Hirdetés

Összehajtogatott lobogók, élni akaró közösség

HN-információ

Gyertyákkal érkeztek a gyer­gyó­re­me­tei lakosok tegnap délben a községközpontba, ahol – a Bukaresti Ítélőtábla végleges határozatának eleget téve – eltávolították a magyar és székely zászlókat, valamint a település lobogóját a községháza előtti térről. A szimbólumsor levonását a helyi fúvószenekar gyászindulója és az összegyűltek imája kísérte: az esemény nyilvánossá tételével a helyiek a közösséget ért jogsérelemre hívták fel a figyelmet.


Maszkban és gyertyával a kezükben gyűltek össze a gyergyóremeteiek tegnap délben a községháza előtt, hogy részt vegyenek a zászlólevonáson, amellyel a bukaresti íté­lőtábla 1646/2020. október el­sejei végleges határozatának tet­tek eleget.
– Tizenöt évvel ezelőtt, a községháza avatóünnepségén helyeztük el a zászlókat az épület elé: elöl a románt, hiszen Romániában élünk, tiszteljük ezt az országot és betartjuk a törvényeit, utána az Európai Unió zászlóját, majd a magyar nemzetét – nem a magyar állam címeres zászlóját, ahogy a bírósági végzésben szerepel –, valamint a székely zászlót és a település szimbólumát. Szép és kifejező gesztusnak tartottuk, úgy hittük, ez senkit nem zavar. Most a bukaresti ítélőtábla végleges, megfellebbezhetetlen ítéletét hajtjuk végre, amivel nem értünk egyet, de eleget teszünk a minket diszkriminatívan érintő döntésnek – mondta a résztvevőknek Laczkó-Albert Elemér polgármester.
A másfél éve tartó pereskedési folyamat elindítója Dan Tanasă, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) alapítója, aki a községháza magyar nyelvű felirata, a Képes vagyok című önkormányzati lap, valamint a község honlapja kapcsán is feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD).
A község elöljárója elmondta: a szimbólumok eltávolítása a lényegen, a közösség identitástudatán nem változtat.
– Remetén az ország törvényeit tisztelő, nyugodt, dolgos és bátor közösség él, élni fog, és élni akar, nemcsak fizikai létében, hanem identitásában is, magyarként és székelyként. Nem vagyunk útonállók és nem vagyunk útban állók senkinek: mi itthon vagyunk és miénk itt a tér, miénk ez a közösség – hangsúlyozta a község elöljárója.
A polgármester rövid beszédét követően a közösség imájának kíséretében vették le a zászlókat az önkormányzat munkatársai, majd összehajtogatva kezükben tartották a himnuszok éneklésének ideje alatt. A szép számban összegyűlt helyiekkel szolidarizálva Biatorbágy testvértelepülésen is hasonló módon, a remetei zászló félárbocra engedésével fejezték ki együttérzésüket.
– Az eseményről készített felvételeket a bírósági határozattal együtt érdekvédelmi szervezetekhez juttatjuk el, ezzel kapcsolatban tettünk már előzetes lépéseket, hiszen jogsérelem történt, amelyet nem szeretnénk titokban tartani – mondta el újságírói kérdésre válaszolva Laczkó-Albert Elemér. 




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!