Hirdetés

Nyílt napot tart az önkormányzat

Nyílt napot tart szerdán a helyi önkormányzat a csíkszentimrei Henter-kúriánál. A műemlék épület felújítása ütemterv szerint haladt, az épület és környezetének rendezése hetven-nyolcvan százalékban kész – közölte lapunkkal Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 2 perc
Nyílt napot tart az önkormányzat
Nyílt nap a Henter-kúriánál. Fiatalok, gyerekek vették védelmükbe a műemléket Fotó: Vlaicu Lajos

– Az infláció miatt az eredetileg ötmillió lejes beruházás értéke már nyolcmillió lejre rúg, ebből most már a hárommillió lej önrészt kell előteremtsük, és a beruházást befejezhetjük – mondta Kencse. Hozzátette: szerdán nyílt napot szerveztek, mert a település lakói közül korábban többen is jelezték, hogy szeretnék megnézni a korszerűsítésen átesett épületet.

 – Főleg az idősebbek az érdeklődőbbek, hiszen ők még érték a kúriának azt az időszakát, amikor közösségi térként vagy éppen kultúrotthonként működött – jegyezte meg a polgármester. Hozzáfűzte: Romániában a műemlék épületeknek általában hányavetett sors jut, de a jelek szerint a lelkes közösség megmenti Csíkszentimre egyik legfontosabb épületét. Megjegyezte: a helyi iskola egyik osztálya és osztályfőnöke megalapította a Csíkszentimre örökségének őrei csoportot, amelynek célja, hogy vigyázzanak a település értékeire.

Szent András napjára – hivatalos szabadnap – az önkormányzat, illetve András Éva, a helyi általános iskola történelem és földrajz szakos tanára, ötödik osztályos diákjaival vetélkedőt szervezett.

 – A vetélkedőt teljes egészében az ötödikeseim állították össze, az ügyességi és ki mit tud jellegű megmérettetésen nagyjából ötven helyi fiatal vett részt – közölte lapunkkal a pedagógus.

A vetélkedő eredményhirdetését és díjosztását követően a kúria udvarán facsemetéket ültettek.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!