Hirdetés

Palántáljuk újra a keresztény értékeket

HN-információ
Az iskolás gyermekekért imádkoztak a múlt szombaton a Márton Áron püspök boldoggá avatásáért végzett imakilenced harmadik alkalmán. A csíkszentdomokosi plébániatemplomban Kerekes László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke mutatott be szentmisét. Prédikációjában hangsúlyozta, a nevelés kapcsán napjainkban is hasonló nehézségekkel nézünk szembe, mint 1938–1939-ben, ezért most is aktuális újrapalántálni azokat a keresztény értékeket, amelyekre gyakran felhívta a figyelmet a boldog emlékű püspök. Márton Áron püspök boldoggá avatásáért szerveztek imakilencedet Csíkszentdomokoson. Így minden hónap utolsó szombatján meghívott papok tartanak szentmiséket és elmélkednek a boldog emlékű püspök gondolatai alapján. A múlt szombaton az iskolás gyermekekért, testi, szellemi és lelki kiteljesülésükért imádkoztak. A szentmise meghívottja ezúttal Kerekes László, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye segédpüspöke volt. Prédikációjában elmondta, Márton Áron hiányosnak és gyengének látta 1938–1939-ben az oktatás színvonalát, a fiatalok nevelését. Ezért a boldog emlékű püspök 1939. november 16-án a Nemzeti Tanácshoz intézett levelében is vázolta az oktatás helyzetét és a tapasztalt hiányosságokat. Eszerint többek között az egyházmegye gyerekeinek csupán csak 25 százaléka járt iskolába, nem volt egészséges az iskolai környezet, és a mindennapokból hiányzott a tisztelettudás, a becsületes munka, a szülők és a pedagógusok részéről az az összefogás, amely egy új nemzedék nevelésének alapja lehetett volna. Kerekes László hozzátette: Márton Áron tudta, hogy a Kárpát-medencében, de különösen a főegyházmegyében úgy lehet megmaradni magyarként, székelyként, katolikusként, hogy közösségünk valóban képzett embereket tud adni a társadalomnak. Megjegyezte, annak ellenére, hogy nem kellett végigszenvednünk a világháborút, meg hasonló nehézséget, néhány évtized után olykor mégis az a benyomásunk, mintha ugyanott tartanánk. mint 1939-ben. – Tudta a szent életű püspök atya, hogy maga nevelés az nem csupán fizikai vagy testi nevelés. Tudta, ahhoz, hogy valakiből ember legyen, az nem csupán szellemi és lelki nevelés, hanem a három együtt kell történjen. Gyakran mondottam a volt szolgálati helyemen, amikor a gyermekek neveléséről volt szó, hogy maga társadalom és az iskoláink akkor tudnak egészséges embereket nevelni, hogyha a nevelés valóban három lábon áll. Egyaránt fontos a fizikai, szellemi és lelki nevelés, hiszen ha valamelyiket elhanyagoljuk, nem tudunk egészséges jövőt, egészséges társadalmat építeni. Jól tudta, látta 1938-ban, 1939-ben a szent életű, Isten szolgája Márton Áron püspök atya, hogy mire kell építeni, tudta, hogy a jövő a gyermekekben, a fiatal nemzedékben van, de nagy kérdés volt, hogy a fiatalok átveszik-e a világ liberális gondolkodásmódját, vagy pedig keresztény szellemben és szemlélettel próbálnak rátekinteni a világra, saját magukra, a környezetükre – mondta a segédpüspök. Hozzátette: Márton Áron beszédeiben, írásaiban folyamatosan felhívta a figyelmet a fiatalok nevelésére, arra, hogy újra kell palántálni a keresztény értékeket. Kerekes László szerint ezek olyan értékek, amelyeket ma is be lehetne építeni minden tantervbe. – A keresztény szemléletmód nélkül nem jövőt építünk. Új szemléletmódra kell nevelnünk gyermekeinket. Milyen ez az új szemléletmód? Az új szemléletmód nem más, mint, amikor a gyermek másképpen tekint a világra, másképpen látja, hogy van egy alkotó, teremtő, aki nem más mint Isten, és Istennek ajándéka a világ, amelyben élünk. Isten képére van teremtve az az embertárs is, aki mellettem van, és ebből adódik mindaz az új érték, aminek az újraplántálást el kell kezdjük – mondta Kerekes László. Megjegyezte: az értékek ugyanazok, amelyeket Márton Áron püspök is sokszor hangoztatott beszédeiben, leveleiben. Ilyen érték többek között az igazmondás, a közösségtudat, a keresztény felelősségtudat, tekintélytisztelet, engedelmesség, hivatástudat, pontosság, szorgalmas munka, igazságosság, egymás jogainak a tiszteletben tartása, a szellemi és közvagyon megbecsülése, illetve az áldozathozatal. Az imakilenced Márton Áron születésének 125. évfordulóján, 2021. augusztus 28-án zárul.

Biró István



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!