Pezsgő irodalmi élet a megyeszékhelyen

HN-információ
Hemzsegtek az érdeklődők a VII. Csík­szeredai Könyvvásáron: a zenés-irodalmi estek, a tartalmas gyermekfoglalkozások, a könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, nem mellesleg a színes könyvkínálat sokakat érdekelt. Kisgyermekek, fiatalok és idősek egyaránt ellátogattak az Erőss Zsolt Arénába, hiszen minden korosztálynak voltak rendezvények. Az idei könyvvásár programjából szemelgettünk. Pénteken gyermekfoglalkozással indult a nap a Szöcskedombon, amelyre népes gyereksereg gyűlt össze, majd a színpadon innovatív oktatási megoldásokról láthattak előadást az érdeklődők. Volt illusztrációkiállítás, amelyet Túros Eszter művészettörténész nyitott meg, és bemutatták László Noémi Feketeleves című verseskötetét is, amely egyaránt szól gyerekeknek és felnőtteknek. A továbbiakban is a gyerekek voltak a középpontban, ugyanis Tomi Kontio A kutya, akit Macskának hívnak című könyvét is bemutatták, közreműködött Jankó Szép Yvette fordító és Kőrössy Erika pedagógus. Tartalmas könyvbemutatók Pénteken kettős könyvbemutató is volt, Borsodi L. László Estére megöregszel és Dimény H. Árpád Fák Daphnénak című kötetét mutatták be, a szerzőkkel Zsidó Ferenc, a Székelyföld főszerkesztője beszélgetett. Szó volt a szerzők költészethez való viszonyáról, a kortárs költészetről, és a szerzők fel is olvastak műveikből. Ezután négy könyvet mutattak be egyszerre, amelyek az Előretolt Helyőrség Íróakadémiánál jelentek meg nemrég. A Helikon szerkesztői bemutatták a januártól új arculattal megjelenő folyóiratot, és Wirth Imrével, a májusi lapszám kitüntetett szerzőjével beszélgettek az Úgy járkálsz, mintha lenne otthon című kötetéről meg a folyóiratban megjelent szövegeiről. Ezt követően bemutatták Ma­gyary Ágnes Madrid című regényes útirajzát: a szerzővel Márton Evelin, a könyv szerkesztője beszélgetett, és közreműködött Dálnoky Csilla színész. A Bookart Kiadó gondozásában megjelent kötetet Siklódy Ferenc illusztrálta, aki a szerző kérésére csatlakozott a beszélgetéshez. Mint elhangzott, művelődéstörténeti és kulináris sétára hív a könyv, amely Madridot mutatja be. A beszélgetés végén a szerző dedikált a kiadó standjánál. A könyvbemutatók sorában László Noémi és Kürti Andrea Darázsolás című kötetét mutatták be, amely a két alkotó közösen ihletett munkája: a költő által írt versek megihlették az illusztrátort, majd az illusztrátor által készített rajzok adtak ötletet a költőnek az íráshoz. Sokan kíváncsiak voltak Bodor Ádám Az értelmezés útvesztői című interjúkötete bemutatójára, amely hét órakor kezdődött. Az írót Takács Ferenc kérdezte, szó volt Bodor Ádám más műveiről is, és azok utóéletéről, illetve a novelláinak filmadaptációiról, az adaptálhatóság lehetőségéről. Végül Zilahi Csaba Erdélyi magyaRock 1970‒2010 című kötetét mutatták be, amely az erdélyi rockzene első négy évtizedét mutatja be. A szerzővel Demeter Csanád és munkatársunk, Benedek-Székedy Sándor beszélgetett. A hiánypótló könyv bemutatója után Csutak István, a Garabonciás zenekar frontembere lépett fel, majd a Role zenekar koncertezett. Szombat délelőtt bábszínházzal várták a legkisebbeket, majd Balázs Imre József Egyformázni, különbözni című, gyermekeknek és felnőtteknek szóló verseskötetét ismerhették meg az érdeklődők. Bemutatták a Bookart Kiadó egyik könyvújdonságát is, Gálfalvi György Szárnyas malomköveink című könyvét, amely szubjektív portrékat tartalmaz jeles irodalmi személyiségekről. A szerzővel Vida Gábor író beszélgetett.   