Hirdetés

Nők napja

HN-információ
A nők nemzetközi napjával is valahogy úgy vagyunk, mint a május elsejével, ugyanis a rendszerváltás előtti időszakban is megülték, megültük mindkettőt, emiatt nem számít túl szalonképesnek, ugyanakkor mindkettő jó alkalmat ad egy kis ünneplésre, netán ivászatra. Mert hát mifelénk semmi nem érvényes, ha nem öblítjük le egy kis torokfertőtlenítő lélekmelegítővel. Amúgy nem tudom, hogy egy normális társadalomban miért kellene ünnepelni a nőt, a nőket. S azt sem, hogy miért kellene a férfiakat ünnepelni? Nem ok az ünneplésre a nemi hovatartozás. Ünnepelni a nő meg a férfi által kifejtett kiemelkedő tevékenységet, annak eredményét kellene. Hangsúlyozom: egy normális társadalomban. De hol áll a normalitástól a mi társadalmunk? Nézzünk körbe, s számoljuk meg, hány női polgármester van a megyében? S hány alpolgármester? Meg hány önkormányzati képviselő? Ugye, hogy felelős tisztségben lévő nők számaránya messze alulmarad a nők számarányától, ami országszerte hivatalosan meghaladja az 51 százalékot… Miért van ez? Nem bízunk bennük? A jelölésekről döntő testületekben csak férfiak vannak? Vagy csak még mindig úgy gondolkodunk paternalista társadalmunkban, hogy az embernek s a kutyának kint a helye, az asszonynak s a macskának meg a bent, a konyhában? Azaz az férfi dolgozzon, tartsa el családját, a nő meg vigye a háztartást, főzzön-mosson-takarítson? Vagy elhitetjük a nőkkel, hogy nem alkalmasak ilyen férfias munkára, mint ahogy módszeresen elhitetjük velük, hogy autót vezetni, s főleg parkolni képtelenek – így ők maguk nem vállalnak felelős munkát. Szociológusok felmérték, hogy egy-egy munka társadalmi megbecsültségét – vagy annak hiányát – jelzi az, hogy többségében nők vagy férfiak művelik azt: az elnőiesedett szakmáknak alacsony a társadalmi megbecsülése, a kevés nőt foglalkoztató szakmáknak viszont magas. Egy emberöltővel ezelőtt a tanári karok zömében férfiakból álltak, ma több a nő a pedagógusi pályán. Harminc évvel ezelőtt férfi pénztárost alig-alig lehetett látni, ma már a nagy áruházláncok boltjaiban egyre több férfi ül a kasszában. Egy másik felmérés szerint Háromszéken az akkoriban fénykorukat élő, bérmunkában dolgozó nadrággyárak nagyon sok nőt foglalkoztattak, s a gyárak vonzáskörzetében nagyobb volt a munkanélküliség aránya a férfiak körében, mint a nők között. Ez rövid idő alatt oda vezetett, hogy a családtagok kiestek hagyományos szerepükből, a nők váltak családfenntartóvá, a munkanélküli férjre maradt a háztartás, a háztáji gazdaság és a gyerekek. A dolog következménye a férfiak körében az alkoholizmus terjedése és az öngyilkosságok számának megugrása lett… Időközben arra figyelmeztetnek a szakemberek, hogy a jelenlegi oktatási – s főként felvételi – rendszer a lányoknak kedvez: élettani adottságaiknak, szellemi érettségüknek köszönhetően átlagban jobban teljesítenek, mint a fiúk, a jobb gimnáziumokba zömében lányok jutnak be, ennek következtében a továbbtanulók, majd a felsőfokú diplomával rendelkezők között magasabb lesz a nők számaránya. Ez pedig idővel személyes gondokhoz – nehezebben találnak maguknak ezek a lányok felkészültségben hozzájuk illő társat –, illetve társadalmi problémákhoz vezethetnek. A nemek közötti tényleges egyenlőség még nem a mi társadalmunk természetes velejárója. S míg azzá nem válik, szükség van arra, hogy a nők felhívják a figyelmet önmagukra, gondjaikra. S ha már a nők egy kis figyelemre vágynak, miért ne adnánk meg ezt nekik, miért ne ünnepelnénk őket…?! Most is, a nők nemzetközi napján, meg az általunk hagyományosabbnak tartott anyák napján is. Az esztendő többi napjáról nem is beszélve.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!