Hirdetés

Októberben ismét kollokvium

HN-információ
Hat bemutatóval, tizenegy műsoron maradó előadással, különböző vendégjátékokkal és a XIII. Nemzetiségi Színházi Kollokviummal várja nézőit a gyergyó­szentmiklósi Figura Stúdió Színház a 2019/2020-as évadban. A kínálat többnyire kortárs szerzők műveit tartalmazza, ugyanakkor klasszikus darabok is megtalálhatók a Figura palettáján. [caption id="attachment_94881" align="aligncenter" width="1000"] Pillanatkép a Persze című darabból. Holnap tartják az első bemutatót a Figuránál Fotó: Kolozsi Borsos Gábor[/caption] Az új évadról tartott sajtótájékoztatót tegnap a gyer­gyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Mint elhangzott, máris bemutatókra készülnek: holnap a Persze című monodráma ősbemutatóját tekintheti meg a közönség. Tamás Boglár egyéni előadása mellett ebben a hónapban, 23-án újabb bemutatót láthat a nagyérdemű: Örkény István egyik legismertebb műve, a Tóték lesz látható, amelyet Florin Vidamsky visz színpadra. Beszámoltak arról is, hogy októberben kerül majd sor az évad legkiemelkedőbb eseményére, a tizenharmadik Nemzetiségi Színházi Kollokviumot szervezik meg október 11–20. között. A szervezők elmondták, hogy jelen lesz az összes erdélyi kőszínház. A rendezvény betekintést kínál majd a romániai kisebbségi színházak előadásaiba, de mint azt a színházkedvelők már megszokhatták, könyvbemutatóval, kiállítással, felolvasóesttel és koncertekkel is várja a kultúrafogyasztókat. A 2020-as év is bemutatóval indul, Lázár Ervin nyomán A Négyszögletű Kerek Erdő című előadás lesz látható a Figura Stúdió Színházban. A tavaszi hónapokban újabb két bemutatóra kerül majd sor. Márciusban A. P. Csehov műve, a Sirály, májusban pedig Egressy Zoltán komédiája, a Sóska, sültkrumpli szórakoztatja a nézőket. Az idei évad utolsó bemutatójaként, Gianina Cărbunariu Stop the Tempo! című műve kerül színpadra. A hat bemutató mellett az előző évadok repertoárjából is láthatnak előadásokat a nézők. A gyergyószentmiklósi színház először vehet részt az Országos Színházi Fesztiválon (FNT) Bukarestben, ahol a Három nővér című produkciót mutatják be. A darab a 2018–2019-es évad végén a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján két kategóriában is díjat szerzett. Mint elhangzott, a társulat számára nagy jelentőséggel bír, hogy meghívást kaptak erre a rendezvényre. Akár az előző években, a Figura ezentúl is igyekszik részt vállalni a Gyergyószentmiklóson megrendezésre kerülő kulturális eseményekből, s folytatják a Te színházad elnevezésű színháznevelési programot is, tantermi előadásokat tűznek műsorra. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!