Hirdetés

Ősztől nyílik a napközi otthon

HN-információ

Megoldódni látszik a szülők gondja Farkaslakán, ugyanis elkészült a község első napközi otthona, amelyet vissza nem térítendő uniós támogatásból építettek fel. 


Elkészült, és ősztől, ha a vírushelyzet is engedi, megnyitja kapuit Farkaslaka község első napközi otthona. Mihály Edit, a Tamási Áron Általános Iskola igazgatója elmondta: Bukarestből már elvégezték a szükséges ellenőrzéseket, és már csak az engedélyek megérkezésére várnak. A beiratkozás is megtörtént, így ősztől 56 kisgyerekkel indulhat az oktatás. Egyelőre három csoport indul, kicsi, közép és nagy, de a szülőknek lenne igényük a tipegő csoport beindítására is, ide már a kétéves gyermekeket is be lehetne íratni. Erre azonban egyelőre még nincs lehetőség. Bár a napközi otthont az egész község gyermekeinek szánták, egyelőre csak a farkaslaki szülők vették igénybe, mindössze egyetlen malomfalvi gyereket írattak be. Az intézményvezető meglátása szerint ennek az lehet az oka: a szülők úgy gondolják, fontos, hogy a gyermekek a saját szülőfalujukban tanuljanak, hiszen akkor érzik magukat igazán a település tagjának. 
A több mint hatszáz négyzetméter alapterületű, földszintes épületben négy terem/csoportszoba van, amelyben tanulhatnak a gyermekek, emellett külön ebédlő, szabadidős terem, minikönyvtár, orvosi szoba, elkülönítő, tálaló, mosókonyha és iroda is helyet kapott. Az épületnek ugyanakkor egy több mint háromszáz négyzetméteres alagsora is van, ahol raktárakat és a kazánházat alakítottak ki. Konyha nincs az épületben, így a gyermekek étkeztetését beszállítócég fogja majd megoldani, erre a versenytárgyalást még nem indították el. A napközi ugyanakkor saját, hűtőberendezéssel felszerelt autóval is rendelkezik, amelyet az ételek szállításában fognak használni.
– Egyelőre csak három óvónő van – jegyezte meg Mihály Edit, de kérték a tanfelügyelőséget további három óvónői állás, egy dada, illetve egy kazánfűtői állás meghirdetésére.
A gyermekeknek, mint minden más napközi otthonban, reggel 8 és délután 5 óra között biztosítanak programot, de már reggel 7órától is tudják fogadni a korábban érkezőket, hogy azok a szülők is elérjenek munkába, akik 8 órára járnak dolgozni. 
A farkaslaki napközi otthont uniós támogatásból építették fel, a polgármesteri hivatal ugyanis évekkel ezelőtt sikeresen pályázott a Nemzeti Vidékfejlesztési Program keretében, a támogatás összege áfával együtt 654 ezer euró volt. Ebből az összegből nemcsak az oktatási intézmény felépítését, berendezését fedezték, hanem az udvart és a napközihez tartozó parkolót is kialakították. A kivitelező a székelyudvarhelyi Viaduct Kft. volt. 2017-ben láttak hozzá a terület rendezéséhez, majd 2018-ban kezdődtek el az építkezési munkálatok. Az épület hivatalos átadóját 2019 decemberében tartották meg.




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!