Hirdetés

Panziókból dolgoznak majd az IT-szakemberek


Eddig kilenc csapat jelezte részvételét a harmadik alkalommal jelentkező Digitális Kalákára. A kétnapos hackathonról nem mondtak le a szervezők, és rend­ha­gyó körülmények között hozzák tető alá az eseményt. A „szuperprogramozók” közösségi szinten is jól alkalmazható szoftverek prototípusait készítik el.

Székelyudvarhelyen november 27–30. között rendezi meg a U-Hub Ud­var­hely­szé­ki IT&C Közösség, a polgármesteri hivatal és a Hargita Business Center vállalkozói inkubátorház az idei Digitális Kalákát. Az ún. hackathonra ezúttal is négyfős IT-csapatok jelentkezését várták, amelyeknek a rendezvény során 48 óra áll rendelkezésükre, hogy elkészítsék egy olyan szoftver prototípusát, amely a közösség számára is hasznos és értékes lehet, és helyi szinten is alkalmazható. A járványhelyzet a jelentkezés menetébe is beleszólt – tudtuk meg Kőrössy Andrea menedzserasszisztenstől. Vasárnapig lehetett jelezni a részvételt, de voltak, akik egy-két nap haladékot kértek, mert jelen helyzetben jóval nehezebb összehozni egy négyfős csapatot, mint korábban. Tegnap délig 36 személy regisztrált, de valószínűsíthető, hogy 40-nél is több „IT-hős” vesz részt a jövő hétvégén zajló eseményen. Mint Kőrössy Andrea elmondta, ezúttal is vannak egyetemisták és már dolgozó IT-szakemberek is a rétszvevők között, Kolozsvárról, Marosvásárhely és Csíkszereda környékéről érkeznek, és természetesen udvarheyiek is lesznek a versenyzők között.
Mivel a járványügyi helyzet miatt az sem megvalósítható, hogy a résztvevők a kétnapos verseny alatt egy helyszínen tartózkodjanak – eddig így volt –, a csapatokat különböző panziókban, szállodákban szállásolják el a vetélkedő idejére, a helyszíneken pedig külön munkapontot biztosítanak számukra. Filmes stábok látogatják meg a csapatokat munka közben, így az érdeklődők élő bejelentkezésekben követhetik a rendezvényt a U-Hub Facebook-oldalán. A közös programpontok – a megnyitó, a projektbemutatók, a zsűrizés és a zárórendezvény – az online térben valósulnak meg. A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy amennyiben szigorúbbá válnak a járványügyi intézkedések, illetve súlyosbodik a járványhelyzet, a rendezvényt elhalasztják. 
Tavaly egyébként mintegy 60 jelentkezővel zajlott az esemény, és olyan témákban születtek „digitális megoldások”, alkalmazások, szoftver-prototípusok, mint az önkéntesség, helyi termékek, környezetvédelem, sport vagy közérdekű szolgáltatások.


Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!