Hirdetés

Online Nyílt Napok a Sapientián

HN-információ
A korábbi évek hagyományát töretlenül megőrizve idén sem maradnak el az egyetemi nyílt napok. Mint a járványhelyzet ideje alatt számos Sapientiás rendezvény (Tudományos Diákköri Konferencia, Gúzsba kötve táncolni fordítói verseny, egyetemi gólyabál, diáknapok stb.), az idei nyílt napok szintén a digitális térben zajlanak. Az immár több éves múltra visszatekintő nyílt napok szintén lehetőséget rejtenek magukban: főként a végzős középiskolásoknak. A tizenkettedikesekkel szeretnék megismertetni a Sapientia tudományos kínálatát, az egyetemi életet, az oktatókat, felsőbb éves hallgatókat, a fizikai környezetet. Balla Levente PR felelőssel és Köllő Ildikó filmkészítővel, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának munkatársaival beszélgettünk a rendezvénysorozat szervezési kérdéseiről, az elvárásokról, reményekről és elképzelésekről. A szervezők az idei Nyílt Napok rendezvényével kapcsolatos elvárásaikat az online tér lehetőségeihez igazították, ihangsúlyozva minden esetben, hogy tisztában vannak vele: egy Google Meetben szervezett egyetemi bemutató nem pótolhatja a középiskolások látogatását, a fizikai térben szervezett programok, játékok hangulatát. A jelenlegi helyzet ellenére azonban nem szerették volna, ha megszakad a hagyomány és az idei végzősök nem értesülnek időben az egyetem képzési kínálatáról, ugyanis az egyetemi PR felelős megfogalmazásában: „Az elvárásainkat már az is maximálisan kielégíti, ha valakinek tudunk segíteni a döntésben.” A 2021-es Nyílt Napok vizuális koncepciójáról Köllő Ildikót kérdeztük: – Szerettük volna kiemelni sikeres diákjainkat, akik személyes történetük mellett mesélnek egyetemi tanulmányaikról, bemutatva a négy tudományterületet, amelyek közül választhatnak azok a középiskolások, akik a Csíkszeredai Kar mellett döntenek. Április 12-én, hétfőn kezdődött a rendezvénysorozat, amelynek keretén belül az egyetem közösségi oldalain (Facebook és Instagram) megtekinthetik az érdeklődők az egyes tudományterületeket bemutató rövid, másfél perces kisfilmeket. Ezen kívül, hétfőtől csütörtökig, minden délután 5 órától az említett platformokon közzétett linken keresztül részt vehetnek az érdeklődők egy megbeszélésen, bemutatón. Itt a tanszékek oktatóitól, az egyetem munkatársaitól, esetleg felsőbb éves hallgatóktól kérdezhetnek a résztvevők, és nem utolsó sorban ismét értékes nyereményeket vihetnek haza. Hétfőn a Humántudományi Tanszéket, kedden a Társadalomtudományi Tanszéket ismerhették meg az érdeklődők, ma Mérnöki Tanszék mutatkozik be, és végül holnap a Gazdaságtudományi Tanszéké lesz a főszerep. Az elmúlt hónapokban lebonyolított különböző online események, rendezvények során szerzett tapasztalat mind hozzájárult a sikeres Nyílt Nap megszervezéséhez, amelynek kihívásairól, a digitális tér nyújtotta előnyökről és nehézségekről is megkérdeztük Balla Leventét. – A fizikai térben szervezett eseményeknél elengedhetetlen a logisztika, de mivel egy online megbeszélés lehetővé teszi egyszerre nagyobb közönség befogadását, így idén ez a rész kimaradt. Ez azt eredményezte, hogy nem kellett a szervezést már hónapokkal korábban elkezdeni – mondta Balla Levente. Annak érdekében, hogy bizonyos mértékig a korábbi Nyílt Napok hangulatát idézze ez a hét, a szervezők megpróbáltak több vonalon is elindulni: fényképek, videók, beszélgetések, nyeremények. Köllő Ildikó filmkészítő éppen a logisztikai rész és szervezői munka felhalmozódásáról számolt be – Egy forgatás még a járvány előtt is rengeteg szervezői munkával járt, most ez hatványozódott. Szerencsére a mostani korlátozások lehetővé teszik a személyes jelenlétet, így megvalósulhatott ennek a négy kisfilmnek is a leforgatása – mondta a szakember. Az egyes tudományterületeket bemutató kisfilmek szerkezete és arculata azonos. Mindegyiket a rövidség, tömörség, fiatalosság és játékosság jellemzi. A stúdiókörnyezetben felvett néhány másodperces videók otthoni felvételekkel egészülnek ki, így téve személyesebbé és bensőségesebbé a filmek hangulatát. – Szóval csapatmunka volt a javából. A négy diákkal való közös munka nagyon izgalmas volt számomra. Az ötleteikkel és hozzáállásukkal gördülékennyé tették a munkafolyamatot – idézte fel Ildikó a forgatások hangulatát.

Bagoly Anabella



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!