Hirdetés

Pecsétet is üthetnek: fejlődnek a turista- és zarándokutak

HN-információ
A tavaly augusztusban elkészült Via Transilvanica út Hargita megyei szakasza ötven kilométeren keresztül fut közösen a Mária-úttal. Az elmúlt időszakban számtalan turistacsalogató népszerűsítő anyag készült térségünkről, a zarándokfüzetbe immár pecsétet is tehet a hozzánk érkező turista. A Via Transilvanica utat létrehozó Tășuleasa Egyesület kérte fel az Erdélyi Mária Út Egyesületet, amely már tizenegy éves tapasztalattal rendelkezik zarándokutak építése terén, hogy a Hargita megyei szakaszon segítse az út megépítését. A legelső tervek szerint a Hargita megyei szakasz 90 kilométert foglalt volna magába, hisz az előző tervek szerint az út Bögözből indult volna Székelyderzsen át Muzsnába és Erkedre, de időközben kibővült közel 145 kilométerre, hisz bekerült az útvonalba Homoródremete, Homoródszentmárton, Székelydálya és Kányád is – tudtuk meg Szederjesi Tamás önkéntes szakaszfelelőstől, az udvarhelyszéki zóna kapcsolattartójától. Az út megnyitása után rögtön elkezdték használni az utat a turisták, zarándokok, bloggerek írtak róla, tesztelték a bejárhatóságát, és folyamatosan készülnek kisfilmek a térségről, bemutatva többek közt Udvarhelyszék gasztronómiáját is. – Januárban jött el hozzánk Székelyudvarhelyre a PressOne hírportál, és ők készítettek egy dokumentumfilmet az út kulináris részéről: az oroszhegyi pálinkát mutatták be, a helyi termékeket árusító Helyénvaló helyi boltban jártak és ellátogattak a hagyományos konyhájáról híres Gizi csárdába is, ahol szálláslehetőségre is van lehetőség – mondta Tamás. A zarándokok egyelőre interneten (www.viatransilvanica.com), de hamarosan helyben is megvásárolhatják a zarándokfüzetet, ahová immár Hargita megyében az út során, a napi járóföldek végén, hat stációnál pecsételhetnek bele: Parajdon, Atyhában, Farkaslakán, Székelyudvarhelyen, Homoródszentmártonban (Bükkfalván) és Székelyderzsben. A pecséteket a szállásadóknál vagy a polgármesteri hivatalokban találják meg, de minden ehhez kapcsolódó információt megtalálnak a zarándokfüzetben, illetve az egyesület honlapján. A Via Transilvanica Hargita megyei szakaszát fél éve nyitották meg, de már száznál többen megfordultak rajta nemcsak idegenek, hanem helyiek is. Ennek hatására a Mária úton is megnőtt a forgalom. A szállóvendégek száma is megnövekedett a térségben. A két út ötven kilométeren fut együtt: Parajdtól Oroszhegyig, innen a Mária út Zetelaka felé folytatódik, de egyik szakasza Udvarhelyen bekapcsolódik a Via Transilvanicába egészen a Szarkakő tetejéig. Biztonságos úton haladhatnak A tájékozódás megkönnyítése érdekében minden kilométeren 1,30 méteres gránittömböket helyeztek el, mindegyiken egyedi faragással. A két út közös szakaszain feltüntették a T és az M betűt is. Ahol nem volt lehetőség fára, kőre festeni az útjelzéseket, oda irányjelző fémoszlopokat állítottak. A Mária Út Egyesület Lucian Muntean fotóművésszel, a farkaslaki polgármesteri hivatallal, valamint a Hargita Megyei Kulturális Központtal közösen szeretne szervezni a jövőben egy művésztábort, ami a két út mentén, Farkaslakán zajlana, a tábor témája a szénégetés és maga a szén lenne, ez adná az alapját az alkotásoknak. Másik projektjük szintén az említett fotós által lencsevégre kapott madarakról szóló kiállítás lenne, ahol a turisták és zarándokok megismerkedhetnének a nálunk őshonos madárfajokkal. Szederjesi Tamás szerint mindkét út biztonságos, eddig nem volt példa vadtámadásra. – Az önkéntesek, szakaszfelelősök állandóan járják és karbantartják az utat, segítenek a turistáknak, hogy minél biztonságosabban tudjanak haladni. Igény szerint szervezett zarándoklatokat is szervez a Mária Út Egyesület, ugyanakkor lehetőség van a szálláshelyeken más kiegészítő tevékenységekre is: szekerezésre, lovazásra, biciklizésre, agroturizmusra, illetve csomagszállítást is igénybe lehet venni – tájékoztatott Szederjesi Tamás. Mindkét útszakaszon minőségi szálláshelyek találhatók: a Mária út szakaszán Csíksomlyóra menet megszállhatnak Parajdon, Énlakán, Oroszhegyen, Szentegyházán, a Via Transilvanica szakaszán pedig Parajdon, Atyhában, Farkaslakán, Székelyudvarhelyen, Homoródszentmártonban (Bükkfalván), Székelyderzsben és Erkeden. Ajánlatos a zarándokoknak előre bejelentkezni a szálláshelyekre, hogy időben értesüljenek a panziósok a vendég érkezéséről és szabadon tartsák a szálláshelyet. – Önkéntes szakaszfelelősként szívügyemnek tartom, hogy a közösségnek adjunk valamit, fejlesszük ezt a régiót, hogy minél több zarándok jöjjön térségünkbe, ne vándoroljak el fiataljaink máshová a jobb megélhetés reményében, hanem itthon tudjanak megélni – mondta Szederjesi Tamás.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!