Hirdetés

Nem sikerült a bravúr

Kopacz Gyula

A pontvadászat egyetlen veretlen csapata elleni mérkőzéssel zárták az évet a VSK Csíkszereda férfi kosárlabdázói, Lászlófy Botond tanítványai két vereséggel térhettek haza Focşani-ból. Annak ellenére, hogy nem sikerült a bravúr sem kedden, sem pedig tegnap, a csíkiak játéka biztató a jövőre nézve.


Focșani-ban vendégszerepelt a hét elején a VSK Csíkszereda férfi kosárlabdacsapata, amely a 2020/2021-es pontvadászat hatodik és hetedik fordulójára kiírt találkozóit játszotta le. Noha a bravúr nem sikerült, Lászlófy Botond tanítványainak játéka egyre biztatóbb, ezt bizonyítja az is, hogy ugyan a bajnokság egyetlen még veretlen csapata, a Kolozsvári U-BT nagy fölénnyel nyert a VSK Csíkszereda ellen, ám a csíkiak hetven pontot szereztek.
Kedden a Bukaresti Steaua ellen léptek pályára a csíkiak. A fővárosiak remekül kapták el a rajtot, hatpontos szériával nyitottak, Lászlófy Botond tanítványai ugyan ebből faragtak, és sokáig négy-hat pont között ingadozott a Steaua előnye, az első negyed utolsó három percében csak a bukarestiek szereztek pontokat, így tizenöt egységnyi előnnyel nyerték az első játékrészt. A biztos előny birtokában a Steaua némileg teret engedett a VSK-nak a második játékrészben, amelyet a csíkiak három ponttal meg is nyertek, a harmadik és az utolsó játékrész pedig szorosra sikerült, ám az első negyedben összeszedett hátrányt nem tudták ledolgozni Lászlófy Botond tanítványai.
Tegnap délután a pontvadászat egyetlen százszázalékos csapata ellen játszott a VSK Csíkszereda, a meccset a kolozsváriak nyitották egy hatpontos szériával, ám ezt sikerült a Lászlófy-tanítványoknak háromra faragniuk egy perc alatt. Az első negyed közepéig öt pont volt a csíkiak hátránya, ám innentől az U-BT fokozatosan növelni kezdte előnyét, amelyet tizenháromra növelt a játékrész végéig. A kolozsváriak a következő két negyed mindegyikében kilenc ponttal szereztek többet a csíkiaknál, az utolsó játékrészben pedig tovább növelték előnyüket, így a végén magabiztos győzelmet arattak. Ami viszont biztató, hogy a Steaua ellen félszáz szerzett pont fölé jutott, a Kolozsvári U-BT ellen pedig hetven pontig jutott a VSK Csíkszereda, s noha voltak hibák a támadásaik során, továbbra is a védelemben téved a legtöbbet a csíki csapat.
Nem lesz túl sok ideje pihenni a VSK Csíkszeredának, hiszen kedden már utaznak Craiovára, ahol a jövő hét közepén a 8. fordulóban előbb a házigazda VSK-U ellen lépnek pályára, majd a 9. fordulóban a Bukaresti Dinamo lesz Lászlófy Botond tanítványainak ellenfele. A csíkiak jövő heti ellenfele a tabella utolsó felében tanyázik, ám jóval kevesebb mérkőzésen vannak túl, mint a Lászlófy-legények.

 

Eredmények

VSK Csíkszereda – Bukaresti Steaua 53:70 (10:25, 17:14, 14:15, 12:16). A csíki pontszerzők: Matevz Măgușar 15 (2 x 3), Dainius Chatkevicius 12, Miles Anthony Bowman Jr 9 (1 x 3), Emanual McKoy Shepherd 8, Vlad Ioan Corpodean 4, Zerkula Zoltán 3 (1 x 3), Adrian Movileanu 2.
Kolozsvári U-BT – VSK Csíkszereda 103:70 (33:20, 27:18, 26:17, 17:15). A csíki pontszerzők: Bowman Jr 18 (3 x 3), McKoy Shepherd 16 (2 x 3), Corpodean 15 (1 x 3), Măgușar 7, Octavian Șerbănescu 5 (1 x 3), Raul Olariu 4, Zerkula 3 (1 x 3), Lokodi Mátyás 2.
További eredmények: VSK-U Craiova – Konstancai ABC Athletic Neptun 69:61, VSK Temesvár – FC Argeș Pitești 73:78, VSK Focșani – Kolozsvári U-BT 51:82, Bukaresti Dinamo – CSO Voluntari 66:77, VSK-U Nagyvárad – BC-U Nagyszeben 87:91.


Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!