Oltás

Tegnap Unió-szerte megkezdődött az új koronavírus elleni oltási kampány. A hírügynökségek szinte egyszerre számoltak be arról, hogy megérkeztek az első oltóanyag-szállítmányok egyik vagy másik helyszínre, illetve arról, hogy ki és milyen indokkal kapta meg az adott országban az első vakcinát. Közben a hírportálok kommentszekciói, illetve a legnépszerűbb közösségi portál megtelt az oltással kapcsolatos véleményekkel, kommentekkel. Sajnos a vitakultúra ma oda süllyedt, hogy az emberek már nem véleményt fogalmaznak meg, hanem kinyilatkoztatnak – vagy ha materialista megközelítést akarunk adni a dolognak: axiómákat szögeznek le. Sem a kinyilatkoztatásban, sem az axiómák esetében nincs helye vitának, véleménycserének, ugyanis a kinyilatkoztatás „Istennek az a ténykedése, hogy a maga valóságát megismerteti, és akaratát közli az emberiséggel, ill. az így közölt vallási igazságok összessége; kijelentés”, az axióma pedig „sarkigazság”, a filozófia, a matematika, a mértan cáfolhatatlan tétele. Tehát a mai általános vitakultúrában csak kinyilatkoztatás és axióma létezik, mindenki a saját igazságának a letéteményese, s aki mást állít, az vagy ellenség, vagy idegen, vagy liberális, vagy más ferde hajlammal rendelkezik, vagy mindezen ismérvek mindenikének megfelel egy időben. (Egyszer egy nyilvános fórumon azt vetették az egyik megszólaló szemére, hogy neki nem véleménye, hanem diagnózisa van!) Így az oltási kampány megkezdésével kapcsolatos hírek alatti kommentek között szép számban találni olyat, amely ellentmondást nem tűrő hangon kinyilatkoztatja, hogy az oltás nem más, mint néphülyítés, jó pénzzel járó vállalkozás, de olyan is van, aki meggyőződéssel hirdeti, hogy az oltással együtt chipet ültetnek az emberbe, megfosztva saját akaratától, eszközzé változtatva azt. Szerencsére, vannak olyanok is, akik üdvözlik a vakcina megjelenését és hozzáférhetővé válását, remélve, hogy általa sikerül megmenteni a legveszélyeztetettebb személyeket, az időseket és a krónikus betegségben szenvedőket.
Az oltás – jobban mondva oltások – megjelenésével együtt megjelent a remény is, hogy előbb-utóbb sikerül legyűrni a kórt, visszafogni terjedését, s mint a többi influenzajárvány esetében, idejében felkészülni a következő idényben terjedő törzsek azonosítására és az oltóanyag gyártására, a potenciális betegek immunizálására.
Kétkedők, oltásellenesek voltak és vannak. S bizonyára lesznek is. Különböző elméletek keringenek ezek szükségességéről, hasznáról. Tény azonban, hogy vannak kötelező oltások, és vannak vakcinák, amelyeket az igénylő megkaphat, ha úgy ítéli meg, hogy szüksége van rá. Ilyen például az influenza elleni oltás. Míg korábban sokan fölöslegesnek tartották, az utóbbi időben azt tapasztalhattuk, hogy az idősebb korosztály, a közösségekben dolgozók igénylik azt, sokat még fizetni is hajlandók érte, csakhogy elkerüljék a fertőzés veszélyét, a megbetegedést, annak esetleges szövődményeit.
Az új koronavírus felbolygatta, átírta mindennapjainkat, így teljesen érthető, hogy sokkal több indulattal viszonyulunk hozzá, mint más betegségekhez. Indulatainkat pedig nem fékezi, inkább felpaprikázza a vitakultúra hiánya, a türelmetlenség és az információhiányból fakadó, vagy az információk értelmezése képességének hiányából fakadó tudatlanság.
Tehát az oltás kérdését, annak megítélését bízzuk az orvosokra, mint ahogy általában a szakmai kérdéseket bízzuk a szakemberekre. S legalább a szeretet ünnepén ne szítsunk gyűlölködést. Inkább örvendjünk annak, hogy a várnál hamarabb sikerült előállítani a vakcinákat és elkezdeni az oltási kampányt.

Sarány István