Hirdetés

Nőtt a hulladékszállítási díj Székelyudvarhelyen: A tömbházak között is átszervezik a szelektív gyűjtést

HN-információ
A székelyudvarhelyi városi önkormányzat által augusztus végén jóváhagyott módosítás értelmében októbertől kezdődően személyenként 2,62 lejjel emelkedett meg a díjszabás, így fejenként közel 10 lejbe kerül havonta a szemétszállítás. Az RDE Hargita hulladékgazdálkodási vállalat költségeinek emelkedésével indokolja a drágítást. A cég közleménye szerint utoljára 2015-ben igazítottak a díjszabáson, és az azóta bekövetkezett változások miatt vezették be az áremelést. Egyrészt a megnövelt minimálbérre hivatkoznak, illetve arra, hogy idén januártól minden tonna vegyes hulladék lerakása után 30 lej ún. körkörös gazdasági hozzájárulást kell a vállalatnak befizetnie a környezetvédelmi alapba. Sőt, ez utóbbi összeg jövő év elejétől tonnánként 80 lejre nő, aminek következtében valószínűleg további áremelésre lesz szükség – áll az RDE Hargita Kft. vezérigazgatója, Körösfőy Sándor által aláírt kommünikében. Eddig áfával együtt 7,25 lej volt a szemétszállítási díj a magánszemélyek esetében, ez az összeg 9,87 lejre nőtt – a módosított díjszabást egyébként az érdeklődők a cég honlapján is megtalálják. Érdeklődésünkre megtudtuk, hogy októbertől egy négytagú család közel negyven lejt fizet havonta az új árral, 10,48 lejjel többet, mint korábban. Sokba kerül,de talán jobb lesz A vállalat hangsúlyozza azt is, hogy a szelektív gyűjtés megszervezése, tudatosítása és az infrastruktúra kiépítése is sokba kerül. Székelyudvarhelyen a kertvárosi részekben már a nyáron bevezették a korszerű szelektív hulladékgyűjtési rendszert, a lakók ingyenesen kiosztott zsákokba gyűjtik a szemetet, a különböző típusú hulladékot egy idén tavasszal vásárolt háromrekeszes tömörítős kocsival elkülönítve szállítják el. Átszervezik a szelektív hulladékgyűjtést a lakótelepeken is, mint megtudtuk, először a Bethlen negyedben, az Építők utcában újítják fel és bővítik ki a gyűjtőszigetet. Az elkerített részen marad a vegyes hulladéknak való tároló, melléje kerül egy kuka a biohulladéknak (komposzt), a szelektív harangok helyett pedig nagyméretű műanyag tárolók kapnak helyet a kerítésen kívül. Több kuka lesz a műanyagnak és fémnek, a papírnak, és egy – a jelenlegieknél nagyobb – az üvegnek. Újdonság, hogy két kosár is helyet kap a gyűjtőpontoknál, melyekbe a lakók külön tehetik a kenyérmaradékot abból a meggondolásból, hogy ezt keresgélve a guberálók ne dobálják ki a vegyes kukák tartalmát. Ha az Építők utcában beválik az újítás és átrendezés, annak mintájára a város többi lakótelepén is hasonlóan járnak el, ha nem, akkor a tapasztaltak szerint változtatnak – tudtuk meg az RDE Hargita Kft.-nél. Lesz tájékoztatás A cég hamarosan szórólapokat juttat el a lakókhoz a szelektív gyűjtés helyes módjáról, a lépcsőházakban és a gyűjtőpontoknál plakátokat ragasztanak ki. A hónap közepén a hulladékgazdálkodási vállalat képviselői találkoztak a lakótársulások elnökeivel is, akik közül néhányan vállalták, hogy a tömbházak mögötti zöldövezetben helyet biztosítsanak komposztládának, melybe főként kerti hulladék kerülne, de a lakók a gyümölcs- illetve zöldséghéjat, száraz szobanövényeket is oda tehetik majd. Továbbá, ahogy a kertes házak lakói vásárolhattak a cégtől tartót (állványt) a színes, szelektív zsákoknak, a tömbházban lakókra is gondoltak kisebb, akár összetűrhető tárolók beszerzésével, amibe a bio háztartási hulladékot egyéb, szelektív szemetet lehet a háztartásokban gyűjteni. Van még néhány újdonság a hulladékgazdálkodás terén. Az RDE tájékoztatása szerint egy korszerű víztisztító berendezés tesztelése zajlik, amely többlépcsős kezeléssel a cekendi lerakóban összegyűlt csurgalékot áttetsző, ún. ipari vízzé alakítja. A Termés utcában pedig folyamatban van egy hulladékudvar kialakítása azért, hogy az olyan feleslegessé vált nagyméretű háztartási hulladékot, mint pl. a bútort, matracot, fürdőkádat, vagy a veszélyesnek számító oldószer-, festék-, gyomirtómaradé­kot, sütőolajt legyen ahová bevigyék a lakók.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!