Hirdetés

Nemzeti régiók védelme: Baszkföld jogalkotásra szólítja az Európai Bizottságot

HN-információ
Elsöprő szavazattöbbséggel (11-3 arányban) szavazta meg június 18-án Baszkföld Autonóm Régió Parlamentjének 15 fős Külügyi- és Európai Uniós ügyekért felelős Bizottsága azt a támogató határozatot, amely a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés nyomán uniós jogszabály-elfogadására hívja fel az Európai Bizottságot – tájékoztat közleményében a Székely Nemzeti Tanács. A határozatot, amely április 23-án nyújtottak be, a baszk nemzeti, regionális erők – így a Baszk Nemzeti Párt (Euzko Alderdi Jeltzalea) és az Egyesült Baszkföld (Euskal Herria Bildu) – mellett a spanyolországi szinten szerveződő, bal oldali Podemos párt is megszavazta, míg a spanyolországi pólusképző pártok, a konzervatív Néppárt (Partido Popular), valamint a spanyol szociáldemokraták (Partido Socialista Obrero Español) helyi pártszervezeteinek képviselői ellene szavaztak. A spanyol szélsőjobboldali párt, a Vox képviselője pedig nem vett részt a bizottsági ülésen. A határozat kiemeli, hogy az európai polgári kezdeményezés jogintézményét mint a közvetlen demokrácia vívmányát, olyan módon kell az uniós intézményeknek működtetniük, hogy az alkalmas legyen arra, hogy valóban közelebb hozza az uniós szintű döntéshozatalt annak polgáraihoz. Emlékeztetnek, hogy a nemzeti régiók védelmében indított kezdeményezés idén május 7-ig, 11 államból lépte át a szükséges küszöböt, és csak online több mint 1 150 000 uniós polgár támogatta azt. A baszk parlament nevében annak Külügyi Bizottsága arra kéri az Európai Bizottságot, hogy indítson jogalkotási eljárást, és alkosson a közösségi jogon belül szabályokat, amelyek hatékony védelemben részesíthetik a nemzeti régiókat. A határozat továbbá felszólítja Baszkföld lakosságát is, hogy támogassák és kövessék figyelemmel e kezdeményezés sorsát. Végezetül a baszk törvényhozók meggyőződését fejezik ki, hogy a nemzeti régiók hanyatlása – beleértve a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező térségeket is – megállítható, amennyiben biztosítják számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét a strukturális alapokhoz, minden más EU-alaphoz, -forráshoz, -programhoz, ahogyan a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének szövegében áll.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!