Hirdetés

Online is lehet fellebbezni

HN-információ
Országos szinten több mint 133 ezer, megyénkben mintegy 2200 fiatal számára kezdődik meg ma az érettségi vizsga. Többségük az idén végezte el a középiskolát, de a megmérettetésre beiratkozók között vannak korábban sikertelenül próbálkozók is. Mint ismert, idén is elmaradt a szóbeli, avagy a kompetenciavizsgának nevezett rész. A diákok az adott tantárgy (pl. idegen nyelv, informatika, stb.) iskolai átlaga vagy már meglévő vizsgák bizonyítványának bemutatása után juthattak el ahhoz, hogy ma reggel legkésőbb 8:30-ig elfoglalják a helyüket egy számukra kijelölt tanteremben, és 9:00-kor belevágjanak a román nyelv- és irodalom tételek kidolgozásába. Vizsgadrukk csütörtökig A középiskolák végzősei számára június 4-én ért véget a tanév. Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter szerint aggasztóan kevés fiatal, az idei végzősök alig kétharmada jelentkezett az érettségire, azaz több ezer olyan tanuló van az országban, aki meg sem próbálja megszerezni a bizonyítványt. A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint megyénkben 2197-en iratkoztak be a vizsgára, köztük 1868-an idén végezték el a tizenkettedik osztályt, 329-en korábbi évfolyamok tanulói. Összesen 22 vizsgaközpontot alakítottak ki. Mint fentebb írtuk, ma van a román vizsga napja, holnap a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, holnapután pedig választott tantárgyból írásbeliznek az érettségizők. A sorozat nálunk a magyar nyelv- és irodalom próbával csütörtökön ér véget. A vizsga szigorú szabályok szerint zajlik, a járványügyi szabályok pedig csak növelik a betartandó követelmények listáját. Amit viszont tényleg jó tudni, hogy akit csalásért vagy csalási kísérletért kizárnak valamelyik vizsgáról, az nem folytathatja az érettségit, sőt, legközelebb csak a jövő őszi pótérettségire jelentkezhet be. Eredményhirdetés Az első eredmények jövő hétfőn déli 12:00 óra körül várhatók, a jegyeket a vizsgaközpontnál, de a bacalaureat.edu.ro oldalon is lehet követni. Aznap, azaz július 5-én 12:00-18:00 óra között lehet fellebbezni is abban az esetben, ha valaki elégedetlen a kapott osztályzattal. Az óvásokat nemcsak személyesen, hanem elektronikus formában is le lehet adni, a tanügyminisztérium honlapján is megtalálható a kitöltendő űrlap, amit – ha még kiskorú a kérelmező – a szülőnek vagy a hivatalos gyámnak is alá kell írnia. Az idei érettségi végleges eredményeit július 9-én közlik. Sikeres érettségiről akkor beszélhetünk, ha a diák rendelkezik a digitális- és nyelvi kompetenciák értékelésével, ha minden írásbeli vizsgán elérte a legkevesebb 5-ös osztályzatot, az írásbelik átlaga pedig meghaladja a 6-ost. A sikertelenül próbálkozók a pótérettségire július 19-26 között iratkozhatnak, a vizsgasorozat augusztus 16-án kezdődik. A héten, az érettségi vizsgák idejére zöld vonalat működtet a tanügyminisztérium (0800801100), illetve a megyei tanfelügyelőség is, ez utóbbi a 0800816266-as számom érhető el.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!