Hirdetés

Nyolcadik lett a VSK Csíkszereda

HN-információ
A VSK Csíkszereda történetében fiú-kosárlabdacsapat nem ért még el olyan jó eredményt, mint a 2017/2018-as bajnokságban a klub U18-as gárdája. Noha az idény elején a lebonyolítási rendszert kissé átírta a szakszövetség, a csíkiak az elődöntőt célozták meg, ehelyett pedig B döntő volt a pontvadászatban, ahol a második helyen zárt a VSK Csíkszereda. Összességében a nyolcadik helyen fejezték be Vita András legényei az U18-as hazai pontvadászatot. [caption id="attachment_71756" align="aligncenter" width="982"] A Medgyesen tartott B döntőben a második, az országos bajnokságban a nyolcadik helyen zárt a VSK Csíkszereda U18-as kosárcsapata[/caption] Remek idényt zártak a VSK Csíkszereda fiú-kosárlabdázói: a csapat a hazai U18-as bajnokság nyolcadik helyén zárt. Nem volt könnyű a 2017/2018-as idény, hiszen tavaly ősszel a szakszövetség a bajnokság lebonyolítását kissé átrendezte a férfikosárlabda Európa-bajnokság miatt, ekkor derült ki, hogy nem rendeznek elődöntőket, hanem ezt a B döntő váltja fel. A csíkiak ennek megfelelően módosították célkitűzésüket, amely szerint az első tizenkét hely egyikét akarták elfoglalni a bajnoki záráson. Ez sikerült: a nyolcadik helyen zárták a 2017/2018-as pontvadászatot. Harmincegy csapattal indult tavaly ősszel az U18-as fiúbajnokság, a csíkiak az ötcsapatos selejtező csoportjuk második helyén zártak, majd a helyosztó csoportjukban a küzdelmeket a negyedik – utolsó helyen fejezték be. A vigaszágon viszont az elődöntős csoportjukat megnyerték, így jutottak be a B döntőbe, ahol bukaresti, temesvári, brassói, medgyesi és târgoviștei ellenfeleikkel küzdöttek. – A Bega Temesvár elleni meccset a pályán öt ponttal elvesztettük, így nagy volt a meglepetés, amikor a bírók a találkozó végén gratuláltak a győzelemhez. Mi ugyan észrevettük, hogy kevesen vannak a cserepadnál, de számunkra akkor derült ki, hogy az előírt nyolc játékos helyett csak hetet neveztek a meccsre. Így mi kaptuk a két pontot, ők pedig egyet, ám a szakszövetség honlapján ez még most sem így szerepel – mondta lapunknak Vita András. Hozzátette, a meccs után a szakszövetség megfigyelője is nyugtázta győzelmüket. Az elmúlt héten Medgyesen tartott B döntő második meccsét a Slam Bukarest ellen elvesztette a VSK, majd jött két nagyon értékes győzelem Târgoviște és a házigazda csapat ellen. Az utolsó játéknapon a tornagyőztes CSU Brassó tíz ponttal győzte le a csíki csapatot, amely a B döntő második, az országos bajnokságban pedig a nyolcadik helyen zárt. A VSK Csíkszereda történetében fiú-kosárlabdacsapat nem ért még el ilyen jó eredményt, mint a 2017/2018-as bajnokságban a klub U18-as gárdája. Talán erre a legbüszkébb Vita András, a csapat edzője. A siker kulcsa A csapatedző szerint az idei lebonyolítási rendszernek voltak előnyei és hátrányai is. A tornarendszer ugyan költségtakarékos a klubok számára, ám nehéz úgy formában tartani egy csapatot, hogy havonta egy hétvégén van három-öt meccse, naponta akár kettő is. De erre is találtak megoldást a csíkiak. – Beneveztünk a székely­ud­var­helyi amatőr bajnokságba, ahol majdnem minden hétvégén játszottunk, így állandó pörgés volt a csapat életében. Ez abban is sokat segített, hogy könnyebb volt élesben játékszimulációkat kipróbálni, keményebb volt a testjáték, így ehhez nagyon könnyen hozzászoktak a fiúk – mondta Vita András. Az edző hozzátette, külön kérte a bajnokság szervezőit, hogy egy-egy napra akár két meccset is tegyenek, így szoktatva hozzá a játékosokat ahhoz, hogy a hazai pontvadászatban másfél-két órás pihenők vannak egy-egy összecsapás között. A több mérkőzés pedig a fizikai állóképességen is meglátszott, a fiúk jobban bírták a meccseket, későbbre fáradtak el, mint ellenfeleik. A másik nagy segítség, ami szintén hozzájárult a sikerhez, az a sportpszichológus bevonása volt. – Azt hiszem, ez volt az egyik legjobb döntés, amit a csapat, a fiúk érdekében hozhattunk. Ma minden nagy klubnál dolgozik sportpszichológus, és ez látszik mind a csapat, mind a játékosok teljesítményén. Tornákat, mérkőzéseket másképp kezeltek a játékosok, már nem érdekelte őket, hogy az ellenfél jobb, küzdöttek, harcoltak, más volt a hozzáállásuk, mint előtte. Mint edző láttam a sportpszichológus jelenlétének hatását, így bátran merem ajánlani edzőtársaimnak: forduljanak bizalommal szakemberhez, mert a csapaton, a sportolókon sokat tud előrelendíteni – nyilatkozta lapunknak Vita András. A 2017/2018-as tizenegy fős keretből négyen növik ki a korosztályt, erről is szólt az edző: – Egyelőre nem tudom, ősztől lesz-e U20-as csapata a VSK-nak, de sajnálnám, ha ez a négy kosárlabdázó csapat nélkül maradna. Ősztől az U18-as gárdát újra versenyeztetnénk az országos bajnokságban, de a maradó hét játékos mellé az alsóbb korosztályokból kell kosarasokat felhoznunk, ami nem lesz könnyű. Eredmények U18, fiúk. B döntő (Medgyes): VSK Csíkszereda – ISK Bega Temesvár 2–0, Slam Bukarest – VSK Csíkszereda 63:52, ISK Târgoviște – VSK Csíkszereda 70:75, VSK Csíkszereda – ISK Medgyes 72:54, CSU Brassó – VSK Csíkszereda 71:61. A csoport végeredménye: 1. CSU Brassó 10 pont (5/0), 2. VSK Csíkszereda 8 p. (3/2), 3. ISK Medgyes 8 p. (3/25) 4. Slam Bukarest 7 p. (2/3), 5. Bega Temesvár 6 p. (1/4), 6. ISK Targoviste 6 p. (1/4). Az U18-as fiú országos kosárlabda-bajnokság végeredménye: 1. CSM Steaua Bukarest, 2. Agronomia Bukarest, 3. CN Aurel Vlaicu Bukarest, 4. CSU Nagyszeben, 5. Kolozsvári U-BT, 6. ISK Târgu Jiu, 7. CSU Brassó8. VSK Csíkszereda, 9. ISK Medgyes, 10. Slam Bukarest, 11. ISK Bega Temesvár, 12. ISK Târgoviște 6 p. (1/4). A VSK Csíkszereda U18-as fiúcsapatának tagjai: Benedek Bálint, Bujac Eduard, Holló Bence, Ionescu Cristian, László Botond, László Tamás, Nagy Sándor, Péter Sebestyén, Szopos Dávid, Tamás Benedek, Zerkula Zoltán. Edző: Vita András. Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!