Hirdetés

Nyugodjanak csendesen!

HN-információ
Nem feltétlenül a koronavírus halálos áldozataira vonatkozik a fenti kijelentés, de igen, minden elhunyt megérdemli vagy megérdemelné a csendes, a békés, örök nyugodalmat. A közelmúltban, a kijárási korlátozások előtt több temetésen is részt vettem. Kivétel nélkül mindegyik fájdalmas volt, több szempontból is. Ez alkalommal csak azokat említem, amelyek ugyanakkor dühítők is. A ravatalozók befogadóképessége településenként változik, de szinte nincs olyan temetés, ahol egy kisebb tömeg nem kintről próbálná követni az elhunyt emlékére tartott szentmisét. De bárcsak próbálná! Több alkalommal is szomorúan állapítottam meg, hogy a legtöbb helyen a halottért mondott imákba sokan nem kapcsolódnak be, hanem közben azt beszélik, hogy hány éves volt az illető, hol és milyen pozícióban dolgozott, hány gyereke van, a vejek miféle gazemberek, vagy ami talán szerencsésebb, hogy milyen szép emlékeket őriznek az elhunyt személlyel kapcsolatosan. Rendkívül tiszteletlennek tartom eme viselkedést! Az, aki ezt teszi egy jó barátnak vélt temetésén, vajon milyen okból vesz részt a szertartáson? Talán önmegtévesztésből, képmutatásból? Nem tudom, de meglátásom szerint nem méltó viselkedés ez sem az elhunyt, sem annak hozzátartozói iránt. Különben azt látom, hogy nagyon sok személynek az a fontos, hogy részvétet tudjon nyilvánítani, hogy lássák az elhunyt hozzátartozói, amint egy maréknyi földdel elbúcsúzik a kedves ismerőstől, hogy feltűnjön a temetés utáni agapén. Érdekes tapasztalat az is, hogy vidéken az elhunyt szomszédai takarítják ki a temetés után a ravatalozót. Ezzel nincs is semmi gond, hiszen ez is a temetés kultúrájának változásával alakult minden településen más-más formában. Szerintem ezzel csak annyi a probléma, hogy a gyászmise bemutatása után, a temetés alatt teszik mindezt, azért, hogy „mi is érjünk be a torba, tudjunk részvételni”. Vajon mi a fontos számunkra? Az, hogy imádkozzunk szerettünk lelki üdvéért, vagy csevegjünk és lássák a hozzátartozók, hogy mi is ott vagyunk a temetésen? 

Biró István



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!