Az idei évadot – az előzőekhez képest – sajnos nem követtem rendszeresen. Mondhatni egyáltalán. A miért igazából most nem lényeges, de hihetetlenül örülök annak, hogy sok színház a karantén idején vállalta: műsoron lévő előadásaikat, illetve archív felvételeket oszt meg akár heti rendszerességgel, bizonyos időpontokban. Ezzel is lehetővé téve a színházrajongóknak, hogy továbbra is rendszeresen kövessék kevenc társulatuk munkáját, vagy megismerkedjenek olyan színtársulatok munkájával, amelyeket eddig nem vagy csak ritkán követtek, legyen ez a fizikai távolság, munkabeosztás vagy bármi más ok miatt. Az a jó ezekben az előadásokban, hogy már hét elején minden társulat közli melyik nap, hány órától, melyik előadást láthatjuk. Így már hét elején eldönthetem, hogy mire szeretnék időt szakítani, melyik napomba fér bele egy ilyen élmény, és megfelelőképp felkészülhetek erre. Az elmúlt hónapban talán semmire nem készültem ennyire izgatottan. Úgy éreztem, fizikailag is fel kell készüljek. Nem ülhetek mackónadrágban és kopott pólóban laptop elé. Végre előkerült a csipkés blúz, hozzá illő nadrág, parfüm, fülbevaló, épp csak a magas sarkút hanyagoltam, lévén a saját szobámban azért mégse tipegek ilyen kényelmetlen cipőben. Az internet segítségével még az is kivitelezhetővé vált, hogy barátokkal nézzem közösen az előadást, majd a végén egy pohár bor társaságában videochaten megoszthattuk élményeinket. Mint ilyenkor lenni szokott: Mi tetszett, mi nem? Kinek a karaktere volt szerinted a legjobb, leghitelesebb? Hogy tetszett a díszlet, a zenei megoldások, maga a történet? Természetesen az élmény nem olyan, mintha valóban ott lennénk. Nem érezhetjük teljesen azt az atmoszférát, azokat az energiákat, amelyek egy előadás során a színészektől érkeznek, illetve ők sem érzik azokat a figyelő szemeket, amikkel mi követjük az eseményeket. De így is sikerült elérjék egy előadás során, hogy könny szökjön a szemembe, és lélegzetvisszafojtva kövessem, hogy: Na, most mi sül ki ebből? Úgy érzem, mindenképp hálásak lehetünk, hogy a színházak megadták ezt a lehetőséget, és köszönettel tartozunk. Számukra is ez patthelyzet, amelyhez legjobb tudásuk szerint alkalmazkodnak. Nem akarok elszállni elfogultságomban, de mindenképp azt gondolom, ha ez a helyzet véget ér, kötelességünk kicsit jobban támogatni ezt a csodás világot, a benne dolgozókkal együtt, hiszen nélkülük a karantén nekünk is sokkal szegényebb lett volna. Nem is beszélve a hétközna­pokról, amikor egy jó előadás valóban ki tudja kapcsolni az összes szürkeséget és stresszt, a munkával járó nyűgöket, és arra tud ösztönözni, hogy valami sokkal elemibb, sokkal természetesebb, emberibb dolgon gondolkozzunk, legalább az előadás ideje alatt, illetve jobb esetben az ezt követő pár napban. Szerintem mindenkinek van meghatározó színházélménye, aki valaha is járt színházba. Nekem mindenképp egy emlékezetes tapasztalat marad az online-színház is. Valami jó is történt ezalatt a pár hét alatt.

Molnár Mónika