Hirdetés

Óriási pénzek a Steauánál

HN-információ
Noha már szokássá vált a román labdarúgásban, hogy folyamatosan pénzügyi problémákkal küzdenek a klubok, a siránkozásokkal ellentétben a Steaua az egyik leggazdagabb klub. Pedig Gigi Becali nem ezt nyilatkozza folyamatosan. [dropcap]N[/dropcap]em dúskálnak a hazai 1. ligás labdarúgóklubok a pénzben, több csapatnak is pénzügyi gondjai voltak és vannak, sőt egyeseket már csődeljárás alá vontak, és található közöttük olyan is, amely fizetésképtelen. A klubtulajdonosok siránkozásai napi szokássá váltak, még akkor is, ha ezek nem éppen tükrözik a valóságot. Az egyik hazai szakportál nemrég kiderítette, a Steaua nem is éppen olyan szegény, mint ahogyan a labdarúgóklub tulajdonosa szokta említeni, többek között csak a tévéközvetítésekből és az európai szakszövetségtől több mint nyolcvanmillió eurót kapott az elmúlt kilenc idény során. Gigi Becali viszont állítja, klubja a túlélésért küzd. A szakportál szerint a 2006/2007-es idénytől a 2015/2016-os szezont is beleértve – amely ugyan zajlik, és ez utóbbiban csak becsült összeg szerepel – a Steaua az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) 54 millió eurót kapott. A legnagyobb, UEFA-tól származó összeg a 2013/2014-es idényben érkezett a Steaua számlájára, a Gigi Becali által tulajdonolt csapat akkor 15,2 millió eurót kapott, 2007-ben 8,38-at, 2008-ban 7,84-et, 2009-ben 6,88-at, 2010-ben 1,77-et – egyébként ez volt a legkisebb összeg –, 2011-ben 3,58-at, 2013-ban 4,33-at, idén nyáron pedig négymillió eurót utalt át a fővárosiaknak az UEFA. A szaklap becslése szerint idén legkevesebb hárommillió euró üti majd a markát a nemzetközi kupaszereplésért a Steauának az UEFA-tól. A tévéközvetítések is jó üzletnek bizonyultak a Steaua számára, 2007-ben 680 ezer, 2008-ban 610 ezer, 2009-ben 3,17 millió, 2010-ben 2,44 millió, 2011, ’12 és ’13-ban egyaránt 2,96 millió, 2014 és ’15-ben 3,55-3,55 millió euró részesedést kapott a csapat a hazai Profi Labdarúgó Ligától (LPF). A 2015/2016-os idény végén egy bajnoki cím esetén akár 4,5 millió eurót is kaphat a Steaua, ám a végösszeg nem lesz kevesebb, mint 4 millió euró. Az elmúlt kilenc évben a Steauának volt az egyik legnagyobb bevétele belépőkből a román klubok közül. 2013-ban a Steaua – Chelsea Európa Liga-találkozón belépőkből 1,5 millió eurós bevétele volt a fővárosi csapatnak, 2006-ban a Bajnokok Ligája csoportkörében a Real Madrid és az Olimpique Lyon elleni találkozókon mindkét esetben 1,3 millió eurót kaszált Becali klubja. A szaklap szerint a 2012-es EL-csoportkörben a Molde, a Stuttgart és a Koppenhága elleni találkozók összesen 2,2 millió eurós jegybevételt generáltak, de megemlítik azt is, hogy a csapat főszponzora idényenként egymillió eurót fizet azért, hogy a labdarúgók mezükön viselik a cég nevét és emblémáját. És végül a szaklap néhány, a Steaua által eladott játékosok utáni bevételt is megemlít. Példaként hozzák fel, hogy Chiricheş, Gardoş, Bourceanu, Keşeru, Szukala és Sânmărtean játékjogának eladása után 21,3 millió eurót kapott a Steaua, de Rădoi 2008-as távozása után ötmillió euróval gazdagodott a fővárosi csapat. Az, hogy a Steaua jó üzletnek számít, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a klub a 2013/2014-es idény végén 37 millió eurós bevételt jelentett, a 2014/2015-ös idényre pedig 16 millió eurót jelölt meg költségvetésként. Nemrég az egyik sporttévének Becali azt nyilatkozta, hogy a 2015/2016-os idényben 12 millió eurós költségvetést irányzott elő a klub a focicsapatnak, ebből 4,8 millió a játékosok bérkerete. A román bajnoki címvédő a nyáron az UEFA-tól, illetve az 1. Liga tévéközvetítések elosztásából 7,335 millió eurós bevételre tett szert, így Gigi Becali szponzoroktól, belépők és szuvenírek értékesítéséből még négy és fél milliót kell előteremtsen ahhoz, hogy ne kelljen zsebbe nyúlóst játsszon. Amúgy a szakportál értesülései szerint szezononként közel kétmillió eurós bevétele van a Steauának szuvenírek eladásából.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!