Hirdetés

Példátlan összegeket költöttek

HN-információ

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a második világháború óta nem tapasztalt a világ ilyen mértékű pénzügyi válságot, mint amely felé az országok jelenleg tartanak. A kormányoknak – a világjárvány megfékezésére költött hatalmas összegeknek köszönhetően – jelentősen nőnek az adósságaik. A világalap előrejelzései szerint a fejlett gazdasággal rendelkező országok adóssága hattrillió dollárral nő – közölte a Digi24. 


Még ha idő előtt elül is a járvány, az általa hagyott anyagi űr jelentős lesz. Az eurózóna országainak mintegy 30 évre lesz szükségük, hogy visszaálljanak arra az állapotra, ahol a világjárványt megelőzően tartottak. A fejlődő országokban az államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 60 százalékával növekedhet. 
Az IMF előrejelzése szerint Románia a GDP-jének 50 százalékával fogja túllépni az anyagi keretét, amely egyes vélemények szerint nem jelentős, azonban az ország a visszafizetések terén rendszerint rosszul teljesít, és nagyban függ az uniós finanszírozási alapoktól. 
Iancu Guda pénzügyi elemző a Digi24 televíziónak adott nyilatkozatában rámutatott: az ország fizetési kapacitása kifejezetten a közberuházásoktól, a gazdaság növekedésétől és az értékteremtéstől függ. Mindezt azonban csak úgy lehet megvalósítani, ha stabil a politikai helyzet, a pénzügy és a befektetések. 
Az IMF legutóbbi, őszi jelentésében az országok költségvetéseit vizsgálta felül a Világbankkal közösen, és megállapították, hogy 2021-ben már várható valamilyen szintű stabilizálódás, ám az első növekedéseket csak 2025-re jósolják.
Az IMF hangsúlyozza, hogy az Európai Unióban jelentős különbségek vannak az egyes államok pénzügyi kilátásai között, ugyanis a gazdagabb országoknak nagyobb részt kell majd vállalniuk az adósságterhekből, míg a fejlődő országoknak még nagyobb szegénységgel kell szembenézniük a gazdasági károk következtében. A fejlett gazdasággal rendelkező országok esetében átlagosan mintegy 11 százalékos államháztartási hiányt jósolnak a GDP-jük alapján. 
A koronavírus-világjárvány kitörése óta a kormányok példátlanul sokat költöttek: 12 000 milliárd dollárt pumpáltak a világgazdaságba – állapítja meg az IMF. 




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!