Hirdetés

Október 18-tól utalják az előlegeket

HN-információ
Két nappal később, október 18-án kezdi el az idei területalapú támogatások előlegösszegeinek folyósítását a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség. Hargita megyéből – a májusig benyújtott igényléseik alapján – több mint 25 ezer gazdálkodó számíthat majd a támogatáselőleg érkezésére. Mivel a megszokott határidő munkaszüneti napra esik, ezért október 16-a helyett két nappal később, október 18-án kezdi el az idei egységes területalapú támogatás előlegösszegeinek folyósítását a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) – hívja fel közleményében a területalapú támogatásra jogosult gazdálkodók figyelmét az APIA. Leszögezik: az ügynökség munkatársainak legkésőbb október 15-ig le kell zárniuk a terepellenőrzési munkát is. Az október 18. és november 30. közötti előlegfolyósítási kampány keretében – az igényelt támogatások típusának függvényében – 70–85 százalékos előlegben részesülnek a termelők az alaptámogatásnak számító SAPS mellett a redisztributív, a zöldítési, a fiatal gazdáknak járó különtámogatásból, illetve az agrár-környezetgazdálkodási jogcímekből is. Az ősz folyamán előlegként kifizetett támogatások értéke – aminek egy része az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból (FEGA), másik része pedig az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (FEADR) származik – több mint 1 milliárd euróra rúg, amit lejben, 4,8683 lej–eurós átváltási árfolyammal kalkulálva folyósítanak a támogatásra jogosult gazdák bankszámlájára – olvasható az intézmény közleményében. A 2021-re járó területalapú támogatási jogcímek hektáronkénti nagyságát az ügynökség később, rendszerint az ellenőrzések lezárta után teszi közzé. A területalapú támogatási kérelmét egyébként idén országos szinten közel 803 000 gazda 9 823 979 hektárra nyújtotta be. Hargita megyéből 25 860 kérelmet jegyeztek, ami révén a gazdák összesen 181 526 hektárnyi, 30 árat meghaladó mezőgazdasági parcellára – szántóra, legelőre, kaszálóra – igényeltek támogatást. Jelenleg még az ellenőrzési szelvénybe sorolt parcellák teledetekciós és a helyszíni terepellenőrzése zajlik: Hargita megyéből az októberi határidőig az APIA munkatársai 2500 gazdálkodó közel 13 ezer parcelláját veszik nagyító alá.

Domján Levente



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!