Pályázati felhívás pedagógusoknak

Az RMPSZ Országos Elnöksége által alapított Tudományos Tanács 2022-ben tizedik alkalommal írja ki pályázatát az Apáczai-díj elnyerésére. A pályázaton azok a pedagógusok vehetnek részt, akik a közoktatásban dolgoznak vagy onnan mentek nyugdíjba, és az oktató-nevelő munka mellett tudományos kutatást is végeznek. A kétévenként kiírt pályázatra az előző díjkiosztó – 2020. október – után megjelent tudományos munkákkal, szakkönyvvel (szerzőként vagy fordítóként), tankönyvvel, munkafüzettel, település- és iskolamonográfiákkal, folyóiratban megjelentetett vagy a világhálón közzétett tudományos munkákkal, illetve rendszeresen működtetett tudományos-oktatási portállal lehet jelentkezni a természettudomány, a humántudományok, valamint a pszichopedagógia területéről. Az Apáczai-díj kisplasztikából, sorszámozott oklevélből és pénzjutalomból áll. Pályázni egyénileg vagy csoportosan lehet. Azok a pedagógusok, akik már részesültek Apáczai-díjban, elnyerhetik a díj ezüst, arany vagy gyémánt fokozatát. Pályázni kizárólag online módon lehet, postázni CSAK a díjnyertes pályamunkák egy példányát szükséges. Az internetes Apáczai-díj pályázatkezelő elérhető az RMPSZ honlapján. Az elfogadott pályázatot a hiánytalanul kitöltött regisztrációs felület, a benyújtott tudományos munka részletes ismertetése, a pályázó magyar nyelven írt szakmai önéletrajza, valamint a pályamunka PDF-változata vagy annak élő linkje képezi. Az Apáczai-díj pályázati felhívása elérhető a www.rmpsz.ro oldalról, további információk az apaczaidij@rmpsz.ro e-mail-címen igényelhetők. A pályázatok feltöltésének határideje: 2022. augusztus 25.

: an accessible web community