Offlájn

A virtuális tér ránk telepedése már-már fojtogató. Tudom, másként nem boldogulnánk, nem tudnánk elvégezni a feladatainkat, nem működhetne az oktatási rendszer, de mindezek tudatában sem tartom észszerűnek ezt a gyors térhódítást. 

 A gyermekek kezéhez szinte már hozzánőtt a telefon. Nem az ő hibájuk: folyamatosan jön egy üzenet valamelyik tanártól, megoldandó feladatok sorával. Határidőre. Hétvégén is. Aki nincs telefonközelben, lemarad, kimarad, de a számonkérés nem marad el. Ám lehet, hogy cserébe lesz egy nyugodt órácskája, kütyü nélkül. Olyan világba csöppentünk, ahol már a személyes tér elválaszthatatlanná vált az intézményestől. S hogy hová vezet ez, majd évtized múltán pszichológiai eszmefuttatások tárgya lesz, de az is lehet, hogy már a valóság részévé válik. Azt mondanám, a felnőttek oldják meg valahogy, csak hát a gyermekek… velük mi lesz? Kapnak egy feladatot tanítási időn kívül, amit gyorsan még aznap meg kell oldani, természetesen onlájn. Aztán meg kell nézni egy videót, valamit még letölteni – és ez így megy hosszú napokon keresztül. Nincs este vagy hétvége, mert az onlájn világban nem léteznek napszakok, ünnepek vagy „Ne zavarj!” állapotok. Csak állandó pörgés van, félreérthető üzenetek, néha rossz hangminőség, ami szorongást vált ki még az oly magabiztosnak tűnő kamaszokból is. Persze senki sem hibás, elvileg. Csak a rendszer, amelynek a szabályai kuszák, követhetetlenek, és amelyeknek meg kell felelni. Állítólag. De mégis ott bujkál valahol a nagybetűs Felelősség, amelyet tanárként, szülőként értük vállalnunk kell!

Karácsonyra offlájn állapotot kérek az Angyaltól. Olyan napokat, amikor senkinek nem csipog a telefonja, nincs határidő, stresszes, rosszkedvű gyermek, nincsenek táblázatok, (sürgősen) megoldandó feladatok. Helyette van természetközeli feltöltődés, játszva tanulás és sok-sok nevetés, amit nem örökít meg a telefon kamerája.


Boncina-Székely Szidónia