogy doktori dolgozatuk nem felelt meg a tudományos követelményeknek, a forrás megjelölése nélkül emeltek át saját dolgozatukba terjedelmes szövegrészeket más tanulmányokból, s ezzel kimerítették a plágium vétségét. Az ellenőrzések során bebizonyosodott a plágiumgyanú 61 dolgozat esetében, amelyet 2011 és 2016 között védtek meg sikeresen szerzőik.
A román média szerint történelmi döntésről van szó, hiszen a plágiumok miatt – amelyek más egyetemeket is érintettek – először függesztik fel egy felsőoktatási intézmény doktori iskolájának a működési engedélyét. Şercan többször rámutatott, hogy más egyetemek is valóságos diplomagyárakká váltak, és ellenőrizetlenül osztogatták a doktori címeket, amelyekért a törvények szerint magasabb bérezés jár az állami szektorban.
A döntés következtében a rendőrakadémia csak a doktori iskoláinak újjászervezése következtében kérheti az újbóli akkreditálásukat. Eddig a két leghangzatosabb plágiumbotránynak Victor Ponta volt miniszterelnök és Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes esete bizonyult, akiknek doktori címét megvonták, miután beigazolódott, hogy dolgozatukban a forrás feltüntetése nélkül emeltek át szövegeket másoktól.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!