Gyerekek felugrálnak, székek nyikorognak, mert jön a tanár, naplót lecsapja a katedrára, valaki felsorolja a hiányzókat – jelent! –, és kezdődik az óra. Á, nem, egy fiú mondana valamit, mire a pedagógus csípőből tüzel: téged meg ki kérdezett? Ismerős? Higgyék el, még ma is sok helyen működik ez a forgatóköny, akárcsak évtizedekkel ezelőtt. Eközben a közösségi oldalakon nemrég futott egy kis videó, ahol a pedagógus az ajtó mellett várta az érkező gyerekeket, akik a kiragasztott képecskék egyikére rámutava jelezhették, hogy kézfogással, öleléssel vagy jó reggelttel köszöntsék őt azon a reggelen. Érzik a különbséget? Az első kép – a miénk – olyan, mint a katonaság. Olyan hangulatot is áraszt, és úgy is adja meg az óra felütését, hogy nem vagyunk partnerek, a tanár a felettes, a feljebbvaló, személyes megnyilvánulásoknak helye nincs, mindenki egyformán kussoljon és végezze a dolgát. Míg a második kép a találkozásról, a kapcsolódásról, a személyességről, az odafigyelésről, az egymás igényeinek tiszteletben tartásáról szól. Mert így is indulhat egy iskolai nap. Önök melyik helyzetben éreznék jól magukat? Tudom, sokan mondják, hogy mi is vigyázzba álltunk, jól van az így. Valóban jól van? Nem lehet, hogy ez is egy berögzült szokás, egy megcsontosodott rituálé, aminek már semmi haszna, mert nem visz előre? Mert biztos, hogy nem ettől a gépies mozdulatsortól lesz jobb egy óra, tiszteletteljesebb a viszony a pedagógus és diák között és barátságosabb a hangulat az osztályban. Akkor hát nem cserélhetnénk le valami másra? Én úgy szeretném, ha egy osztálynak sem kellene vigyázzba állnia. Ha senkinek nem kellene vigyáznia, mert az iskola egy jó hely. Ahol méltányosság van, partnerség az oktatók és tanítványok között, ahol figyelnek, hogy senki ne bántsa a másikat, ha pedig bántanak, ott az értő és együttérző segítség. Ahol nem irányítani akarnak, hanem segítik, támogatják egymást a felek a növekedésben, kibontakozásban. Ahol a pedagógus nem osztályt lát, hanem a gyerekek közösségét, ahol mindenki más, egyedi, sajátos erősségekkel, nehézségekkel rendelkezik. Ahol közös felfedezés van és öröm, ha valami jól sikerül. Ahol idő van egymásra és a közös élményekre. Mert ez a legfontosabb.

Asztalos Ágnes