Hirdetés

Nem okozott kárt a fagy


A legjobb pillanatban érkezett hótakaró ugyan megvédte a kemény fagyoktól az őszi vetéseket, a puha, nedves, fagymentes talaj viszont kedvező körülményeket teremt a hópenész kialakulásának. A betegségnek leginkább a sűrű vetésű, legszebb fejlettségű őszibúza-parcellák vannak kitéve.


Az őszi vetések fagyvédelme szempontjából a legjobbkor érkezett a határt beborító hótakaró, így a hétvégi fagyhullám – amikor mínusz 20 Celsius-fok alá csökkent a hőmérséklet – nagy valószínűséggel semmilyen kárt nem okozott a búzában – mondta lapunk érdeklődésére Török Jenő agrármérnök, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság tavaly nyugállományba vonult vezetője. A tapasztalt szakembert nem a fagy, inkább a gabonák hóréteg alatti penészedésének veszélye aggasztja.
– Az ősz nagyon kedvezett az őszi vetések fejlődésének. Rég voltak ilyen kedvezőek a körülmények. Egyesek már-már azt búsulták, hogy némely korán vetett, nagyobb sűrűségű parcellán túlfejlettek lettek a növények. A túlfejlettség sem jó, mert a napsütéses és az éjszakai fagyos napok váltakozásával fokozottabb a felfagyásnak való kitettség. Ez leginkább márciusban jelent veszélyt, de mivel hosszúra nyúlt az ősz és gyakorlatilag január első feléig nem volt tél, a növények sokáig vegetáltak. Amikor ugyanis a növény nincs felkészülve a télre, a mínusz 10 Celsius-fokos hideg többet árt, mint a mínusz 15 Celsius-fok a felkészült növénynek. Ez is probléma lehet, amit a növény sárgulása jelez, de jelenpillanatban nincs baj – magyarázta a szakember.
Leszögezte: az erőteljes lehűlést megelőzőn érkezett hótakaró nagyon értékes védelmet nyújt az ősszel elvetett gabonáknak, ám a hóréteg alatt a talaj nincs megfagyva, és ez még okozhat kellemetlen meglepetéseket a gazdáknak.
– Amit eddig láthattunk, az sajnos nem igazi tél. Ha a talaj felső része legalább 10 centis mélységig még a hó érkezése előtt megfagyott volna, kicsivel jobb lenne a helyzet. A hótakaró alatti nedvesség ugyanis a túlfejlett gabonatáblákon hosszabb távon ideális körülményeket teremt a hópenész kialakulásának. De nem akarok vészjósló lenni – tette hozzá az agrármérnök.


Domján Levente


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!