Medve a könyvvásár színpadán Ugyancsak a VII. Csíkszeredai Könyvvásáron mutatták be Dezső László természetfotós Medve című könyvét. A szerzővel és Bereczki Leonardo medveszakértővel Bereczki Szilvia újságíró beszélgetett. Elhangzott: a kötetben látható képek tíz, míg a feljegyzések öt év munkáját tárják az olvasó elé. Dezső László saját maga épített medvelest a Görgényi-havasokban, és nagy hangsúlyt fektetett a medvék, zergék és siketfajdok fotózására, így jól ismeri viselkedésüket. A természetfotós rámutatott: a világjárvány kezdetén, a szigorú korlátozások idején rengeteg időt töltött az erdőn, gyakran kora hajnaltól késő estig figyelte és fotózta a medvéket. Megjegyezte: ha megismerjük a nagyvadat, rájövünk, hogy a nyúlnál is félénkebb. – Ha alázatosan megyünk az erdőbe, és abból indulunk ki, hogy minden fa mögött ott rejtőzik egy medve, akkor biztos, hogy nem találkozunk vele. A konfliktusok legtöbbször akkor születnek, amikor provokáljuk a medvét – mondta Dezső László. Bereczki Leonardo húsz éve foglalkozik medve-visszavadítással Balánbánya határában. Arra a kérdésre, hogy veszélyesek-e vagy szelídek a nagyvadak, azt válaszolta, mint minden esetben, itt is valahol középen van az igazság. Hozzáfűzte: a medvekérdés kapcsán megosztott a társadalmunk. Úgy látja, ha valaki fél a medvétől, akkor utálja is, ha pedig valakinek szimpatikus a nagyvad, akkor a szelídséget látja benne, és kevésbé dől be a médiában is sokszor hangoztatott medvével kapcsolatos előítéleteknek. – Az idők során rájöttem arra, hogy minden egyed eltérő egyéniség, és ez befolyásolja a viselkedésüket is, például azt, hogy kizárólag vadon élő vagy éppen kukázó medve lesz – mondta Bereczki Leonardo. Megjegyezte: ezt az állítását Dezső László könyve is igazolja. Szabadtéri kiállítás a promenádon Szombaton délután Juhász Anna irodalmár és Korodi Attila polgármester nyitotta meg a Bölcső a hegyek között ‒ Tamási Áron 125 című szabadtéri kiállítást a promenádon. A 16 táblát tartalmazó tárlat az író életművének egészét bemutatja, gyerekkorától a háborús éveken át, az amerikai évekig. A kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Kulturális Ügynökség hozta létre, és a kurátora dr. Sipos Lajos irodalomtörténész. A könyvvásáron a délutáni programok kisebb tömeget vonzottak az Erőss Zsolt Arénába: előbb Juhász Anna irodalmár, Balázs Imre József irodalomtörténész és Vecsei H. Miklós színművész beszélgetett Juhász Ferenc, Nagy László, Kányádi Sándor és Tamási Áron munkásságáról, utána zenés könyvbemutató következett: a Poket zsebkönyveket ismerhette meg a közönség, közreműködött Juhász Anna, Vecsei H. Miklós és Balla Gergely zenész, szövegíró. A könyvbemutató után hosszú sorban álltak azok, akik dedikáltatni szerették volna Poket zsebkönyveiket. Szintén népszerű volt Bartis Attila és Bogdán Zsolt irodalmi estje. Többek között az Amikor című előadásról is szó volt, amelyet Bogdán Zsolt készített az író novelláiból. A közvetlen hangulatú beszélgetést Juhász Anna moderálta, és nemcsak írásról, illetve az előadás előtti lámpalázról volt szó, hanem fotográfiáról is. Végül szombat este Vecsei H. Miklós műsora zárta a napot, amelyen az előadó József Attila költészetét mutatta be, és a Mondjad, Atikám! című monodrámát. Az előadó beszélt a monodráma keletkezéséről, idézett József Attila verseiből, a költészetéről beszélt, és Balla Gergely gitározott. A színművész hangsúlyozta, hogy József Attila verseit nemcsak olvasni kell, hanem érteni és értelmezni, őszintén megélni. Vasárnap ismét Balla Gergely, Vecsei H. Miklós és Juhász Anna voltak a színpadon, ezúttal azonban Balla Gergelynek, a Platon Karataev zenekar szövegírójának a munkája volt a középpontban. Közben gyermekfoglalkozás zajlott a Szöcskedombon, majd családi koncertet tartott a Karaván Együttes. A 7. Könyvvásárt Szabó Róbert Csaba Vajon nagyi és a száguldó város című könyvének bemutatója zárta.

Bíró István Péter Ágnes

Hirdetés

Kövessen a Facebookon!