Hirdetés

Pezsgés a Mini Erdély Parkban

HN-információ
Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy országos hírű látogatóközponttá nőtte ki magát a Szejkefürdőn tavaly megnyitott Mini Erdély Park. Tízezrek jönnek Székelyudvarhely környékére ezért, viszont a tömeget megfelelően kellene fogadni is. Mintha ezzel az újdonsággal nem igazán tudna lépést tartani a város. Elég, ha nyáron vagy akár még most, kora ősszel is egy hétvégén felkeressük a Visus Kulturális Egyesület által működtetett látványosságot, az autók rendszámából jól kiolvasható, hogy Konstanca megyétől Neamțig, Bihartól Buzău megyéig az ország számos részéről érkeznek ide látogatók, és akkor még nem szóltunk a külföldi – például anyaországi – vendégekről. Erdély a Szejkén Napsütéses szombaton jártunk a Mini Erdély Parkban. Az impozáns bejáratnál több család, társaság vásárolt belépőt, időközben két magyarországi turistabusz közönsége is a bebocsátásra várt. Néhány lépés, és lábunk előtt hevert Erdély, impozáns épületeivel. Románia több mint 80 településének középkori épületei vagy éppen központjának makettje (pl. Kolozsvár) látogatható virtuálisan a szejkefürdői domboldalon. Van néhány Erdélyen kívüli objektum is (pl. a Horezu-kolostor, az Ada Kaleh sziget), de Fazakas Szabolcs, az egész „minivilág” megálmodója, a kulturális egyesület elnöke azt mondta, hogy nagyjából maradnak a Kárpátok vonalán, miközben azért a hazai UNESCO-örökségre is figyelnek. Jelenleg közel 90 makett áll a parkban, körben pedig kisvonat pöfög, amelyet ottjártunkkor éppen Szőr Manó, a Legendárium ikonikus figurája, alias Gyöngyössy János vezetett. A forgalom nyáron akkorára nőtt, hogy többszöri kérésre a 13A országút szejkefürdői szakaszára végre sebességkorlátozó táblát helyeztek ki. Megjelentek az árusok is, ajándéktárgyakat, kürtőskalácsot lehet venni, az út mentén pedig egy hangulatos vendéglátóhelyiségben lehet az energiát pótolni. A turisták sokkal nagyobb számban keresik fel a Haáz Rezső Múzeum részlegeként működő Borvízmúzeumot, illetve az Orbán Balázs sírjához vezető műemlék székelykapusort is. A Visus és a múzeum objektumait átjárhatóvá tették, tehát egyikről át lehet sétálni a másikra, útba lehet ejteni az ugyancsak a kulturális egyesület által létrehozott Orbán Balázs Látogatóközpontot is. A város nyugati kapuja Május óta mintegy százezer személy jött el ide, egy-egy zsúfoltabb napon autók százai álltak még az országút mentén is. Fazakasék kialakítottak néhány parkolót, de a mennyiség a csúcsszezonban közel sem elegendő, a múlt hét végén is telt házas volt. – A látogatók biztonsága szempontjából nagyobb odafigyelést várnánk el a hatóságok részéről, az út szélesítésére, biztonságos letérők kialakítására, járdaszigetre lenne szükség – magyarázta a Visus elnöke. A másik nagy hiányosság a víz- és szennyvízvezeték hiánya, amely létezik ugyan, de jogi viszály miatt évek óta nem vette át a város a kivitelezőtől a rendszert. Fazakaséknak saját pénzből saját ülepítőrendszert kellett kialakítaniuk, és helyi források befogásával tudják működtetni a létesítménynél az illemhelyeket. – Nemrég már megfogalmaztam, hogy a Szejkefürdő a város nyugati kapuja, és nem mindegy, hogyan néz ki. Mi csak a szükségest és elégségest várnánk el például a helyi önkormányzattól, mert jönnek az emberek, látják, hogy van, ami működik, de a Mini Erdély Parkon kívüli részek, például a Borvíz útján lévő padok, szemetesek és a környezet eléggé elhanyagolt – jegyezte meg Fazakas. A főút melletti rész valóban ezt a képet mutatja, és ott van az évek óta bezárt, azóta csak pusztuló strand is. A lehangoló látványt szerencsére eltakarják az árusok sátrai. Fazakas azt mondja, hogy ők képesek lettek volna nyárára kinyitni a fürdőt, de nem sikerült együttműködni ebben kérdésben a várossal. [caption id="attachment_132628" align="aligncenter" width="2016"] Utazás Szőr Manóval. Vonattal Erdély látványosságai között[/caption] Mini Mozi animációs filmekkel Visszatérve a Mini Erdély Parkba, a makettek fölött egy új birodalom fogad: a biztonságos játszótér már néhány hete kész van, mellette pedig „szülőmegőrző” teraszt alakítottak ki, étkezni, kávézni is lehet itt. A wifi jó erős, és néhány napja klubkártyát lehet igényelni a kijáratnál. Ez egyértelműen a székelyudvarhelyieknek szóló kedvezmény: ha már egyszer befizettek a parkba, de szeretnének még a játszótérre visszatérni gyerekeikkel, ezt ingyen bármikor megtehetik. A hétvégétől a Mini Mozi is működik, részben szabadtéri körülmények között a Legendárium animációs filmjeit lehet megtekinteni. Ma, az animáció világnapján a Tisza című új rajzfilmjüket vetítik egész nap az érdeklődőknek. Az animációs film a Legendárium második évadának a darabja (sorozatrendező László Marcell, rendező Fazakas Szabolcs), és a Tisza mondájára épül. Az első évad hazai tájakon játszódott, de Zetéék most távolabbi tájakra mennek: a ma bemutatandó darabban a Tiszát mentik meg, de a Fertő tó, a lendvai vár is szerepel majd a sorozatban. Persze Fazakas Szabiék még itt sem állnak meg. Mint megtudtuk, Gyöngyössy János történeti grafikus segítségével hamarosan, de jövő tavaszra mindenképpen felállítanak három olyan várbástyamakettet, amelybe a gyerekek be is tudnak menni. – Azt szeretnénk, hogy megtapasztalhassák azt a középkori hangulatot, amilyen a székely várakban lehetett – magyarázta Szabolcs. Bogarak és kérdések Fazakas Szabolcs a Mini Erdély Parkkal szemben lévő oldalra mutat, oda egy bogárparkot álmodtak, és meg is vásároltak már egy nyolc és fél hektár méretű erdőt erre a célra. – Óriási, robotikus, mozgó bogarakkal, oktatóprogramokkal, szafari-túravezetéssel, a bogárvilág nagyítós tanulmányozásával várnánk a gyerekeket, fiatalokat. Minden itt van már Székelyudvarhelyen, de egyelőre keressük a lehetőséget, hogy hol rendezzük be a létesítményt. A Szejkefürdőre terveztük, de az is lehet, hogy elvisszük a városból a projektet – mondta a kulturális egyesület vezetője. Hogy miért? A válasz egyszerű: további parkolóhelyek, kisebb infrastrukturális átalakítások nélkül nem lehet ennél nagyobb tömeget fogadni a Szejkefürdőn. – Nagyobb érdeklődést, nyitottságot, együttműködési hajlandóságot szeretnék a városvezetés, a helyi turisztikai vállalkozások között, hiszen az mindenkinek csak jó, hogy ennyien eljönnek Székelyudvarhelyre – fogalmazott Fazakas Szabolcs. A Mini Erdély Park jelenleg 10:00–18:00 között tart nyitva, és az is elképzelhető, hogy bár csökkentett programmal, de télen is fogadja majd a látogatókat.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!