Nyári bobpályát építenek

Kihasználnák a táj adottságait. Kitörési pont a településnek FOTÓ: HADNAGY ÉVA

A sípálya megnyitását és sikeres szezonzárását követően újabb nagyszabású beruházás körvonalazódik Székelyvarságon. A helyi közbirtokosság kezdeményezésére bobpályát építenének a sípálya szomszédságában, hogy télen és nyáron egyaránt kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak az odalátogató turistáknak.

Székelyvarság polgármestere, Tamás Ernő elmondta, amikor eltervezték a sípálya megépítését, már részben a tarsolyukban volt a bobpálya terve is, ám egyszerre igen nagy falatnak bizonyult volna a kettő, így egymás után igyekeznek megvalósítani a beruházásokat.
– A bobpálya kérdése került terítékre most, megvalósítása megközelítőleg kétmillió eurós beruházást jelentene. A közbirtokosság tartott közgyűlést nemrég, s a tagság megszavazta az egymillió eurós támogatást erre a célra. Ez tenné ki az önrészt, a többit pályázatokból igyekszünk előteremteni – fogalmazott a polgármester.
Elmondta, a tanulmányok elkészültek, folyamatosan figyelik, mind a hazai, mind a magyar kormány kiírásait, hogy pénzeket tudjanak lehívni erre a célra. Hozzátette, Székelyvarság számára a legfontosabb kitörési pontot a turizmus jelenti.
– Ezt megtapasztaltuk, és arra törekszünk, hogy ilyen téren még több fejlesztést tudjunk megvalósítani – fogalmazott a polgármester.
A székelyvarsági közbirtokosság elnöke, Pál Elemér elmondta, a sípálya területe és a mellette lévő területek is mind a közbirtokosság tulajdonát képezik, és mivel a sípálya csak télen üzemel, így született meg az ötlet, hogy nyáron bobpálya létesítésével vonzzák a térségbe a turistákat, aktív kikapcsolódási lehetőséget biztosítva számukra. Mivel közvetlenül a sípálya szomszédságába tervezik megépíteni, remekül kiegészítenék egymást. A bobpálya üzemeltetője a közbirtokosság lenne.
Az elnök szerint a terület kiválóan alkalmas e célra, hiszen megfelelően lejtős, erdő nincs rajta, legelős, bokros terület, a kilátás pedig páratlan szépségű, ami külön élményt jelenthetne a látogatóknak.
– Ha sikeres pályázatokat tudunk benyújtani és elő tudjuk teremteni a kétmillió euró másik felét, akkor a gyimesi bobpályához hasonlót szeretnénk építeni, ha csak kevesebb pénzt tudunk összegyűjteni, akkor egy kisebb, a borszékihez hasonló változatot valósítjuk meg – vázolta a lehetőségeket a közbirtokosság elnöke.
Terveik szerint a bobpálya hossza 1200 méter lenne, 160 méteres szintkülönbséggel. A kivitelezési munkálatok fél, legtöbb egy évig tartanának.
– Reméljük, jövő nyáron már ki is tudjuk próbálni – tette hozzá Pál Elemér.
A beruházásról nemrég Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is beszámolt közösségi oldalán, amikor a helyi vezetőkkel folytattak tárgyalásokat a helyszínen. Bejegyzésében kiemelte, Hargita Megye Tanácsa is szerepet vállal az övezeti rendezési terv előkészítésével, ugyanakkor gratulált a helyi közbirtokosságnak példaértékű munkájáért.

Hadnagy Éva