2021. június 22, kedd.
Hirdetéscustom_html_banner1

Őrizetben a válogatott focis

Őrizetbe vette az azerbajdzsáni rendőrség a Qabala labdarúgócsapatának kapitányát, Javad Huseynovot az újságíró Rasim Aliyev halált okozó bántalmazását követően. A Qabala – Apollon Limassol Európa Liga-selejtezőt követően az újságíró-operatőr Rasim Aliyev élesen kritizálta Javad Huseynov provokatív viselkedését, aki török zászlóval ünnepelt a ciprusi játékosok előtt, illetve összetűzésbe keveredett egy ciprusi újságíróval. Aliyev ezt követően fenyegető telefonhívást kapott, beszélt Huseynovval is, majd egy férfi, aki a futballista unokatestvérének mondta magát, találkozóra hívta. A találkozó csapda volt, hat ember támadt Aliyevre, akit agyba-főbe vertek. A 30 éves újságírót kórházba szállították, állapota először nem tűnt kritikusnak, majd sokat romlott és végül belső vérzés következtében elhunyt. A Qabala az eset után megdöbbenését fejezte ki és felfüggesztette Huseynov játékjogát. Kedden az azeri rendőrség előállította Huseynovot és unokatestvérét, akiket bűnrészességgel vádolnak, míg letartóztatták a támadókat is, ellenük a vád halált okozó testi sértés.

Előző cikkAnyanyelvünk
Következő cikkHuszonnyolc eltiltás

Kapcsolódó cikkek:

Megnyílt a hazájukból elüldözött németek dokumentációs központja Berlinben

Évtizedes viták és előkészületek után hétfőn hivatalosan megnyitották Berlinben a második világháború után a hazájukból elüldözött németek történetét feldolgozó dokumentációs központot és múzeumot.   A második...

Szijjártó Péter: Európának meg kell védenie a nemzeti kisebbségeket és a vallásgyakorlás szabadságát

Európának meg kell védenie a nemzeti kisebbségeket és a vallásgyakorlás szabadságát, ugyanis a nemzeti közösségek sokhelyütt nehéz helyzetbe kerültek és támadás alatt állnak a...

Lukács Antal pere: Házi őrizet helyett hatósági felügyelet

Megszüntette a házi őrizetet és hatósági felügyelet alá helyezte a Brassói Ítélőtábla Lukács Antal és Bálint Enikő vádlottakat. Az intézkedés 60 napig érvényes. Ez...

Legfrissebb