Szombat reggel 8 órakor a már megszokott parkolóban összegyűlt huszonnégy lelkes turista. Két nappal azelőtt Márton Adél, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület egyik túraszervezője meghívott bennünket egy könnyed őszköszöntő kirándulásra.
Évekkel ezelőtt Kánya József és Búzás Márton – Marci bácsi – rendszeresen szervezett túrát a Maros forrásához, de sajnos egy vihar járhatatlanná tette az útvonalat. Vezetőnk javaslatára felelevenítettük ezt a CSEKE-s hagyományt.
Elindultunk Marosfő felé. Beérkeztünk a faluba, letettük a kocsikat, majd nekivágtunk a kijelölt ösvényen a kalandnak. Hideg reggel volt, pára, de az időjósok meleget ígértek. Utunkon egy esztena mellett is elmentünk, a kutyák kellőképpen megugattak, de csak jelezték, hogy még egy kevés dolguk van a hegyen, elmúlt Szent Mihály napja, hamarosan ők is bemennek a téli szállásra.
Nem kellett sokat mennünk, rögtön beteljesedett Adél ígérete, hiszen csoda szép táj, rengeteg gomba várt minket. A galócák piros-fehér pettyes szőnyeget terítettek elénk, az őzlábak büszkén lengették felénk kalapjukat, tudták, hogy ők a legfinomabbak. Elértünk egy tisztáshoz, leültünk egy takaros, fából készült pihenőben. A tapasztaltabb társak büszkén mondták, ez az alkotás túrakollegáink keze munkája, ők faragták és hozták ki a fáradt utasoknak. Kis falatozás után folytattuk utunkat, az őzlábak vigasztaltak, nyugodtan hagyjuk őket, várnak a testvéreik a visszaúton.
Tőke Dénes nagy tudású túratársunk mesélt a minket körülölelő hegyekről, láttuk a még ködben úszó Csíki-medence egy részét, a kiemelkedő Somlyót, a Nagycsomádot, a Hargita vonulatát, a Csíki-havasokat, a távoli Szellő-tetőt, Naskalatot, az Öcsémet. Az Egyeskő csak félig fordult felénk, de tudtuk, hogy ott van mellette a Nagy-Hagymás is. Együtt csodáltuk a fehér ködben úszó komor világot, a Grécest, Garadost. Nem kellett sokat haladnunk, elénk tárult a Gyergyói-medence. Lenyűgözött a szépségével, tisztaságával, megvillantak az aranyló falevelek, a színek, a mosolyogva őszülő lombhullatók. Egy-egy illat emlékeztetett, hogy itt egy pár nappal ezelőtt még nyár volt és sok virág. Egy maréknyi vadcsombor, margaréták, egy tényleg nagyon árva árvácska tudatta velünk, hogy ez a vidék nyáron is lenyűgöző volt. Találtunk egy-két bóbitás pitypangot, amit itt felejtett az elrohanó nyár.

Dénes bácsi most már a cso­ma­falvi Délhegyet, a Libánt, a Gör­gé­nyi-havasokat mutatta be. Nem tudtunk betelni az elénk táruló varázslattal. Baktattunk tovább, mert tudtuk, hogy mindjárt beérünk a meseerdőbe, ahol a két tündérlány egyike, a Maros vár ránk. Elértük a Fekete-Rez 1538 méteres magaslatát, eljutottunk a közelében levő menedékházhoz. Itt megint ettünk, miközben megtekintettük társaink gombás batyuit, ahonnan a sok fenyőalja, vargánya, gebe kandikált ki. Lassan eljutottunk a Maros forrásához, megtöltöttük kulacsainkat a tiszta vízzel, megízleltük, majd útjára engedtük a patakocskát, hisz nagy út vár rá, minden cseppje el kell jusson a Fekete-tengerig.

Boldogan mentünk tovább. Búcsúzóul integettünk a Kelemen-havasoknak. Körtúránk legfontosabb részét teljesítettük, most már csak egy laza gombászás várt. A Gyergyói-medence tarkára festett fái alatt csalogattak a galócák, piroslott a vidék, emlékeztetve, hogy itt tündérek, manók laknak, meseország részeivé váltunk pár percre, gyerekként kacagtunk, örvendtünk a Napnak, a szép időnek, a csodáknak, amiket megélhettünk. Egymást tanítgatva, melyik az ehető, melyik a mérges, melyik a bolondos gomba, megszedtük tarisznyáinkat. Üdvözöltük a ködfátyolt levető, Csíki-medencét körülölelő hegyeket.
Fáradtan értünk le a faluba. Igaz, a túra 15 km volt, de ugyanezt az útvonalat egyesek cikcakkban tették meg, minden egyes lépésnél lehajolva, megnézni, mi lesz ma vacsorára: zakuszkába való gebe, pöfetegflekken, őzláb bécsi, olajban sült fenyőalja?
Köszönjük ezt a kedves CSE­KE-túrát, mindannyiunk felfrissülve ért vissza lakóhelyére, Isten hozott, október! Olyan jó volt az első napod!
 

Bálint Csilla,
Csíkszereda