Hirdetés

Pintyőkék, a tűnemezelt babák

HN-információ
A gyergyóalfalvi Pál Ibolya csupán egy éve találkozott először a tűnemezelés technikájával, de rögtön érezte, hogy ez az egyéniségéhez leginkább illő kézműves-tevékenység. Azóta megszámlálhatatlan nemezelt tárgy került ki a kezei közül, amelyek mindegyike magán viseli a lelkesedéssel készített munka összes jegyét. A kétgyermekes édesanya a gyermeknevelés és háztartás mellett valami olyan elfoglaltságot szeretett volna, ami nemcsak örömet szerez, hanem az egyéniségéhez is illik. Így talált rá egy internetes oldalon egy magyarországi nemezelő munkáira, és rögtön tudta, hogy ő is ezzel szeretne foglalkozni. – A testvérem segítségével, Magyarországról szereztem be a kellékeket, és rögtön hozzá is láttam: az első baba az unokahúgomnak készült, kártolt gyapjúból, amelyet többnyire vizes nemezeléshez használnak. Azóta már szálgyajpjúval dolgozom, ez a szobrászkodáshoz való igazi alapanyag, csodálatos színekben pompázik – kezd bele történetébe Pál Ibolya. Rögtön az elején azt is elmondja, mi a titka ennek a tevékenységnek: mindig van sikerélmény, viszont nagyon fontos az alapok elsajátítása, utána jöhet a kreatív rész. Aprólékos, finom munka Miközben velem beszélget, nyugodt, harmonikus mozdulatokkal dolgozik, és keze alatt formálódik egy újabb nemezből készülő baba. – Kártolt gyapjút használok a fejrész elkészítéséhez: miután összegyúrtam gomolyaggá a gyapjút, tű segítségével, illetve a gomolyagban lévő rostok által tömörítem azt. Amikor összeállt, szálgyapjút teszek rá, hogy egy sima arcot kapjak, majd szintén a tű segítségével összedolgozom a két gyapjút. Így készül a fejrész; a kéz alapja a fehér zseníliadrót, amelyet szálgyapjúval többször körbetekerek. Ezután színt választok a baba ruhájához, ez a legjobb rész, hiszen az élénk színek mindig jókedvre derítenek – avat be a tűnemezelés alapjaiba Ibolya. Ezúttal egy tündér készül, de angyalkák, valamint székely népviseletes babák is megtekinthetők a színes kínálatban. A babák hajának elkészítése az utolsó lépés, de nagyon fontos, hiszen az arc mellett ez határozza meg a babák egyéniségét. Marketingre alig van szükség Ibolya elmondta, hogy egyáltalán nem számított ekkora érdeklődésre, sőt a kezdetekkor vonakodva mutatta meg munkáit másoknak – de úgy tűnik, a szívvel-lélekkel készült kézműves termékek utat találnak a vásárlókhoz. A pozitív visszajelzések, valamint a hasonló tevékenységet folytatók inspiráló jelenléte, segítsége mindennap erőt ad a továbblépéshez, az új ötletek megvalósításához. Az érdekes, kreatív technika, a természetes anyaghoz való kapcsolódás lehetősége egyre több személyt vonz a tűnemezelés köré: Ibolyát hívják iskolákba oktatni, a nyári hónapokban pedig tánctáborban fog kézműves-foglalkozást tartani. Nemezelt babái ma már nemcsak otthonában készülnek, hanem egy gyergyószentmiklósi virágüzletben is, hogy aztán különleges alkalmakra készülő virágcsokrok díszítőelemei legyenek. Eközben Ibolya újabb terveket sző: saját kézművesüzletet szeretne nyitni, amelyben saját alkotásai mellett virágokat is árusítana. – A nemezelt babáim mindegyike olyan, mintha kicsit a gyermekeim lennének, innen a Pintyőkék elnevezés is. Bár a gyapjúból készült alkotásoknak nincsenek arcvonásaik, lelkük van, hiszen szeretettel és odaadással készülnek – jegyzi meg mosolyogva Ibolya, és a többi mellé helyezi az elkészült tündérbabát.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!